Mélytengeri kutatásai mellett a modern búvártechnika alapjait is megalkotta Jacques-Yves Cousteau

2019. június 25. 12:43 MTI

Egy Bordeaux melletti faluban, Saint-André-de-Cubzacban született 1910. június 11-én. Tízéves korától három évig az Egyesült Államokban élt, itt kezdett búvárkodni, hazatérésük után is órákat töltött a tengerben és a tengerparton. Húszéves korában felvették a Francia Tengerészeti Akadémiára, tiszti rangjának megszerzése után pilótának készült.

Terveit 1935-ben egy súlyos autóbaleset keresztülhúzta, felépülése után egy Toulonban állomásozó hadihajón szolgált. Itt kezdett merülni a mai búvárszemüvegek ősével, feltárult előtte a tengeri alatti élővilág, amely örökre lenyűgözte.

Kiküldetései során eljutott Kínába, Japánba és a Szovjetunióba is. A második világháború idején részt vett az ellenállásban, tevékenységéért több kitüntetést kapott. Egy légzőkészülék kifejlesztésén is dolgozott, 1943-ban a társaival kifejlesztett nyomásálló kamerájával ő forgatta az első víz alatti francia filmet.

Emile Gagnan mérnök segítségével feltalálták a szabad búvárkodásban áttörést hozó, sűrített levegőjű könnyűbúvár-légzőkészüléket (akvalung), amellyel rekord, 60 méter mélyre sikerült lemerülnie. A felszerelés lehetővé tette, hogy a búvárok ólomtalpú cipő és a felszínre vezető lélegeztető cső nélkül hosszabb ideig szabadon és biztonságosan mozogjanak a víz alatt, így született meg a “békaember”.

A korvettkapitánnyá kinevezett Cousteau állította fel a francia haditengerészet mélytengeri kutatásokkal foglalkozó csoportját, amely aknamentesítéssel, technikai fejlesztésekkel foglalkozott. Társaival 1948-ban Tunézia partjainál felfedeztek egy római hajóroncsot, amelyet a világon elsőként filmen is dokumentáltak.

Cousteau 1949-ben otthagyta a haditengerészetet, és elindította a Francia Oceanográfiai Mozgalmat. A következő évben a híres ír sörgyáros dinasztia tagja, Thomas Loel Guinness jelképes, évi egy frank fejében kiszolgált aknaszedő hajót bocsátott rendelkezésére.

Ez lett a híres Calypso, amelyet Cousteau kutatóállomássá fejlesztett, felhasználva az akkor elérhető legmodernebb technikai eszközöket. Első útja a Vörös-tengerre vezetett, ahol 1952-53-ban készítette első színes filmfelvételeit.

1957-től harminc éven keresztül volt a Monacói Oceanográfiai Múzeum igazgatója, ebbéli minőségében olyan kísérleteket irányított, amelyek során a kutatók hosszú ideig, nagy mélységben éltek és dolgoztak a víz alatt.

Mérnöktársaival “merülő csészealjat” fejlesztett ki, amellyel 400 méter mélységig több órára is le lehetett merülni. 1973-ban két fiával és egy barátjával az óceánok védelmében megalapította a napjainkban is működő Cousteau Társaságot.

Nagy szenzációt keltett, amikor Marseille közelében ókori görög borszállító hajó maradványait fedezte fel 41 méter mélységben. A hetvenes években feltárta az 1669-ben Kréta közelében elsüllyedt 58 ágyús La Thérese sorhajót, továbbá az első világháborúban a Kükládok partjainál elsüllyedt Britannic óceánjárót, a Titanic testvérhajóját.

Rendkívül termékeny író volt, kutatásairól, tenger alatti élményeiről több mint 50 könyvet írt és több mint 120 filmet forgatott, amivel nemcsak a pénzügyi támogatás megszerzése volt a célja, hanem az ismeretterjesztés is.

Víz alatti kutatásairól úttörő felvételeket készített, amelyekkel tömegeket vonzott a mozikba, illetve emberek millióit ültette a tévékészülékek elé. Az 1953-ban megjelent A csend világa című könyvében elsőként írta le a delfinek ultrahangos tájékozódási képességét.

A könyvből a francia rendező, Louis Malle közreműködésével rendkívül látványos film készült, amely 1956-ban elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díját, majd a dokumentumfilm kategóriában az Oscar-díjat. 1960-ban Az aranyhal, 1965-ben A napfény nélküli világ kapott Oscart. A tenger titkai sorozata több mint egy évtizeden át szerepelt a világ vezető tévéállomásainak műsorán.

Sorra jelentek meg további sikerkönyvei, többek között Az élő tenger (1963), A sötétség birodalma (1966), a többkötetes Cousteau-enciklopédia (1974), Kézikönyv a környezetről (1981), Expedíció az Amazonason (1985), A megsebzett tenger (1987) és a Cortez tengere (1988) címmel.

Cousteau kapitány hajójának fedélzetén, jellegzetes piros kötött sapkájában a trópusi tengerektől a sarkvidéki jeges tengerekig mindenütt felbukkant, édesvizű folyókban és tavakban is végzett ökológiai megfigyeléseket, eljutott a Nílustól az Amazonasig, a Titicaca-tótól az észak-amerikai Nagy-tavakig. Amikor 1991-ben végighajózta a Dunát, megszakította útját Budapesten.

A legnépszerűbb francia személyiségek közé tartozott, számos díjban, elismerésben részesült. 1972-ben Becsületrenddel tüntették ki, és bár nem volt képzett természettudós, 1988-ban a Francia Akadémia is tagjai közé választotta.

A környezetvédők 1981-ben köztársasági elnöknek kívánták jelölni, amit nem fogadott el. 1985-ben az amerikai Elnöki Szabadság-érdemrendet vehette át. A csapások és kudarcok nem törték meg, pedig utódjának tekintett kisebbik fia, Philippe repülőszerencsétlenségben halt meg, párizsi szabadidőparkja csődbe ment.

Jacques-Yves Cousteau, aki szinte élete végéig végzett mélytengeri merüléseket, 1997. június 25-én szívrohamban halt meg. A Notre Dame-katedrálisban búcsúztatták ünnepélyes keretek között, hamvait szülőfalujában helyezték végső nyugalomra. Mexikóban 2009-ben szigetet neveztek el róla, 2016-ban mutatták be az életét megörökítő A mélység kalandora című játékfilmet.