Megelőzték a németek a szövetségeseket Norvégia megszállásával

2018. október 4. 15:59

Miért Norvégia?

Amikor 1939-ben kitört a háború, Norvégia semleges maradt. Az ország nem háborúzott 1814 óta, és egyetlen kormánya sem gondolta, hogy ellen tudna állni egy külföldi inváziónak. Norvégia azonban túl fontos volt ahhoz, hogy elkerülje Hitler figyelmét, két okból is: az első világháborúban az antant által felállított tengeri blokádhoz hasonlót meg lehetett vele kerülni, szabad hozzáférést biztosítva az Atlanti-óceánhoz, másrészt az ország a szintén semleges Svédország acél- és vasércexportjának fő útvonala volt.

A német hadiipar nagy mértékben a svéd acélra volt utalva – csak 1939-ben 10 millió tonnával importált belőle, részben a svédországi Luleå, részben a norvégiai Narvik kikötőjén keresztül. Mindaddig, amíg Norvégia semleges, a németeknek ez kedvező helyzet volt, azonban a háború kitörésével nyilvánvalóvá vált, hogy Norvégia munkáspárti kormánya Nagy-Britannia felé orientálódik, mind ideológiai okokból, mind a brit tengeri fölény miatt. Ez Németország számára nem volt elfogadható helyzet.

1939-1940 telén egyre valószínűbbnek tűnt, hogy Nagy-Britannia megtöri Norvégia semlegességét. Winston Churchill (aki ekkor még nem volt miniszterelnök) amellett kardoskodott, hogy vágják el az acél útját Németországba. 1940 februárjában a brit haditengerészet norvég felségvizeken vett birtokba egy német hajót, hogy brit foglyokat szabadítsanak ki róla. Eközben a norvég nemzetiszocialisták vezetője, Vidkun Quisling a németek felé kezdett tapogatózásba – azt akarta Hitler erőszakkal juttassa őt hatalomba, mert országában túl nagy a brit befolyás (az inváziót követően valóban ő lett Norvégia névleges vezetője, a valódi hatalmat azonban nem ő, hanem Josef Terboven német helytartó gyakorolta).

Tavaszra odáig jutott a helyzet, hogy Norvégia így vagy úgy, de belesodródik a háborúba – egyazon napon, április 7-én indult meg egy brit flotta aknákat telepíteni az ország partjai mentén, és a német inváziós flotta is.

Az első összecsapások

Április 7-én és 8-án a tengeren találkozott a két oldal. A britek elvesztették az HMS Glowworm nevű rombolót, igen kevés veszteséget okozva a németeknek. A britek nem tudták kihasználni számbeli fölényüket, a németek pedig modernebb hajókkal rendelkeztek. Német csapatok ekkor még nem szálltak partra, és a norvég kormány vonakodott csapatai mozgósításától, nehogy ezzel provokálja ki az inváziót.

Április 8-án a brit kötelékben harcoló lengyel tengeralattjáró, az Orzeł elsüllyesztette a Rio de Janeiro nevű német csapatszállító hajót. Az elfogott német katonák megerősítették, hogy invázióra készülnek – ennek nyomán megkezdődött Norvégiában a mozgósítás. Eközben a szövetségesek is készültek Norvégia megsegítésére – brit, kanadai, francia és lengyel csapatok szálltak hajóra, és indultak el az Északi-tengeren át.

Az invázió

Április 9-én a szárazföldön is megindultak a német csapatok, egyszerre rohanva le Dániát és Norvégiát. Dánia mindössze két óra elteltével megadta magát, királya parancsára. Norvégiáért meg kellett küzdenie a németeknek.

A német csapatok öt ponton szálltak partra Norvégia-szerte, és repülővel is érkeztek csapatok. Északon Narvik helyőrsége hamar megadta magát, Bergent, Stavangert és Kristiansandot. Oslóban a légi műveleteket köd hátráltatta, de némi késedelemmel a főváros is elesett. A norvégok ekkor még igyekeztek mozgósítani, azonban a főbb kikötőiket és hadi lerakataikat már elvesztették. A kormány nem volt képes külső segítség nélkül ellenállást tanúsítani.

1. Miért Norvégia?
2. A szövetséges kontrainvázió