Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megmentik a füleki vár több mint 300 éves bástyáját

2018. június 13. 14:34 MTI

A vár utolsó bástyája információs pontként szolgálja majd a turistákat.

<

Új funkciót kap a szlovákiai Fülek eredeti városi erődítményének több mint háromszáz éves bástyája; az Interreg határon átnyúló projektnek köszönhetően a vár utolsó bástyája információs pontként szolgálja majd a turistákat, és a létesítendő parkoló őrének munkahelye is lesz – erről közleményben tájékoztatta az MTI-t a füleki városi hivatal kedden.

Mint írják, a 17. századi várnak egészen a 20. századig két bástyája állt Füleken. Mindkettőt gazdasági épületként, gabona- és szénatárolóként használták, majd az 1960-as években a posta építése miatt a templom melletti építményt lebontották.

Az Interreg projekt keretében több mint 72 ezer euróból (több mint 20 millió forintból) eredeti állapotába állítják vissza a vár alatti egyetlen megmaradt bástyát, ahol modern információs terminál fogadja majd a látogatókat, bőséges információt nyújtva a vár és a város, valamint a környék kulturális örökségéről.

A hivatal közlése szerint a felújítást régészeti feltárás előzi meg júliusban, az ásatás során pedig értékes leletekkel számolnak, bíznak abban, hogy eredeti városfalakra és lakóházak nyomaira is bukkannak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megmentik a füleki vár több mint 300 éves bástyáját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra