Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Még a Szent Koronára is szemet vetettek a csehszlovák–magyar lakosságcsere során

Még a Szent Koronára is szemet vetettek a csehszlovák–magyar lakosságcsere során

2023. május 14. 18:05 Csernus Szilveszter

<

Magyar-magyar lakosságcsere?

Az egyezmény aláírását követően 1946. március 4-én alakult meg a feladatukra utalóan frappánsan „CSÁB”-nak rövidített Csehszlovák Áttelepítési Bizottság.

A budapesti központú szervezetnek 750 munkatársa volt, agitációját szorgalmasan végezte szerte az országban ott, ahol szlovákok éltek: Békés vármegyében, Észak-Magyarországon, Nyíregyházán és a fővárosban.

A propaganda három hónapja alatt szlovák lapot adtak ki hetente háromszor, félmillió röplapot osztottak ki, és több száz előadást és népgyűlést szerveztek, valamint kaptak minden nap fél óra műsoridőt a rádióban.

Míg a hazai szlovákok kétharmada élt Békés vármegye „tót vidékén”, addig a jelentkezők mindössze egyharmada került ki onnan. Az agitátorokat legtöbb helyen közönnyel fogadták. Az igazi meggyőző erő gazdasági természetű volt: Dél-Szlovákiát tejjel-mézzel folyó Kánaánnak írták le.

Az elűzésre kiszemelt szlovákiai magyarok ingatlanjai jelentették a vonzó-, míg a történelem addigi legnagyobb inflációjához közeledő magyar gazdaság a taszítóerőt.

A módosabb békési tót gazdákat így sem sikerült helyükről kimozdítani, de ezrével voltak olyan jelentkezők, akik magyar anyanyelvük mellett csak származásuk szerint voltak szlovákok – sokan közülük magyar nyelvű iskolákat követeltek Szlovákiában a csehszlovák politikusok nagy kiábrándultáságra.

De találunk a jelentkezettek között elszegényedett városi magyarokat, illetve németeket is, akik egy szót sem beszéltek szlovákul vagy csehül. Ők sorsuk jobbra fodulását várták a lakhelyváltástól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Még a Szent Koronára is szemet vetettek a csehszlovák–magyar lakosságcsere során

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra