Méltósággal viselte haláláig az árulás indokolatlan vádját Görgei
2020. május 21. 12:20 MTI
Győzelmek és viszály
Az 1849. február 26-27-i vesztes kápolnai ütközet után, a tiszafüredi haditanácsban a tisztek nagy részét maga mögött tudva elérte az egy hónappal korábban kinevezett fővezér, a lengyel Henryk Dembiński felmentését. Kossuth Görgeit, majd néhány nap múlva Vetter Antalt nevezte ki fővezérré, Vetter betegsége miatt március 31-től ideiglenes fővezérként Görgei irányította a tavaszi hadjáratot.
A honvédsereg áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. Görgei nem Bécs ellen indult, hanem Budát vette ostrom alá, majd foglalta el három hét után. Ezzel egyetértett Kossuth is, aki - jóllehet igen rossz személyes viszonyban voltak - őt nevezte ki az áprilisban alakult Szemere-kormány hadügyminiszterévé.
A katonai szempontokat előtérbe helyező Görgei és a politikus Kossuth ellentétei nyílt viszálykodássá fajultak. Az orosz intervenció után, a július 2-i komáromi csatában Görgei visszaverte Haynau táborszernagy kétszeres túlerőben lévő seregeit, de ő maga súlyosan megsérült, amikor egy válságos pillanatban személyesen vezette a huszárok rohamát.
Sebesülésére hivatkozva Kossuth a fővezérségről, majd a hadügyminiszterségről is leváltotta, de katonái kitartottak mellette. Ekkor hajtotta végre legbravúrosabb hadműveletét, Komáromtól Aradig visszavonulva egy hónapon át saját erői négyszeresét kötötte le, megakadályozva az orosz és osztrák főerők egyesülését, de a szabadságharc bukását csak elodázni tudta.
A fősereg temesvári veresége után, augusztus 11-én Kossuth diktátorrá nevezte ki, és teljhatalommal ruházta fel. Görgei a reménytelen helyzetben más lehetőséget nem látva, tiszttársaival egyetértésben, két nappal később Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt.
"A háború nem vala cél, csak eszköz a haza megmentésére..., én leteszem a fegyvert, hogy békés polgártársaimat, kiket ezentúl megvédeni gyönge vagyok, mentsem meg legalább a háború iszonyaitól" - írta.
Kossuth e cselekedetéért - mára bizonyosan tudható, hogy indokolatlanul - árulónak bélyegezte és a "nemzet Júdásának" nevezte, a vádat életének hátralévő 67 évében méltóságteljes nyugalommal viselte.
A cár személyes közbenjárására elkerülte az aradi vértanúk sorsát, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban tartották házi őrizetben családjával együtt. 1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak haza, de az erkölcsi bojkott miatt nem kapott állást.
Egy ideig a Lánchídnál volt alkalmazva, ezután Visegrádon élt visszavonultan. Életének kilencvenkilencedik évében, Buda visszavételének 67. évfordulóján érte a halál, 1916. május 21-én. Sírja a Kerepesi temetőben található, nem messze Kossuth Lajos mauzóleumától.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
