Múlt-kor.hu

Mi állította meg Hannibált Róma kapuinál?

Mi állította meg Hannibált Róma kapuinál?

2021. április 7. 15:16 Múlt-kor

Az ókor egyik legnagyobb hadvezére Kr. e. 217-ben meghozta a történelem egyik legvitatottabb döntését. Hannibál a Róma ellen vívott második pun háború kezdetén sikert sikerre halmozott, ám amikor a végső csapást is bevihette volna ellenségének, megtorpant. Több mint kétezer éve foglalkoztatja a történészeket, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a karthágói hadvezér ahelyett, hogy megadta volna a kegyelemdöfést a köztársaságnak, Róma előtt meghátrált. Bár a legtöbben úgy vélik, Hannibálnak egyszerűen nem voltak meg a megfelelő eszközei ahhoz, hogy az Örök Várost is bevegye, vannak, aki szerint egészen más okok állnak a háttérben.

Elefántokkal az Alpok hágóin át

A Földközi-tenger nyugati partvidékének két nagyhatalma közötti – a térség feletti hegemóniáért folytatott – fegyveres konfliktus második felvonása (az első Kr. e. 264-től 241-ig tartott, és Karthágó vereségével végződött) a hispániai Saguntum erődjének Karthágó által történt elfoglalásával vette kezdetét.

Mivel a punok ezzel átlépték az Ebro folyónál lévő egyezményes határvonalat, Róma azonnal hadat üzent. Karthágó azonban éppen erre várt: a vereséget követő két évtized alatt erőt gyűjtő városállam Itáliában kívánta térdre kényszeríteni Rómát.

Kr. e. 218-ban a fiatal pun hadvezér, Hannibál több tízezres seregével és 37 harci elefántjával Hispánia felől, az Alpokon keresztül tört be Itáliába. Bár az átkelés során számos katonáját, valamint szinte az összes elefántját elveszítette, a bátor hadművelet sikerrel járt.

A pun sereg, miután hatalmas veszteségek árán, de legyőzte az első nagy akadályt, szinte megállíthatatlanul tört előre. Amikor Kr. e. 218 novemberében a punok a Ticinus folyó mellett legyőzték a háború során későbbiekben még kulcsszerephez jutó Publius Cornelius Scipio lovasságát, a Padus (ma Pó) folyó völgyében élő gallok is fellázadtak Róma ellen.

Hannibál egy hónappal később a Trebia folyó mellett is győzelmet aratott. A köztársaság vezetőin pánik lett úrrá. A szenátus hazahívta a Trebiánál hatalmas vereséget szenvedő consult, Tiberius Sempronius Longinust. Kr. e. 217 márciusában két új consult választottak Gnaeus Servilius, valamint Gaius Flaminius személyében.

Servilius (aki a korábbi főparancsnok, Scipio helyét vette át) erői az Adriai-tenger partján zárták el Hannibál előtt az utat, Flaminius pedig a Bononiából (a mai Bologna) az Appenineken át Róma felé vezető utat blokkolta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mi állította meg Hannibált Róma kapuinál?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra