Maláriája miatt vezetett keresztes hadjáratot IX. Lajos

2016. április 25. 15:19 MTI

VIII. (Oroszlán) Lajos és Kasztíliai Blanka fia, a Capeting-dinasztia sarja a Párizs közeli Poissy kastélyában született. Keresztény szellemben nevelték, latin nyelvre, retorikára, harcművészetre és kormányzásra is oktatták. Mindössze 12 éves volt, amikor apja 1226. november 8-án bekövetkezett halálakor megörökölte a francia trónt. A gyermek királyt november 29-én Reimsben megkoronázták, de az ország ügyeit régensként anyja, Kasztíliai Blanka intézte. 1234 májusában Lajos politikai okokból feleségül vette a tizenhárom éves Provence-i Margitot, a csak hat évvel később beteljesedő házasságból 11 gyermek született.

Lajos önálló uralkodásának kezdete ugyancsak 1234-re tehető, ekkor került ki anyja felügyelete alól. A királyság megszilárdítása érdekében folytatta a lázadó főurak és az angolok elleni harcokat. 1244-ben maláriát kapott, s megfogadta, hogy gyógyulása esetén hadjáratot vezet a Szentföldre. Az 1248-ban indított hetedik keresztes hadjárat során bevette az egyiptomi Damiettát, de El-Manszúra mellett megsemmisítő vereséget szenvedett, a fogságból csak hatalmas, Franciaország éves bevételének egyharmadát kitevő váltságdíj ellenében szabadult. A király ezután még a Szentföldön maradt, a szíriai keresztény városok megerősítésén munkálkodott, s renoméját némileg helyreállítva 1254-ben tért haza.

Kudarcáért az országában elharapózott, Istennek nem tetsző dolgokat okolta, ezért átfogó reformokba kezdett. 1254-ben kiadta a Grande ordonnance-t (Nagy rendelet), amit a következő két évben újabb és újabb parancslevelek követtek. Lajos megreformálta az igazságszolgáltatást, királyi biztosokat nevezett ki, és megteremtette a parlament intézményének alapjait. Szigorú büntetéseket szabott ki a prostitúcióra, fellépett a szerencsejátékok és az uzsora ellen, felülvizsgáltatta a peres ügyeket és a jogtalanul birtokukat vagy jogaikat vesztetteket kárpótolta. Rangra való tekintet nélkül személyesen is ítélkezett alattvalói ügyeiben. Korlátozta a főurak hatalmát, betiltotta a tartományurak magánháborúit és az istenítéleti párbajokat. 1259-ben békeszerződést írt alá a jelentős franciaországi birtokokkal rendelkező III. Henrik angol királlyal, aki Lajost hűbérurának ismerte el. 1263-as pénzreformjával stabilizálta a pénzt, kötelezővé tette a királyi érmék használatát, 1266-ban bevezette a sokáig használt, értékálló tours-i garast.

Jelentős összegeket fordított a kultúra felvirágoztatására. Párizsi palotája területén megépíttette a Sainte-Chapelle-t, a gótikus építészet gyöngyszemét, hogy méltó helyen tartsák a II. Baldvin konstantinápolyi latin császártól hatalmas summáért megvásárolt, Krisztusnak tulajdonított töviskoszorút és a Szent Kereszt egy darabját. Támogatta gyóntatóját, Robert de Sorbont a róla elnevezett párizsi egyetem, a Sorbonne megalapításában, az ő biztatására született az első nagy enciklopédia, a Speculum maius. Uralkodása alatt Franciaország kulturális, gazdasági és politikai téren is virágkorát élte, a keresztény lovagkirály eszményképének tartott uralkodót az egész nyugati keresztény világban tisztelet övezte. Első volt az egyenlők között, Európa uralkodói többször kérték közbenjárását vitás ügyeik rendezésére.

IX. Lajos 1270-ben hatvanezer fős sereg élén indult második keresztes hadjáratára. A júniusban, a legnagyobb hőség idején partra szálló lovagok elfoglalták Karthágót, majd ostrom alá vették Tuniszt, de a táborban járvány tört ki. Maga Lajos is megbetegedett, s 1270. augusztus 25-én - feltehetően vérhasban - meghalt, utolsó szava a legenda szerint "Jeruzsálem" volt. Belső szerveinek egy részét a helyszínen eltemették, urnába zárt szívét a palermói Monreale katedrálisban őrzik. Holttestéről - a korabeli higiéniai követelményeknek megfelelően - a mos teutonicus temetkezési szokás szerint főzéssel eltávolították a húst, s csak csontjait szállították vissza Párizsba, ahol a Saint Denis-székesegyházban temették el. Aranyozott sárgaréz sírkövét a francia vallásháborúk idején beolvasztották, földi maradványait eltüntették, csupán egy ujja menekült meg.

A mélységesen hívő, szigorú erkölcsű uralkodó karitatív intézményeket (így Párizsban vakkórházat) alapított, bőkezű adományokkal segítette a rászorulókat. Palotájában naponta száz szegény embernek adtak ételt, gyakran személyesen szolgálta ki "vendégeit". Alattvalói már életében szentként tisztelték, s VIII. Bonifác pápa 1297-ben hivatalosan is a szentek sorába emelte. Ő lett a francia monarchia, a francia katonák, a gomböntők, a harmadik rendi ferencesek, a kőfaragók, a szobrászok és a márványcsiszolók védőszentje, ünnepét augusztus 25-én tartják.