Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Máig talány, hová lett Ausztrália leghíresebb bűnözőjének koponyája

2021. december 22. 14:23

<

Nem sikerült harcban elesnie

Később az üldözöttek megszálltak egy kisvárosi vasútállomást, és kirabolták a helyi bankot, miközben több tucatnyi foglyot ejtettek. Ezt két hónappal később megismételték: ezúttal a helyi rendőrségre szállásolták be magukat, és rendőruniformisban minden férfit letartóztattak, majd elvitték a bankban őrzött pénzt, több mint kétezer fontot. Ekkor született meg Ned Kelly gyúlékony hangú, 8000 szavas kvázi-politikai manifesztuma, amelyben ír származásáról és az igazságszolgáltatás igazságtalanságairól vall.

A brit gyarmatokon korábban soha nem kínáltak ennyit egy bűnöző elfogásáért: ekkor már 2-2 ezer font vérdíj volt a négytagú banda fejére tűzve. Sokáig mégis csak bottal ütötték a nyomukat, az üldözöttek a rabolt pénznek, családjuk és szimpatizánsaik támogatásának köszönhetően egy évig tartották magukat, olykor egy nap alatt nyolcvan-száz kilométert is megtettek lóháton.

A végzet azonban hamar elérte őket. 1880 júniusában Kellyék Glenrowanba érkeztek, ahol azt tervezték, hogy lesből megtámadják az erősítést hozó rendőrvonatot és azzal menekülnek el. A saját készítésű páncélba öltözött, sisakot viselő banditák megszállták a kisvárost, és 62 foglyot ejtettek az Ann Jones Inn nevű fogadóban, de számításukba hiba csúszott. A rendőröket figyelmeztették, így a vonat egy nap késéssel érkezett meg, mikor a banda a virrasztástól és az éjszakai dorbézolástól már teljesen kimerült volt.

A rendőrök 1880. június 28-án körülvették a szállót, az ostrom során Kelly három társa életét vesztette, őt lábában – amit páncélja nem védhetett – tucatnyi golyóval, de élve fogták el.

A halálbüntetés felfüggesztésére irányuló erős agitáció ellenére (a hírek szerint nyolcezer híve és szimpatizánsa gyűlt össze védelmében) a szökevény nem kerülhette el sorsát: Ned Kellyt öt hónappal később, 1880. november 11-én felakasztották a melbourne-i Old Melbourne Gaolban, majd a börtön tömegsírjában kaparták el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Máig talány, hová lett Ausztrália leghíresebb bűnözőjének koponyája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra