Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megkezdődött az Almásy-kastély kiskastélyszárnyának felújítása Gyulán

2019. október 3. 12:25 MTI

Az ünnepélyes alapkőletétellel elkezdődött a gyulai Almásy-kastély kiskastélyszárnyának csaknem egymilliárd forintos felújítása szerdán.

<

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a felújítás koncepciójának egyik kidolgozója a helyszínen tartott rendezvényen elmondta, hogy a mellékszárny konferenciáknak, báloknak, koncerteknek, színházi rendezvényeknek adhat majd otthont, emellett gasztrotörténeti eseményeket, tematikus kóstolókat és az egészséges életmóddal kapcsolatos programokat tartanának benne.

Létesülne ott „régi ízek tárháza”, neves hazai és külföldi séfek bemutatkozó főzéseket rendeznének és lesz egy levenduláskert, ahol a „vidék gyógynövénytárát” mutatják majd be.

Mivel a kastély a gyulai Várfürdő szomszédságában helyezkedik el, a tervek szerint komplex bemutatótérként az egészséges életóddal kapcsolatos programok is helyet kapnak benne; emellett a helyi termelők és szolgáltatók is bemutatkozási lehetőséghez jutnak majd.

A miniszteri biztos hozzátette, hogy a kastély fő szárnyának felújításakor használt interaktív elemeket – melyek több más rekonstrukciónál mintaként szolgáltak – itt is alkalmazzák majd.

A kastélyban eltöltött látogatóidőt a tervek szerint 2,5 órával növeli, ha megvalósul a beruházás – fejtette ki Virág Zsolt, aki kiemelte, hogy a felújított Almásy-kastély átadása után a keszthelyi Festetics- és a gödöllői Grassalkovich-kastély után a harmadik leglátogatottabb műemléki kiállítóhely lett.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a város európai uniós forrásból nettó 705 millió forintot nyert el a kivitelezésre, amelyet a megnövekedett építőipari költségek miatt további 250 milliós saját forrással egészít ki. A felújítást a gyulai Futizo Kft. végzi, a beruházás a tervek szerint egy éven belül befejeződik.

Hozzátette, hogy a kiskastélyszárny rekonstrukciójával Gyula újabb lépést tett az egész várkertet átformáló, úgynevezett Szigeterőd-projekt megvalósítása érdekében.

Az Almásy-kastély kiskastélyszárnya 1807-re készült el Czigler Antal tervei alapján, eredetileg uradalmi tisztiszárnyként üzemelt. A nemesi család a nagy gazdasági világválság idején elszegényedett, akkor oda költöztek át a fő épületből, a cselédséget pedig egy új épületben szállásolták el, amely jelenleg szállodaként üzemel a vár szomszédságában.

Az Almásy-kastély fő szárnyát alig két év alatt 2,4 milliárd forintból újították fel. A 2016 márciusában megnyílt kiállítóteret azóta 250 ezren látogatták meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megkezdődött az Almásy-kastély kiskastélyszárnyának felújítása Gyulán

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra