Miért gyűlölték a macskákat a középkorban?

2016. február 3. 19:19

A macskák a középkorban (természetesen előtte és utána is) nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a házaknál: megfogták és likvidálták az élelmiszerekben olykor súlyos károkat tevő egereket és patkányokat. A korabeli hálátlan krónikások azonban ebben a segítségben is fel tudtak fedezni negatív visszhangokat: sokan úgy vélték, az a módszer, ahogyan a macska megfogja az egeret hasonlít ahhoz, ahogy a sátán az emberi lelkeket kaparintja meg. „Az ördög úgy játszadozik a gonosz lélekkel, mint macska az egérrel” – írta például William Caxton (1422-1491), az angol könyvnyomdászat megteremtője.

A kutatók szerint a 12. századra az állat és a gonosz közti vélt kapcsolat az egész kontinensen elterjedt és mély gyökeret eresztett a keresztény hagyományban. Az 1180-as években Walter Map (1140-1208), az egyik leghíresebb középkori walesi szerző egyik latin nyelvű munkájában elmagyarázta, hogy egy sátáni rituálé közben „a sátán fekete macska képében jelenik meg hívei előtt. Imádói eloltanak minden lámpást és gyertyát, majd elkezdenek közeledni azon hely felé, ahol megjelenni vélik mesterüket. Miután megérintették, a farkánál csókot nyomnak rá.”

Az eretnek vallási csoportokat, úgy mint a valdenseket vagy a katharokat számos alkalommal vádolta meg a katolikus egyház macskaimádattal. Amikor a templomos rendet perbe fogták a 14. század elején, az egyik fontos vád az volt ellenük, hogy a macskák jelen lehettek a szertartásaikon, sőt egyenesen a házi kedvencekhez imádkoztak. A korabeli hit szerint a boszorkányok is jó kapcsolatot ápoltak a macskákkal, mi több ők is át tudtak változni cirmosokká. VIII. Ince pápa 1484-ben hírhedt bullájában deklarálta azon tézist, hogy „a macska az ördög kedvenc állata és a boszorkányok bálványa”.

Irina Metzler brit középkorász szerint a macska természetének függetlensége volt a középkoriak az állattal kapcsolatos szorongásának oka. A korabeli népek általánosságban abban a bibliai gondolatban hittek, hogy az Isten azért teremtette az állatokat, hogy azok neki szolgáljanak és az emberek uralkodhassanak felettük, azonban a macska – hiába volt háziasítva – sohasem lett olyan engedelmes, szolgálatkész és hűséges, mint például a kutya. Edvárd yorki herceg a 15. század elején így foglalta össze a korabeli vélekedést az „ördögi állatokról”: „A hamisságuk és a rosszmájúságuk jól ismert. Ám egy gondolatot le sem merek írni, ha bármilyen fenevadban az ördög szelleme lakozik, az bizonyosan a macska, legyen az vad vagy szelíd”.

A középkoriak igyekeztek a macskákat egyfajta állati egércsapda szerepre korlátozni (és semmi többre), talán éppen ezért lett a házi „kedvenc” egyszerre vad és háziasított. Nélkülözhetetlenségük folytán a cirmosok egyfajta behatolókká váltak az emberi társadalmakban. Akinek az olvasók közül valaha is volt macskája, jól tudja: őket nem lehet birtokolni. A középkor évszázadaiban bármikor belopakodhattak a házakba, pajtákba, csűrökbe, ha úgy tartotta kedvük, akárcsak egy tolvaj, ám a rablóval ellentétben ők hasznos munkát végeztek: kártevőket irtottak. Míg a macska rendelkezik egy igazán jó vadász képességeivel, ugyanakkor (vagy pont ebből kifolyólag) nincs is teljesen háziasítva. Ez utóbbit pedig gyakran a démoni vadsággal hozták össze, ami „igaz” az eretnekekre is, akik kibújtak az egyház tartópillérei alól.

Meg kell azonban említeni, hogy távolról sem minden középkori ember gyűlölte a macskákat. Például több forrás is árulkodik olyan közösségekről, többek között apácákról is, akik a mai értelemben vett háziállatként tartották őket. Mi több, a középkori muzulmánok sem viseltettek ellenszenvet a cirmosok felé, sőt kifejezetten szerették őket. Több kora középkori arab beszámoló is megemlíti, hogy Mohamed próféta és az iszlám vallás számos korai alakja szerette őket, és jól bánt velük. A macskák tisztasága például rendkívüli tiszteletet váltott ki a muzulmánok körében. A középkori Közel-Kelet városaiban olykor jótékonysági szervezetek is alakultak, hogy az utcai macskák gondját viseljék. Egy európai zarándok, aki eljutott a Szentföldre, jegyezte fel igen találóan: „amíg ők a macskákat szeretik, mi inkább a kutyákat”.