Mesés kincs boldog végkifejlet nélkül: mi történt a Romanovok vagyonával?
2020. november 15. 08:23 Múlt-kor
Ideiglenes életbiztosítás
1918 júliusára az egyre rosszabb körülmények közé került cári család sorsa megpecsételődött: nem maradhattak életben. A július 16-ról 17-re virradó éjszaka során a Jekatyerinburgban található Ipatyev-ház alagsorába terelték őket, ahol a kivégzőosztag tagjai közvetlen közelről zúdítottak rájuk golyózáport. Miklós azonnal meghalt, és a lövések hatására szintén a földre rogyott a cárné és többen a család utolsó kísérői közül.
A gyermekek azonban láthatóan túlélték a lövöldözést, a kivégzőkre pedig ráparancsoltak feletteseik, hogy a nagy zajjal járó lövöldözés helyett fejezzék be puskatussal és szuronnyal feladatukat. Lemészárlásuk után derült ki, hogy a gyermekek miért voltak „golyóállók”: ruháikba ugyanis drágaköveket, köztük nagy mennyiségű gyémántot varrtak, ezek a kincsek „védték” a felsőtestüket. A bolsevikok nyolc kilogrammnyi ékszert gyűjtöttek össze és szállítottak Moszkvába.
Korábban, amíg a családot Tobolszkban tartották, Miklósék a hozzájuk hű embereken keresztül majdnem 200, rendkívül nagy értékű tárgyat csempésztek ki a környékbeli lakossághoz megőrzésre, mivel tudták, hogy a bolsevikok közül sokan számolhatnak azzal, hogy értékeket zsaroljanak ki a kiszolgáltatott helyzetben lévő családtól. Ezeket a tárgyakat 1933-tól kutatta fel brutális módszerekkel Sztálin parancsára az akkor már NKVD néven ismert titkosrendőrség. Végül 154 darabot találtak meg – falakba rejtve, kutak mélyén, illetve kertekben elásva. Moszkvába szállításukat követően – a többi bolsevik kézre került Romanov-kinccsel együtt – ezeket eladásra kínálták.
Miklós édesanyja, Marija Fjodorovna cárné (született Dagmar dán hercegnő) Kijevben lakott a forradalom kitörésekor, és már nem is engedték vissza szentpétervári lakhelyeire. Az itteni palotákban található értékeit azonnal lefoglalták későbbi értékesítésre. Marija 1919-ig Kijevben maradt, ekkor – miután a cári család kivégzésének ténye nyilvánvalóvá vált, bár a szovjet kormány még ködösített – V. György úgy döntött, kimenti nagynénjét.
Egy brit hadihajó egészen a Krímig ment érte, a cárné később Dániában és Angliában töltötte idejét. Amikor 1928-ban elhunyt, 155 ezer font értékben ékszereket tartalmazó dobozt is hagyott lányaira, Kszenyija és Olga nagyhercegnőkre. Az elkövetkező években Mária brit királyné többször vásárolt ezekből ékszereket, ezzel jelentősen segítette anyagilag a két nagyhercegnőt.
A legnagyobb gyűjtemény – a legnagyobb vásár
I. (Nagy) Péter uralkodása (1682–1725) során létrehozta a Gyémántalapot, amely a legkülönfélébb ékszerek és egyéb műkincsek – így koronák, diadémok, jogarok – gyűjteménye volt, amelyet a Romanov-ház örökös tulajdonának szánt. Tartalmát tilos volt eladni, elajándékozni, vagy a tárgyakon változtatásokat eszközölni. Mindemellett az évszázadok során elvárt volt, hogy a hatalmon lévő uralkodó gyarapítsa a gyűjteményt – és ehhez a Romanovok tartották is magukat, ami azt eredményezte, hogy az első világháborúra a világ leggazdagabb családja volt.
A Gyémántalap eredeti helye a Téli Palota egyik őrzött terme volt, a világháború kitörésekor azonban a gyűjteményt Moszkvába szállították, és a Kreml alatti páncéltermekben helyezték el. Ott 1926-ig érintetlenül maradt, mígnem a bolsevikok felfedezték a rejtekhelyet. Ekkortól ez a hatalmas kincsestár is bekerült abba az eladási hullámba, amelyből az új állam felépítését és iparosítását kívánták finanszírozni. Egy brit kereskedői konzorcium közreműködésével a Gyémántalap mintegy 70%-át sikerült a Christie's aukciósházon keresztül értékesíteni 1927 márciusában. Az alap maradékát – mint például a koronázási ékszereket – továbbra is a Kremlben tartották, ahol 1967 óta meg is tekinthetők.
A külföldi közvetítőkön keresztül folyó árveréseket később felváltották a moszkvai „eladótermek”, ahol az érdekelt vásárlók (kizárólag külföldiek) helyben válogathattak a bukott dinasztia kincsei között – kizárólag készpénzért cserébe. A legtöbb kincset két amerikai gyűjtő, Armand Hammer és Marjorie Merriweather Post vásárolta meg ily módon (utóbbi férjén, Joseph E. Davis moszkvai nagyköveten keresztül jutott az „eladótermekbe”). Az 1930-as években – az eltelt idő ellenére – még mindig voltak eladó Romanov-kincsek a szovjet leltárakban).
A Szovjetunió bukása és a Romanovok szerepének azóta is folyó átértékelése nyomán néhány gazdag orosz gyűjtő nekilátott az utolsó uralkodóház kincseinek hazájukban való összegyűjtésének. A pénz nem akadály számukra, és a híresebb, illetve fontosabb darabok jó része nyomon követhető egy évszázad elteltével is. Tény azonban, hogy a legtöbb kisebb kincset kevésbé hozzáértő, sokszor ismeretlen személyek vásárolták fel, majd adták tovább saját hazájukban, így a Romanov-vagyon jelentős része örökre elveszett.
Tudta-e, hogy…?
A világ legkeresettebb ékszerei közé tartozik a hét hiányzó, úgynevezett Fabergé-tojás, amelyek részei annak az 50 darabos ékszeregyüttesnek, amelyeket Peter Fabergé ékszerész műhelye készített III. Sándor, illetve II. Miklós számára. Ők ezeket édesanyjuknak és feleségüknek szánták húsvéti ajándékként.
A bolsevikok sokáig nem ismerték be, hogy az uralkodói családot kivégezték. Miklós édesanyja is haláláig tartotta magát ahhoz, hogy valamilyen módon túlélték a forradalmat, és elhagyták az országot. Eme elterjedt hiedelem miatt a következő évtizedekben számos csaló „jelentkezett” azzal, hogy ő valamelyik nagyhercegnő – a legnépszerűbb „jelölt” a legkisebb lány, Anasztázia volt.
A bolsevikok által eladott Romanov-kincsek elképesztő mennyiségük ellenére nem hoztak valójában jelentős bevételt – nagy részüket eleve valódi értékük töredékéért sikerült csak eladni, és a kincsek árából történő gazdaságfejlesztés terve kudarccal zárult.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
