Aprópénz a perselybe, papírpénz a bödönbe
2021. szeptember 3. 10:41 Múlt-kor
Miért tömjük ma is a rózsaszín malacot? A pénz gyűjtése korántsem modernkori találmány: az őseinknek a történelem kezdete óta fontos volt, hogy értékeiket magukkal vihessék, illetve elrejtsék, ha éppen veszély fenyeget. A mobilitás és a félelem szülte az emberiség két ősi találmányát: a pénztárcát és a perselyt.
A fák gyökereitől a malacperselyig
Míg a pénztárca – amelynek története itt olvasható – állandó útitársa volt a letűnt korok vándorának, és már Ötzi, „a jégember” is magával vitte a jégsírba, addig a persely a letelepedett életvitel megkerülhetetlen kellékévé – és a túlélés zálogává – vált.
A kézművesség produktumaira égető szüksége volt a társadalomnak. A tulajdon elvesztésének valós félelme korábban arra kényszerítette az embereket, hogy vagyonukat olyan helyre rejtsék – fák gyökerei közé, barlangokba, sírhelyekre, mezők üregeibe vagy a házak falai közé –, ahol gyakran sohasem találták meg őket újra: a kalózok elveszett kincseinek popkulturális feldolgozásai is ennek a veszteségélménynek állítanak emléket.
A kimagasló kereslet ellenére a régészek mégsem rendelkeznek óriási „perselyleletanyaggal”: amint őseink megtöltötték őket pénzzel, és alkalomadtán szükségük lett a megspórolt összegre, széttörték őket. Az anyaghasználatnak éppen ezért nem volt különösebb jelentősége – ez lehetett cserép, kő, kerámia, üveg, ón, bronz, réz, alkalomadtán ruha és bőr is –, a bonyolult díszítőmotívumoktól mentes kialakítás mindössze azt a célt szolgálta, hogy a tulajdonos vagyona érintetlen maradjon.
Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.
Az egyik legkorábbi lelet a Kr. e. II. századból, a Kis-Ázsiában található Priéné görög kolóniából származik, de a pénzgyűjtés csalhatatlan bizonyítékai a Római Birodalom területéről, így Pompejiből, Herculaneumból, sőt a Rajna-vidékéről, a mai Angliából és Aquincumból is előkerültek. Az értékek tárolásának módszere nem köthető szigorúan egy kultúrkörhöz, a világon egyszerre használták a takarékosság ezen formáját Kínától (Déli Song-dinasztia) Jáván keresztül egészen Nyugat-Európáig.
A mára leginkább elterjedt, a XX. században popkulturális ikonná váló malacpersely története több fordulatot is tartogatott. Az első leletek Jáváról kerültek elő a XIII. században felvirágzó Madzsapahit Birodalom területéről, de az ihletet nem az európai sertések, hanem – az esztétikumban még őket is „felülmúló” – jávai megfelelőjük adta.
A mesterségesen létrehozott indonéz nyelvbe „beemelt” cèlèngan kifejezés a mai napig egyszerre vonatkozik a malacperselyre, illetve az ehhez szervesen kapcsolódó fogalomra, a spórolásra. A kínai rézpénzeket tároló eszközt valószínűleg azért mintázták a disznókról, mert nagy, kerek hasuk a jólétet, az iszapban hempergésük pedig a Föld szellemével meglévő kapcsolatot szimbolizálta.
Az egyik – noha nem elfogadott – teória szerint egy itáliai ferences szerzetes, Odoric of Pordenone Jáváról juttatta el Nyugat-Európába a disznó alakú persely ötletét, de a cáfolat szerint erre nincsen írásos bizonyíték, másrészt valószínűtlennek tűnik, hogy egy „eretnek” kulturális termék közvetítésében egyházi személy vállalt volna szerepet.
Sokkal valószínűbb, hogy párhuzamos evolúcióról lehet szó, és az emberi elme a disznó és a jólét fogalmait a világ két távoli pontján, egymástól függetlenül, absztrakt módon kapcsolta össze. A türingiai (Németország) malacperselyeket a XIII. századra datálják kutatók, és a disznók „szeretetére” etimológiai bizonyítékok is vannak: a német nyelv a mai napig megőrizte a malacot a jó szerencse hozójának, a Schwein gehabt (magyarul: malaca van), valamint a Glücksschwein (magyarul: szerencsemalac) feltehetően sváb közvetítéssel jutottak el Magyarországra is, sőt az Egyesült Államokban elterjedő „kultusznak” is a német bevándorlók voltak a meghonosítói.