Megadás helyett a kanadai emigrációt választotta a sziúk rettenthetetlen törzsfőnöke, Ülő Bika
2024. december 16. 14:11 Múlt-kor
Kiaknázatlan győzelem
A döntő támadásra Custer június 25-én szánta el magát. Az Egyesült Államok hadseregének lovassági parancsnoka több jelentős hibát vétett: egyrészt túl korán támadott, másrészt elutasította a felajánlott erősítést, alábecsülte az indiánok harci értékét, továbbá felosztotta erőit.
A támadás megindulásakor a lakota, a sájen és az arapaho törzsek először teljesen meglepődtek, rendezetlenül rohantak fel-alá a sátrak közt, de aztán a lakota törzsfőnökök összehívták harcosaikat. Felismerték ugyanis, hogy mintegy háromszoros túlerőben vannak a lovasokkal szemben. Őrült Ló csatakiáltásával megindult az ellentámadás. Az amerikai sereg lendülete megtört, a lovasok visszavonultak a hegygerincre. Hatalmas vérfürdő vette kezdetét, a következő órákban Custer 7. lovasezredét lemészárolták. A csata – amely mindössze 20 percig tartott – az Egyesült Államok hadseregének egyik legnagyobb veresége lett.
Az Alfred Terry tábornok vezette expedíciós csapatokat másnap szörnyű látvány fogadta: 300 katona – sokuk feldarabolva és megskalpolva – feküdt meztelenül, kifosztva a napon. Miközben Custer embereit csak a karjukon található tetoválásról lehetett felismerni, az agyonlőtt ezredes meztelenül, de egy darabban feküdt a tetemek között.
Bár a Little Bighorn-i ütközet hatalmas lelkierőt adott a győzteseknek, a várt stratégiai haszon elmaradt. A megerősített lovasság egész nyáron és ősszel üldözte az indiánokat a Sziklás-hegységben. Ülő Bika – felismerve a harc hiábavalóságát – több mint 1200 követőjével a hegyekbe menekült, és átkelt a kanadai határon.
Az Egyesült Államok sokáig sikertelenül próbálta elérni a sziú törzsfőnök és népének hazatérését. Ülő Bika nehéz választás elé került. Négyévnyi száműzetés után a törzsfőnök végül 1881. július 20-án letette a fegyvert Fort Buford erődjében, a mintegy 200 megmaradt sziú pedig visszatért az Egyesült Államokba. A bebörtönzött, majd később szabadon engedett, elszegényedett, morálisan megtört indiánok többé nem jelentettek fenyegetést a fehérek számára. Ülő Bika régivilága időközben teljesen megváltozott: a lakotákat főnökükkel együtt rezervátumokba kényszerítették.
Wounded Knee nél a menekülő indiánok megadták magukat, az esemény mégis mészárlásba torkollott.
Életének későbbi szakaszában a Standing Rock nevű rezervátumba száműzött Ülő Bika Buffalo Bill vadnyugati show-műsorával járta az országot. Heti 50 dollárért több hónapon keresztül szórakoztatta közönségét. Mindenhol körülvették az emberek, autogramokat osztogatott, s mikor a közönséghez kellett szólnia, gyakran az anyanyelvén megátkozta őket.
Szellemtánc
Az élete hátralévő éveit a Grand River partján álló kunyhójában, családja körében töltő sziú földi pályafutása vége felé egyre közelebb került a Wovoka nevű pajute indián szellemtáncmozgalmához. Wovoka órákon át tartó eksztatikus „szellemtáncokat” járt, miközben látomásai támadtak, s azt hirdette, hogy visszaállítható az ősi indián életmód, mivel a bölények visszatérnek, és a fehérek örökre eltűnnek.
Az eleinte kigúnyolt, később gyanakvással figyelt, az indián törzsek körében rendkívül gyorsan terjedő messiásőrületet a hatóságok végül betiltották. A Standing Rock rezervátum vezetője, James McLaughlin is régóta gyanúsnak találta a szellemtáncokat. Amikor az emberei azt a hírt hozták, hogy Ülő Bika a szomszédos Pine Ridge rezervátumba szeretne látogatni, hogy a szellemtáncosok új messiását láthassa, elrendelte a törzsfőnök letartóztatását.
Ülő Bikát 1890. december 15-én vették őrizetbe. Letartóztatásának hírére dulakodás tört ki, a lövöldözésben pedig ő maga és kedvenc fia, Varjúláb is életét vesztette. Ülő Bika holttestét egy egyszerű faládában, Fort Yates temetőjében helyezték örök nyugalomra. A temetése 1890. december 17-én mindössze pár percig tartott.
Az 1917 - ben épített michigani kiképző központot Custerről nevezték el
Hunkpapák százai menekültek el a tél közepén Standing Rockból. Egy részük csatlakozott a minikonzsu törzsfőnökhöz, Nagy Lábhoz, aki 350 indiánt vezetett a Pine Ridge rezervátumba. 1890. december 29-én a katonák körülzárták a menekülőket, és a dél-dakotai Wounded Knee-hez vezették őket. Az indiánok azonnal megadták magukat. Ám amikor egy fiatal harcos fegyvere elsült – bár senkit sem sebesített meg – a katonák azonnal tüzet nyitottak. Közel 300 indián vesztette életét a mészárlásban, míg a másik oldalon 25-en haltak meg a golyózáporban.
Az ott bevetett 7. lovas osztag katonái kitüntetést kaptak a Kongresszustól. Ülő Bika halála és Wounded Knee napja nemcsak a szellemtáncmozgalom végét jelentette, hanem lezárt egy hosszú, 400 éves háborúskodást is, egy olyan küzdelmet, amelyet az indiánok a szabadságukért vívtak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
