Megbukott a konzervatóriumi felvételin a Nabuccót és az Aidát is megkomponáló Verdi

2017. október 10. 11:32 MTI

Verdi a legenda szerint hatévesen, ministrálás közben a templomban hallott először orgonaszót, és ez annyira lenyűgözte, hogy azonnal elhatározta: zenével fog foglalkozni. A milánói konzervatórium felvételi vizsgáján megbukott (az intézmény ma büszkén viseli Verdi nevét), ő mégis a városba költözött, és a Scala korrepetitorától vett órákat. Huszonhárom évesen megnősült és a szülőfalujához közeli Busseto zenekarának vezetője lett.

Első művét, az Obertót 1839-ben mutatta be a Scala, a kedvező fogadtatás nyomán újabb megbízást kapott. A pünkösdi királyság című vígopera azonban - amelynek komponálása közben elvesztette feleségét és két gyermekét is - megbukott, Verdi élete mélypontra jutott. A Scala igazgatójának kapacitálására mégis újra munkához látott, így született 1842-ben a Nabucco. Műve hatalmas siker lett, a babiloni fogságban senyvedő zsidók történetét az olasz közvélemény az Ausztria elleni szabadságharc jelképének tekintette. Az ezt követő Lombardok és Ernani az olasz egységért küzdő mozgalom jelképévé tette, még neve is politikai jelszó lett, a Viva V.E.R.D.I.-t a hazafiak így olvasták: Viva V(ittorio) E(manuele) R(e) D'I(talia) - Éljen Viktor Emánuel, Olaszország királya.

Második alkotói korszakában, az 1850-es évektől olyan remekműveket írt, mint a Rigoletto (Victor Hugo drámája nyomán), A Trubadúr, a Traviata (ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című műve alapján), az Álarcosbál, a Simon Boccanegra, a Schiller drámája ihlette Don Carlos és az Aida. Verdi népszerűségére jellemző, hogy a század közepén Párizsban az operaházi évad nagyobb részét az ő művei tették ki. A komponista a legenda szerint a Rigoletto legnagyobb „slágerét”, az Az asszony ingatag című áriát csak az utolsó pillanatban adta oda az énekesnek, akinek azt még fütyülnie sem volt szabad nyilvános helyen - Verdi attól tartott, hogy a dallamot megjegyeznék az emberek, és ő plágiumba keveredne.

Az Aida az egyiptomi alkirály felkérésére készült, de nem a Szuezi-csatorna és nem is a kairói operaház megnyitójára, ahogy a köztudatban él. A munkát először visszautasította, de amikor „megfenyegették”, hogy helyette Wagnert vagy Gounod-t kérik fel, igent mondott. Verdi a párizsi opera megrendelésére komponálta A szicíliai vecsernyét, a szentpétervári Mariinszkij színháznak A végzet hatalmát.

Az Aida után tizenöt évig nem írt újabb operát, ebből az időszakból kiemelkedő műve az író Alessandro Manzoni halálára született Rekviem. Már a hetvenes éveiben járt, amikor megírta az Otellót, majd nyolcvanévesen, szintén Shakespeare nyomán a Falstaffot - érdekesség, hogy ez volt második vígoperája, amely fél évszázaddal az első után született.

Verdi aktív közéleti tevékenységet is folytatott, képviselő, majd 1875-től szenátor volt, jövedelméből az elesetteket támogatta, kórházakat alapított. Egyre-másra kapta a legnagyobb elismeréseket, de a kitüntetések nem érdekelték - amikor a király márkivá akarta kinevezni, ezt azzal utasította vissza, hogy ő egy „egyszerű paraszt”. Művei előadásáról igen határozott nézetei voltak, megesett, hogy kisebb könyvnyi terjedelemben foglalta össze a legapróbb részletekre vonatkozó instrukcióit a rendező és az énekesek számára.

A zenetörténet egyik legnagyobb operakomponistája a szenvedélyektől fűtött olasz léleknek megfelelő formát az áradó dallamokban találta meg, a bemutatót követően áriáit még a velencei gondolások és a nápolyi utcazenészek is énekelték. Egy anekdota szerint amikor Verdi nyaralását a naphosszat az ő operarészleteit visszhangzó utcai verklik zavarták meg, arra a szezonra az összes verklit kibérelte és eldugta egy szobába. Muzsikáját szívesen használják filmekben is, egyebek között a Micsoda nő! című vígjátékban is a Traviata dallamai csendültek fel.

Verdi 1901. január 27-én halt meg, a gyász miatt azon a napon a milánói boltok többsége zárva tartott, és egy rövid időre a közlekedés is megbénult. Végrendeletében vagyona nagy részét kórházakra, szociális intézményekre hagyta. Ő alapította a világon az első menhelyet idős zenészek számára, egész életművéből ezt tartotta a legmaradandóbb alkotásnak.