Megtalálták Anglia első vidéki tömegsírját, ahol pestises áldozatok nyugodnak

2016. december 6. 10:49

541, Konstantinápoly: naponta tízezer halott. 1347-1350, Anglia: 1,4 millió áldozat. 1649, Sevilla: a város lakosságának fele odaveszett. Mindez csupán néhány, találomra kiválasztott számadat, amely a pestis pusztító erejét tükrözi. A leghíresebb pestisjárvány a 14. században csapott le a világra, ahol az óvatos becslések is mintegy 100-150 millió halálos áldozattal számolnak világszerte. A feltehetőleg Kínában kialakuló járvány Európába 1347-re jutott el Közép-Ázsiából a Selyemúton keresztül, majd itáliai hajósok is segítettek az elterjesztésében. Dél-Európából észak felé − egyes feljegyzések szerint − napi négy kilométeres sebességgel terjedt.

A „fekete halál” kifejezés onnan ered, hogy a bubópestis során az oxigénhiány miatt a bőr sötétkék színt kapott. A beteg 2-7 napon belül elhunyt, ám aki túlélte a fertőzést, annak szervezete élete végéig védettséget kapott. Habár egyszerre maximum 8 hónapig tartott egy adott vidéken a pestis, 1346 és 1671 között nem volt olyan év Európában, amikor valahol ne lett volna járvány. Az 1894-ig gyógyíthatatlannak hitt kórokozó DNS-e akár évszázadokig is megőrződhet az áldozatok fogbelében, ám minden bizonnyal a mintegy 650 éve pusztító Yersinia pestis baktériumának ezen válfaja már nem létezik.

Az eddigi kutatások szerint a 14. századi Anglia a fekete halál dúlásának következtében lakosságának mintegy felét veszítette el. Ezen tény főként annak fényében különös, hogy mindezidáig csak London területén bukkantak rá (mindössze két temetőben) olyan korabeli csontvázakra, amelyekről bizonyítható, hogy pestisbaktérium végzett velük. Azonban most egy, a brit fővárostól északra található, középkori apátság területén egy tömegsírt tártak fel, amely a szakértők szerint 1349-re datálható, vagyis „lakói” a fekete halál angliai felbukkanása után egy évvel hunytak el.

„Egy eddig ismeretlen és teljesen váratlan, korabeli tömegsír a vidéki Lincolnshire csöndes kis szegletéből igencsak egyedülálló felfedezésnek számít. A szomorú temető rávilágít arra, milyen pusztító fenyegetésekkel kellett szembenéznie az ekkora csapásra bizonyára nem számító kis közösségnek” – magyarázta Hugh Willmott, a Sheffieldi Egyetem kutatója.

A sírban lévő 48 csontváz közül 27 gyermekhez tartozik. A szakértők a fogazatokból kinyert mintákat a kanadai McMaster Egyetemre küldték DNS-analízisre. A vizsgálatok világosan kiderítették, hogy az áldozatok maradványaiban fellelhető a fekete halálért felelős Yersinia pestis baktériuma, mindez pedig azt feltételezi, hogy a tömegsírban pihenők életének végét a pestis eredményezte, számolt be a BBC.

További különlegesség a régészeti felfedezésben, hogy a szigetország történelmében felettébb ritkának számítanak az ehhez hasonló tömegsírok. Az angolszászok a pestis dúlásai közepette is igyekeztek a megszokott rendben elbúcsúzni az elhunyttól, és a helyi templom közelében eltemetni. Külön gondot fordítottak arra, hogy az extrém magas halálozási arány ellenére fenntartsák a hétköznapi, szokványos életet, így a temetési rítusok látszatát, magyarázta Oliver Moody brit történész a The Timesnak. Annak ellenére, hogy a most feltárt maradványok együtt lettek eltemetve, a korszakból a közelben még mindig találni „szokványos”, páros sírokat is, ami arra utal, hogy a gyászolók igyekeztek megemlékezni halottjaikról.

„Csak abban az esetben éltek az ilyesfajta temetési lehetőségekkel, ha a temetkezés hétköznapi rendszere ideiglenesen nem volt fenntartható” – mondta Willmott. „Elképzelhető, hogy a helyi plébános is elhunyt vagy a sírásókat is elvitte a kór” – találgatott a kutató. A sírban egyébként a régészek számos apró csecsebecsét találtak, amelyeket egykoron a megboldogultak magukon viselhettek. Az egyik legérdekesebb egy T-alakú kis amulett, amelynek a korabeli népesség gyógyító képességet tulajdonított.