Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Listákkal és hírességekkel tette sikeressé üzleti magazinját a Forbes kiadója

2020. február 24. 11:13 MTI

30 éve, 1990. február 24-én halt meg Malcolm Forbes amerikai sajtómágnás, a Forbes üzleti magazin kiadója, aki megalapította a Forbes Investort kiadó Befektetői Tanácsadó Intézetet. Az 1960-as évekre a családi örökséget mind jobban prosperáló, a cégvezetőket és befektetőket megbízható gazdasági információkkal ellátó újsággá alakította. Bátyja halála után, 1964-ben a Forbes egyszemélyes vezetője lett, s a lapot "ütős", jól jövedelmező, olvasmányos, nagy példányszámú, a pénzre, a gazdagságra és a sikerességre orientáló újsággá változtatta.

<

Malcolm Stevenson Forbes 1919. augusztus 18-án született New York Brooklyn negyedében, a gazdasági magazint megalapító B. C. Forbes fiaként. Előkelő magániskolákban tanult, 1941-ben politológiából diplomázott a Princeton Egyetemen.

Nem sokkal később - apja hathatós támogatásával - már két hetilap tulajdonosa volt, és megalapította saját újságját Nassau Sovereign néven. Amerika hadba lépése után, 1942-ben besorozták katonának és az európai frontra került.

Egy ütközetben súlyosan megsérült, helytállásért megkapta a Bíbor Szív érdemérmet és a Bronz Csillagot, és őrmesteri rangban szerelt le. Hazatérve belevetette magát az üzleti életbe, részt vállalt a kiadó vezetéséből, s megindított egy exkluzív és igen drága kéthavi lapot, de ez hat szám után megbukott.

Politikai ambíciókat is dédelgetett, 1952-1958 között a Republikánus Párt szenátora volt New Jersey államban, még a kormányzói posztért is indult, de olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy örökre felhagyott a politizálással.

A családi vállalkozásban sem tétlenkedett, közreműködött a vállalatok rangsorolására kidolgozott rendszer elindításában. Apja 1954-es halála után Bruce testvérével ők vitték tovább a Forbes magazint. Malcolm szerkesztőként az addigi szűkebb pénzügyi profilt a tágabb üzleti, gazdasági terület felé nyitotta, s megalapította a Forbes Investort kiadó Befektetői Tanácsadó Intézetet (Forbes Investment Advisory Group).

Az 1960-as évekre a családi örökséget mind jobban prosperáló, a cégvezetőket és befektetőket megbízható gazdasági információkkal ellátó újsággá alakította.

Bátyja halála után, 1964-ben a Forbes egyszemélyes vezetője lett, s a lapot "ütős", jól jövedelmező, olvasmányos, nagy példányszámú, a pénzre, a gazdagságra és a sikerességre orientáló újsággá változtatta.

Megbízható és mértékadó listákat kezdett összeállítani a világ "legjeiről", s e téren olyan sikeresnek bizonyult, hogy a témakörök egyre bővültek.

Ma is eseményszámba megy, ha a Forbes közzéteszi ranglistáját a legnagyobb vállalatokról, a leggazdagabb emberekről, a legbefolyásosabb személyiségekről (politikusokról, nőkről, hírességekről), s szinte mindenről és mindenkiről, amire vagy akire odafigyel a világ.

Az 1950-es évektől ő írta a Forbes Tények és magyarázatok című kolumnáját, publicisztikájának könnyed stílusú, csípős megfogalmazásaiért, idézhető, velős gondolataiért, szójátékaiért, humoráért "a gazdasági újságírás Bob Hope-ja" nevet ragasztották rá.

A magazin példányszámát tíz év alatt másfélszeresére növelte, a Forbes 1975-ben már 625 ezer példányban jelent meg, s hirdetési bevételek terén jóval megelőzte a régi versenytársakat, a Fortune és a Bussiness Week magazinokat. Sikeresen terjeszkedett az ingatlankereskedelemben is, földeket vett Amerikában, kastélyt Franciaországban, ültetvényt a Fidzsi-szigeteken, horgásztanyát Tahitin.

A közvélemény szemében ő testesítette meg a "jófej milliomost": fényűző és nagyvilági életet élt, pazar partikat adott, értékes gyűjteményt állított össze régi mesterek festményeiből, híres volt Fabergé-tojás és történelmi dokumentum kollekciója, sőt játékhajókat és játékkatonákat is gyűjtött.

A cég fennállásának ötvenedik évfordulóján rendezett grandiózus partijának Hubert Humphrey amerikai alelnök volt a díszvendége.

Forbes kedvelte a feltűnő és költséges utazásokat, amelyeket nagy nyilvánosság kísért, egész sajtóstáb követte. Imádta a motorozást és a léghajózást, de hobbijaiból sem felejtett el üzletet csinálni, bevásárolta magát egy motorkereskedésbe és egy léghajó felszállóhelybe is.

A hatvanas évek végén Harley Davidsonjával végigszáguldott az Egyesült Államokon, majd számos nagy felhajtással kísért nemzetközi úton ült a nyeregben. Megváltoztatta a motorosokról és a motorozásról alkotott közvéleményt, a motorozást az átlagemberek számára is vállalható időtöltések sorába emelte.

Nagyvonalú ember lévén számos Harley Davidsonja közül egyet Liz Taylornak ajándékozott. Később merész léghajóssá képezte magát, 53 éves korában elsőként repült át leszállás nélkül az Egyesült Államok keleti partjától a nyugatiig.

Malcolm Forbes hetvenéves korában, 1990. február 24-én szívinfarktusban halt meg otthonában. 1999-ben beválasztották a motorsport, 2007-ben az amerikai léghajózás, 2008-ban New Jersey állam dicsőségcsarnokába.

Gazdasági hagyatékát, a ma is virágzó és terjeszkedő Forbes vállalatot fia, Steve Forbes és unokája, Moira Forbes viszi tovább. 2013 novembere óta a Forbes magazin magyarul is megjelenik, az első számot Vigyázat, kapitalizmus! szlogennel, 24 ezres példányszámmal dobták piacra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Listákkal és hírességekkel tette sikeressé üzleti magazinját a Forbes kiadója

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra