Mesterségük címere: Budapest – akiknek a főváros legkiemelkedőbb épületeit köszönhetjük
2020. július 6. 16:48 Ács Tibor Adrián
Ybl Miklós (1814–1891)
„Örülj neki, hogy nem vagy építész!” – fakadt ki állítólag egy alkalommal Ybl Miklós a fiának, Félixnek. A székesfehérvári születésű építész Bécsben tanult, ezt követően Pollack Mihály irodájában inaskodott, majd németországi és itáliai tanulmányai után tért haza. Építőmesteri folyamodványát a céh mesterei első ízben elutasították. Céhtagsága hiányában olyan társat keresett, akinek mesterjoga Ybl számára is lehetővé tette a szabályos működést. Pollack Mihály fiával nyitottak közös irodát.
Dolgozott a Károlyi, a Széchenyi és más nemesi családoknak, neve és munkái nagy népszerűségnek örvendtek. 1865-ben lett céhtag, a céhbe történő felvétele ekkor már inkább formális, mintsem szakmai jelentőségű volt. Ybl a romantika korának neves művészegyénisége, egyik legnagyobb építészünk, az eklektika kiemelkedő mestere, aki a gótika kivételével valamennyi történelmi stílus formáit magas szinten felhasználta.
Legismertebb művei közé tartozik az Operaház, a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete, a Várkert Bazár, a Bakáts téri templom vagy az egykori Képviselőház épülete. Hild József halála után őt kérték fel a Szent István-bazilika terveinek átdolgozására, annak neoreneszánsz kialakítását is Ybl mesternek köszönhetjük.
A Bródy Sándor utca 8. szám alatti Képviselőház – amelyben ma a Budapesti Olasz Kultúrintézet működik – építése 1865 szeptemberében kezdődött, s néhány hónap leforgása alatt el is készült. Ybl elnyerte vele a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Az épület a 20 000 forintos bankjegy hátoldalán látható.
Steindl Imre (1839–1902)
„Nem jó, ha az építész nagyon szépen rajzol! Mert beleszeret a saját rajzába, elveszti kapcsolatát a térbeli lehetőségekkel, és végül szomorúan tapasztalja, hogy az, ami a papiroson szép és festői, a valóságban lapos, üres és semmitmondó” – fogalmazta meg Steindl saját filozófiáját. A 19. század második felének kiemelkedő építésze a Műegyetem elvégzése után bécsi és Rajna menti tanulmányútjait követően tért vissza Budapestre.
1870-től harminckét éven át a középkori építészet történetének volt a tanára a fővárosban. Követője volt a romantikus életszemléletben gyökerező historizmusnak. Bérházak és vidéki kastélyok mellett ő tervezte a Váci utcai Új Városházát és a templomot a Rózsák terén. Életének fő műve a főváros és Magyarország egyik jelképe, a neogótikus stílusú Országház megépítése volt. A barokk alaprajzú és tömeghatású épület a historizáló eklektika jegyében közel húsz éven át épült.