Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Magyar „aranyásók” a Vadnyugaton

Magyar „aranyásók” a Vadnyugaton

2022. szeptember 24. 16:20 Tóth Csaba

Magyar pénz az Újvilágban

A cég, amely – nem mellesleg – aranylelőhelyet is birtokolt, hamarosan tovább szélesítette tevékenységi körét. A Herald című napilap ugyanazon számában, ahol közzétették 48 órás szolgáltatásukat, az újság szerkesztősége sajnálkozását fejezte ki, hogy a cég miért nem veret saját aranypénzt, amivel kifizethetnék a beadókat. Nem számított ez szokatlan gondolatnak abban az időben, mivel korábban tucatnyi pénzverde működött a városban. Az Amerikai Egyesült Államok törvényei elméletben tiltották a magánpénzverést, de gyakorlati megfontolásokból lényegében szemet hunytak felette.

Ennek oka az volt, hogy a szövetségi pénzverde csupán 1854-ben nyílt meg San Franciscóban, viszont készpénzre szükség volt a mindennapi életben, így ezt a piaci rést magáncégek töltötték ki. A Wass, Molitor & Co. 1852 januárjában mutatta be a sajtónak az első saját készítésű 5 dollárosokat, és még ugyanebben a hónapban megkezdték a 10 dolláros címletek kibocsátását is.

Mivel az érmék finomsága ugyan némileg alacsonyabb volt az Egyesült Államok hivatalos fizetőeszközeinél, a súlyuk viszont magasabb, továbbá ötvözőanyagként nem rezet, hanem ezüstöt használtak, így 5 dollárosuk valójában 5 dollár 4 centet ért. A cég bejelentette, hogy kapacitásuk van 7000-8000 dollár értékben 5 dollárosokat készíteni naponta. Wass Sámuel így írt erről egy 1852. májusi levelében: „ujra pénz veréshez fogtunk, puffoljuk ám a W.M.& Co-kat mint a fene, hja mi a menkőt tegyünk?” Úgy tűnik, sikerült is elegendő mennyiséget verniük, mivel nem ismerünk 1853–1854-ből Wass–Molitor-aranydollárokat.

1855. március 25-én a helyi bankárok, kereskedők és más prominens személyiségek fordultak hozzájuk, hogy mivel az Egyesült Államok előző évben alapított verdéje nehézségekkel küszködik, ezért nincs elegendő készpénz a forgalomban, így felkérik a Wass, Molitor & Co.-t, üzemelje be régi pénzverő gépeit, és bocsásson ki újra aranypénzeket. Wassék elfogadták a felkérést, és néhány héttel később megindult először a 10, majd a 20 és 50 dollárosok verése. Gőzenergiával működő pénzverő gépeikkel képesek voltak naponta akár 40 000-50 000 dollárnyi aranyérmét előállítani. A társaság második és egyben utolsó pénzverési időszaka május közepéig tartott, a következő években mind a tulajdonosi, mind a tevékenységi kör átalakuláson esett át.

Fornet Kornél már 1852-ben végleg elhagyta Kaliforniát, 1856-ban Molitor Ágoston is hosszabb időre Európába költözött, így Wass Sámuel Uznay Károllyal közösen építette fel a Harris és Brannan utcák sarkán a California Metallurgical Works elnevezésű gyárukat, ahol a legmodernebb technológia alkalmazásával magukból a kőzetekből nyerték ki a különféle nemes- és színesfémeket. Ekkor tűnt fel a színen új szereplőként az a Haraszthy Ágoston, akit az utókor – némiképp túlzó módon – a kaliforniai szőlészet és borászat atyjaként tart számon.

Haraszthy nem tartozott a Kossuth-emigráció tagjainak sorába, mivel már 1840-től az Egyesült Államokban élt, Kaliforniába viszont csak az aranyláz hírére költözött. Egy ideig a San Franciscó-i szövetségi pénzverdében dolgozott, majd innen kilépve a magánszférában helyezkedett el. 1857. március 16-án közös megegyezéssel feloszlott a Wass, Molitor & Co., és létrejött a Haraszthy, Uznay & Co., amelynek ekkor felépült gyára, az Eureka Gold and Silver Refinary nemesfémek finomítására szakosodott, főként a szövetségi pénzverde számára.

S ekkor váratlanul megtört az évek óta szakadatlanul tartó sikerszéria: Haraszthyt meggyanúsították, miszerint korábbi munkahelyén, a San Franciscó-i pénzverdében jelentős aranymennyiséget sikkasztott el. A szövetségi vizsgálatba és perbe részben – érintettségük okán és tanúként – Wass és Uznay is belekeveredett, és bár Haraszthyt végül felmentették az ellene felhozott vádak alól, nevét meghurcolták, renoméja megcsappant. Hátat fordítva az aranyüzletnek ettől kezdve minden energiáját a szőlőművelésbe és borászkodásba fektette, majd új üzleti lehetőségek után kutatva Nicaraguában telepedett le, ahol 1869-ben nyom nélkül eltűnt: meg nem erősített feltételezések szerint egy folyón átkeltében aligátorok falták fel.

A kaliforniai aranyláz nagy sikerű magyar szereplői közül elsőként Wass Sámuel tért haza Magyarországra 1858-ban, feltehetőleg nem szegény emberként, ugyanis a korabeli rosszmájú pletykák szerint „Hazajöhetése engedélyét kaliforniai arannyal szegélyezte, s bejutott Bach uram birodalmába.” A gróf azonban még Amerikában sem feledkezett meg távoli szülőhazájáról, hiszen már 1855-ben értékes ajándékokat postázott Pest-Budára.

Megküldte az ország első múzeumának a négy általa veretett dollárcímletet, emellett „kaliforniai arany- és más érczeket és ásványokat 23 példányban” – ahogy arról a Pesti Napló is rögvest beszámolt. Az ajándékok zöme ugyan megsemmisült az 1956-os forradalom idején, amikor a múzeum egy része kiégett, viszont három (5, 10 és 50 dolláros) aranypénz a mai napig megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának gyűjteményében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Magyar „aranyásók” a Vadnyugaton

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra