Múlt-kor.hu

Miért fordult vissza Oroszlánszívű Richárd Jeruzsálem kapujából?

Miért fordult vissza Oroszlánszívű Richárd Jeruzsálem kapujából?

2018. december 10. 13:57 Múlt-kor

Miután Szaladin 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet, a középkori Európa keresztény uralkodói rövid időre ismét egységbe tömörültek annak érdekében, hogy visszafoglalják a Szent Várost. Az emblematikus cél eléréséhez valószínűleg Oroszlánszívű Richárd állt a legközelebb, akinek seregei 1192 januárjában már alig néhány kilométerre álltak a város falaitól.

A harmadik keresztes hadjárat nem indult nehézségektől mentesen. Barbarossa Frigyes 1190-ben szerencsétlen körülmények között életét vesztette a Szalef folyón való átkelés során, ami a német sereg jelentős hányadának visszafordulásához vezetett, míg Oroszlánszívű Richárd tengeri útját egy pusztító vihar, míg Szicília és Ciprus szigetén egy-egy „útközbeni” fegyveres konfliktus lassította.

Előfizetés

1191 nyarán aztán új lendületet vett a hadjárat. A fokozatosan megérkező keresztes seregek támogatásával végül keresztény győzelemmel zárult Akkó két éven keresztül tartó ostroma. A város keresztes kézre kerülése azért is bizonyult fordulópontnak, mert a keresztény seregek az ostromgyűrűt megtörni igyekvő Szaladin csapatait is meghátrálásra kényszerítették, ezzel leszámolva az egyiptomi szultán legyőzhetetlenségének mítoszával.

Akkó bevétele után a keresztes hadsereg – immár Oroszlánszívű Richárd vezénylete alatt – dél felé indult, majd szeptember 7-én nyílt ütközetben ismét döntő győzelmet aratott Szaladin létszámfölényben lévő seregei felett. A győzelmet kihasználva a keresztesek bevonultak a Jeruzsálemhez legközelebb eső kikötővárosba, Jaffába. A Szentföld tengerparti sávja ezzel ismét keresztes fennhatóság alá került és látszólag minden adott volt ahhoz, hogy a keresztes hadjárat a következő szakaszába, vagyis a Jeruzsálem felé vezető szárazföldi útra lépjen.


Az ősz folyamán a keresztesek valóban megkezdték a lassú előrenyomulást a szárazföld belseje és Jeruzsálem irányába. Az angol király a karácsonyt már Latrun városában, mintegy 25 kilométerre Jeruzsálemtől töltötte, majd 1192 első napjaiban már Beit Nuba mellett táboroztak „alig egy köpésnyire” a Szent Várostól. Majd január 8-án Oroszlánszívű Richárd egy hosszú haditanácsot követően meghozta a nagy döntést és lefújta a Jeruzsálem elleni támadást. A keresztes sereg pedig megfordult és visszavonult tengerparti erősségeibe.

Az angol király döntésének okai ma sem tisztázottak teljes egészében. Sokan úgy vélik, hogy a józan katonai számítás volt az, ami miatt Richárd végül nem kockáztatta meg az ostromot. A január 6-án tartott keresztes haditanács ugyanis egyértelműen ebben a kérdésben volt a leginkább megosztott. Míg az Európából érkezett főnemesek égtek a vágytól, hogy beteljesítsék fogadalmukat és támadásra induljanak, addig a helyi viszonyokban sokkal inkább tájékozottabb lovagrendek, a templomosok és az ispotályosok vezetői azzal érveltek, hogy egy elhúzódó ostrom lehetőséget biztosítana Szaladin számára, hogy elvágja a kereszteseket a tengertől – ami pedig végzetesnek bizonyulhat.

Tény és való, a korábbi hónapok keresztes sikerei elsősorban a számukra kedvező földrajzi viszonyokban gyökereztek. Szaladin hajóhadának nagyrésze megsemmisült Akkó ostroma során, így a tenger egyértelműen keresztény fennhatóság alá került. A tengerparton haladva tehát folyamatosan biztosított volt a keresztesek ellátmányozása. Ez azonban rögtön átalakult, ahogy a szárazföld felé vették az irányt. Szaladin a felperzselt föld taktikáját alkalmazva nehezítette a hatalmas támadó sereg haladását és az ősz folyamán jelentősen megerősítette Jeruzsálem védműveit is, így a keresztes vezéreknek nagy valószínűséggel tényleg hosszú ostrommal kellett volna számolniuk. Mindezt tetézte a különösen kemény tél, amely igencsak megnehezítette a létfontosságú ellátmány eljuttatását a hadsereghez.


A helyzet azonban korántsem volt egyértelmű. Míg a földrajzi körülmények Szaladin javára szóltak, addig az 1191-es év háborús fejleményei összességében nem sok jót ígértek a Jeruzsálemet védő muszlimok számára. A sorozatos vereségek ugyanis a muszlim emírek bizalmát is megrendítették Szaladin irányába, aki 1191. december 12-én kénytelen volt engedni követelésüknek és felmenteni őket a szolgálat alól. Az egyiptomi szultán serege így töredékére csökkent, és akik maradtak – Szaladin közvetlen vazallusai – azok sem józan meggyőződésük miatt tartottak ki.


A muszlim sereg morálja valójában mélyponton volt 1191-1192 telén. Az előző hónapokban kénytelenek voltak végignézni, amit a szultán és az angol király összecsapásaiból rendre az utóbbi került ki győztesen. Látták mi történt az Akkónál túszul ejtett 2700 bajtársukkal (akiket Richárd mind egy szálig kivégeztetett, miután Szaladin nem adta át neki a Szent Kereszt egy darabját) és az elhúzódó háború, valamint a már említett rossz időjárás az ő készleteiket is jelentősen megviselte. Velük szemben pedig egy – akkor még – jól táplált, jól felszerelt, harcedzett, önbizalomtól duzzadó és minden megtett kilométerrel egyre csak lelkesebb keresztes hadsereg közeledett.

Utólag visszatekintve valószínűleg eldönthetetlen, hogy miként végződött volna Jeruzsálem ostroma 1192 januárjában, ha Richárd mégis a támadás mellett dönt. Lehet, hogy beigazolódott volna a lovagrendi vezetők félelme és Szaladin végül felmorzsolta volna a kereszteseket, de nem kizárt az sem, hogy Jeruzsálem „kártyavárként dőlt volna össze” – miként azt a Minnesotai Egyetem oktatója, Andrew Latham valószínűsítette legújabb cikkében.


Ugyanakkor, miként arra Latham is felhívja a figyelmet egy másik cikkében, nem kizárt, hogy az angol király valójában soha nem is akarta megtámadni a várost. Elmélete szerint a Jeruzsálem irányába vezetett előrenyomulás pusztán azt a célt szolgálta, hogy még nagyobb nyomást helyezzen Szaladinra, akit a keresztes hadjárat teljes egésze alatt igyekezett tárgyalóasztalhoz ültetni. Erre utal az is, hogy párhuzamosan a Jeruzsálem irányába történő előrenyomulással, Richárd utasítására a keresztesek már 1191 októberében nekiláttak egy Egyiptomot célzó invázió előkészítésének. A januári visszavonulást követően pedig az angol király első dolga volt, hogy seregével bevegye Askelón várát (pontosabban annak romjait, ugyanis Szaladin inkább lerontotta a falakat, mintsem, hogy engedje az erődítés keresztes kézre kerülését), amely éppen az Egyiptom felé vezető út stratégiai fontosságú pontján fekszik. Richárd hosszútávú terve ezen fejtegetés alapján tehát az lehetett, hogy a Szentföldet nem egy kockázatos hódító hadjárattal „szabadítja fel”, hanem Szaladin magterületeit fenyegetve, diplomáciai úton bírja rá a szultánt Jeruzsálem átadására.

Miért fordult vissza Oroszlánszívű Richárd Jeruzsálem kapujából?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz: Forró magyar őszök

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra