Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
2024. szeptember 25. 09:50 Németh Máté
Az elhibázott taktika
A déli irányba meginduló keresztes hadsereg sikerrel vette az első akadályokat: Vidin és Rahova megadta magát a keresztény támadóknak, a következő állomás már Nikápoly volt.
A közben Bizánc ellen hadakozó I. Bajazid szultán az ellenséges hadak sikereiről értesülve az oszmánokat a város felé vezényelte, hatalmas serege alig hét kilométerre táborozott le a várostrommal időközben felhagyó európaiaktól.
A szultán a kis-ázsiai haderő mellett támaszkodhatott albán, szerb, bosnyák és bolgár egységekre is, csapata legnagyobb harcértékű egységének pedig a kitűnően képzett gyalogosok, a janicsárok és a lovas szpáhik számítottak. Az oszmánok mintegy 30 ezren néztek farkasszemet a nyílt ütközetre készülő keresztesekkel.
A keresztesek a döntő csata előtt haditanácsot ültek, ahol a taktika kapcsán összekülönbözött egymással Luxemburgi Zsigmond és Philippe d’Artois, aki úgy tartotta, hogy „a magyarok királya minden dicsőséget magának akar…Isten és Szent György nevében ma bizonyítom, mily nagyszerű lovag vagyok!”.
A magyar uralkodó óvatosságra intő elképzelését semmibe véve a francia és a burgundi lovagok lóháton indítottak frontális támadást a török előőrssel szemben. Ahogy azt Zsigmond megjósolta, az oszmánok előhadát a cölöpsánc védelmébe húzódó gyalogosok alkották, akik felkészülten várták a páncélos lovasrohamot.
A csata ábrázolása Jean Froissart krónikájában
Bajazid úgy döntött, hogy állásait nehezen átlátható dombos terepen fogja elrendezni. A sereg közepét a janicsárok alkották, mellettük két oldalt a lovas szpáhi haderő foglalt helyet, akik előtt a könnyűlovas íjászok várták a parancsot a támadásra.
Az ütközet kimenetele szempontjából is fontos volt a dombok mögött meghúzódó 5000 fős szerb lovas haderő, amelyet Lazarevics István szerb fejedelem irányított.
A kezdeti francia offenzíva már a janicsár nyílzáport is megsínylette, a túlélőket pedig a földbe szúrt karók késztették megállásra. Ezt végül sikerült a kereszteseknek áttörni, de ekkor már gyalog kellett folytatniuk a küzdelmet, amely úgy tűnt, nem is olyan reménytelen számukra.
Röviddel az első után ugyanis következett a második lovas hullám, amely valamelyest hátravetette a török gyalogosok és szpáhik állásait, de I. Bajezid szultán reguláris csapatai, kiegészülve a tartalékban állomásozó és a kereszteseket oldalról megtámadó szerbekkel, eldöntötte a harc kimenetelét.
A francia-burgundi csapatok után támadó magyar és havasalföldi katonák menekülőre fogták, a magyar uralkodó a Dunáig hátrált, ahol hajóra szálltak, majd Konstantinápolyig jutottak, hogy aztán onnan induljanak a biztonságot jelentő hazájukba. A Zsigmond taktikáját átíró franciáknak és burgundiaknak a menekülésre nem volt esélye, így a legnagyobb veszteség őket érte.
Vay Titusz megmenti Zsigmond király életét a nikápolyi csatában (Lohr Ferenc 1896-os festménye)
A kereszteseket Bajazid parancsára százával vágták le, egyes források szerint a menet közben már foglyul ejtett Félelemnélküli János közbenjárása kellett ahhoz, hogy legalább a legértékesebb, és ezért nagy váltságdíjért kiváltható katonákat hagyják életben. Az egy órán át tartó csata a keresztesek számára katasztrofális véget ért, a halottak száma meghaladta a tízezret is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
