Halála után is minden idők legkiválóbb labdarúgójaként tartják számon, egy olyan legenda, akinek tiszteletére több országban is szobrot állítottak. Egy argentin nyomornegyedből jutott luxuskörülmények közé – egész életét is szélsőségek jellemezték. Ám a diadal túl hirtelen érkezett a számára, s a csúcsról fölfelé már nem vezet út. A sikereket bukások, a dicsőséget szégyen követte, de karrierjével mindörökre beírta magát a labdarúgás történetébe.

„Szinte semmim sem volt, de azt a keveset, ami nekem jutott, nagyon értékeltem” – emlékezett vissza évekkel később életének kezdeti, nehéz időszakára a futball-legenda. Diego Armando Maradona 1960-ban született Argentínában, a Buenos Aireshez közel fekvő Lanús városában. Három nővére után első fiúgyermekként érkezett a családba, őt két öccse követte. Az így nyolctagúra bővült család nap mint nap a megélhetésért küzdött, sokat kellett nélkülözniük. A hatalmas nyomor közepette az ő és a hozzá hasonló fiúk egyetlen szórakozási lehetősége a labdarúgás volt, amely rövid időre feledtetni tudta velük napi gondjaikat.

Maradona hamar kitűnt páratlan tehetségével a társai közül, így már tízévesen az Argentinos Juniors gyerekcsapatában rúgta a bőrt. Összesen 136 veretlen meccset játszott velük, majd 1976-ban, tíz nappal a tizenhatodik születésnapja előtt átvették az argentin labdarúgóklub felnőttcsapatába. Akkor még a 16-os mezben lépett pályára, s bravúrjaival, nagyszerű játékával már első alkalommal teljesen elképesztette a szurkolókat. 1977-ben a nemzeti válogatottba hívták, egy Magyarország ellen vívandó barátságos mérkőzésre, ’78-ban pedig csak fiatal kora miatt csúszott le a lehetőségről, hogy részt vegyen a labdarúgó-világbajnokságon. Az Argentinos Juniorsban töltött öt évad alatt 167 mérkőzésen vett részt, 115 gólt rúgott, s az utolsó két évben a gólkirály címet is kiérdemelte. 1981-ben a kontinens egyik legnagyobb klubja, a Boca Juniors szerződtette le, s még ugyanebben az évben argentin bajnok lett. Ekkoriban kapta meg a később legendássá váló, 10-es számú mezét is.

Hamar világossá vált azonban, hogy nagy presztízse ellenére a nemzeti labdarúgóklub komoly finanszírozási problémákkal küszködik, ezért a következő esztendőben a váltás mellett döntött, s leszerződött az FC Barcelonához. Európában a karrierje továbbra is felfelé ívelt, a váltás mégsem volt túl sikeres, mivel az ifjú bajnok nem tudott teljes mértékben beilleszkedni a spanyol csapatba. Az egyik mérkőzésen az ellenfél játékosa súlyos sérülést okozott neki, pár hónappal később pedig, egy másik meccsen kialakult tömegverekedésben játszott központi szerepet. Három hónapos eltiltás után, 1984-ben átigazolt az SSC Napolihoz.

Úton a csúcs felé

Amikor a 23 éves Maradona Nápolyba érkezett, a város éppen sötét időszakon volt túl: először a kolera, majd a véres Camorra-leszámolások, végül pedig az 1980-as földrengés dúlta föl a lakói életét. A labdarúgócsapatuk helyzete sem volt túl rózsás, szinte sohasem nyertek, és a másodosztályból való kiesés fenyegette őket. Ilyen állapotok közepette szinte istenként fogadták az argentin sztárt, és belé vetették minden hitüket. Az egyesület elnökének beszámolója szerint Maradona megvásárlása államüggyé vált, melyet a legnagyobb olasz bankok támogattak. Rekordösszeget, mintegy 12 millió eurót fizettek érte, bízva abban, hogy vele végre nagy sikereket érhetnek el. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz különszám számában olvasható.