Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Már a középkori inkvizítorok is seprűnyélen repülő boszorkányokban hittek

Már a középkori inkvizítorok is seprűnyélen repülő boszorkányokban hittek

2023. február 24. 09:06 Múlt-kor

A seprűn repülő boszorkány képe mára mindenhol elterjedt: ha a „boszorkány” szót begépeljük bármely internetes keresőmotorba, a legtöbb találat vidám, hórihorgas orrú alakot fog ábrázolni, amint e háztartási eszközön ülve szeli az égboltot. A populáris kultúra telis-tele van seprűkön repkedő boszorkányokkal a Disney-filmektől a Harry Potter-könyvek világáig. Felmerül a kérdés: ha a valóságban merő képtelenség a seprűn való repülés (márpedig a tudomány jelenlegi állása szerint az), honnan jött a boszorkányok eme különös ábrázolásmódja, és miért terjed el ennyire széles körben?

<

„Bizonyos gonosz nők”

Az éjjel repülő nők első említése a Canon Episcopi című dokumentumban található, amely feltehetően a 8. században keletkezett, és Burchard wormsi püspök Decretum című kánonjogi gyűjteményének részeként maradt fenn. Ebben az áll:

„Bizonyos gonosz nők, akik visszafordultak a Sátán felé, démoni látomások és lidércek által megkísértve úgy gondolják és vallják magukról, hogy az éjjeli órákban bizonyos vadakon lovagolnak Dianával, a pogányok istennőjével, és nők megszámlálhatatlan tömegével, és hogy óriási távokat tesznek meg a földön az éj csendjében, és hogy Úrnőjükként az ő törvényei alá tartoznak, és meghatározott éjjeleken az ő szolgálatába kell állniuk.”

A középkor későbbi századaiban aztán a különféle hátasokon röpködő nőkről szóló leírások Európa-szerte megtalálhatók: a Rózsa-regény néven ismert francia költemény második, 1275–1280 táján befejezett részében Jean de Meun a Bőség Úrnőjében (Dame Habonde) való népi hitet kritizálta, amikor arról írt: „sokakat megcsal a józan eszük, és úgy hiszik, ők a boszorkányok, akik az éjt járják Dame Habonde-dal.” E népi hit feltehetően a bőség római istennője, Abundantia ókori kultuszából származott.

Salisburyi János angol teológus már a 11. században beszámolt éjszaka repülő boszorkányokról, akiket a bibliai Heródiás, Salomé anyja és Keresztelő János gyilkosa vezet. Policraticus című művében így ír:

„Azt mondják, egy noctiluca avagy Heródiás, avagy az éj boszorkány uralkodója éjszakai gyűléseket hív össze, amelyeken lakomáznak, randalíroznak és egyéb rítusokat is véghez visznek, amelyek keretében egyeseket megbüntetnek, másokat megjutalmaznak érdemeiknek megfelelően. Ezen túlmenően csecsemőket helyeznek ki lámiák elé, és úgy tűnik, szétvágják, megeszik, és mohón a boszorkányok gyomrába tömködik őket.”

A boszorkányok eme ábrázolása összemossa őket a lámiákkal, démoni, ógreszerű női lényekkel, akik az ókori görög mitológiában megnevezett líbiai királyné, Lamia alakjából fejlődtek ki a néphiedelemben. Az antik mítosz szerint a halandó királynéval szépsége miatt Zeusz főisten szerelmi viszonyba kezdett, akinek felesége, Héra bosszúból vérszívó szörnyeteggé változtatta Lamiát. A személynévből a középkorra mondhatni „fajtanév” lett.

A széles körben elterjedt hit, hogy vannak nők, akik éjszaka repülve lakmároztak az ártatlanokon, valóságos csatatérré alakult a katolikus egyház számára a középkorban. Auvergne-i Vilmos, Párizs 13. századi püspöke ugyancsak Dame Habonde és repülő kísérői kultuszát ostorozta: „az öregasszonyaink azok, akik – bölcsesség híján – elképesztő módon elterjesztették ezt az utálatos hiedelmet, amelyet fenn is tartottak (…) Különösképp a nőket sikerült meggyőzniük e hölgyek létezéséről (…) és jó tulajdonságaikról.”

A korabeli folklór e különös elemének démonizálása felfedezhető a középkor egyik legnagyobb hatású legendagyűjteményében, a Jacopo da Voragine domonkos szerzetes (később Genova érseke) által összeállított, a szentek életeit feldolgozó Legenda aureában is. Párizsi Szent Germanus egyik történetében a csodatevő püspök vendégségben van egy családnál, ahol meglepődve tapasztalja, hogy vacsora után azonnal újból megterítik az asztalt. Amikor erre rákérdez, vendéglátói azt válaszolják, az új ételeket „bizonyos jó asszonyoknak” készítik ki, „akik az éjen át utaztak”.

Szent Germanus ezután virrasztásba kezd, hogy kiderítse, kik ezek a „jó asszonyok”. Amikor elkezdenek gyűlni a ház körül, a püspök megkéri vendéglátóit, hogy azonosítsák őket. A család tagjai mindet ismerik – barátok, ismerősök, szomszédok. Germanus ezután elvezeti a családot a megnevezett nők otthonaihoz, akik azonban egytől-egyik az igazak álmát alusszák ágyaikban. A család otthonához visszatérve felszólítja az ismerősök álcáját öltött lényeket, hogy mondják el az igazat magukról, azok pedig felfedik, hogy valójában démonok.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Már a középkori inkvizítorok is seprűnyélen repülő boszorkányokban hittek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra