Lincoln halálára írta Walt Whitman a Holt költők társaságából ismert versét

2017. március 27. 10:17 MTI

Kilencgyerekes családban született 1819. május 31-én a New York állambeli West Hillsben. 1824-ben a család Brooklynba költözött, ahol az apa ácsmester vállalkozóként dolgozott, a kis Walt is itt végezte iskoláit. Jól tanuló, érdeklődő, mindenre fogékony gyerek volt, legfőbb elfoglaltsága – az apjának való segédkezés mellett – az olvasás lett. Tizenkét évesen otthagyta az iskolát, és egy ügyvédi irodában, majd egy orvos mellett végzett kisebb-nagyobb munkákat. 1834-ben nyomdásznak szegődött, hogy megtanulja a betűszedést. Közben folyamatosan képezte önmagát, a szépirodalom mellett jogi és közigazgatási szakkönyveket is olvasott, és 1838-ban tanítóskodni kezdett Suffolk falusi iskoláiban.

Örökké nyugtalan természete miatt hamar abbahagyta a tanítást, visszatért a nyomdászathoz, majd újságíró lett. Huntingtonban saját lapot alapított Long Islander címmel, amelyet tíz hónap múlva eladott, majd Brooklynban szerkesztett lapot. Kíváncsisága azonban új utakra ösztökélte, 1848-1850-ben délen és délnyugaton kóborolt. Utazásai során bőséges tapasztalatokat szerzett a különböző társadalmi rétegek életéről, szociális helyzetéről, benyomásait, élményeit később verseiben rögzítette. Határozott álláspontja alakult ki a társadalmi feszültséget okozó kérdésekről, helytelenítette a rabszolgaságot, síkra szállt a női egyenjogúság mellett, az egyén szabadságát – mint a fejlődés, a haladás zálogát – dicsőítette. 1850-ben visszatért Brooklynba, kiadta a The Freeman című lapot, majd építkezési vállalkozásba kezdett. Jól megalapozott anyagi helyzete ekkor tette lehetővé tette számára, hogy szabadon írhasson.

1855-ben saját kiadásában és a maga tervezte tipográfiával kis verseskötetet jelentetett meg Fűszálak címmel. A kötet kivételes költői képzeletről tanúskodó 12 versével Whitman búcsút mondott a kötött, metrikus formáknak, s csak a gondolatritmus által tagolt szabad verseiben páratlan, lüktető képekben, emelkedett, ám közvetlen hangon szólaltatta meg az élet teljességét és saját felszabadult, érzéki egyéniségét.

A kötet talán visszhangtalan maradt volna, ha a megjelenés után nem sokkal a neves filozófus és költő, Ralph Waldo Emerson a New York Tribune hasábjain nem írt volna dicsérő sorokat Whitman költészetéről: “A legrendkívülibb, amit ez ideig az amerikai szellem és tudás adott.” Ettől kezdve Whitman az érdeklődés homlokterébe került, de ebben nem mindig volt köszönet. Igen sokan támadták, érzékiségéért, a felszabadult testiség örömét ünneplő alkotásaiért erkölcstelennek minősítették, a harmadik kiadásba bekerülő Calamus ciklus miatt homoszexualitással is vádolták. Ezt ő később azzal utasította vissza, hogy noha nem nősült meg soha, hat gyermeket nemzett.

A Fűszálakat – új ciklusokkal bővítve – időről időre ismét kiadták, az utolsó, kilencedik kiadás 1891-92-ben látott napvilágot. Whitman újságíróként tovább járta az országot, s minden élmény verssé vált benne. A polgárháború kitörésekor katonai szolgálatra jelentkezett, ám kicsit túlkorosnak találták. Amikor egyik alezredesként szolgáló bátyja megsebesült, beállt szanitécnek, s három éven keresztül katonai kórházakban dolgozott. Háborús tapasztalatait Drum Taps (Dobpergés) című ciklusának verseiben örökítette meg, s itt található egyik rímes verse is, a Lincoln elnök halálára írott Ó, Kapitány, kapitányom! című (amelyet legtöbben a Holt költők társasága című filmből ismernek).

A háború után Washingtonban a belügyminisztérium indián ügyekkel foglalkozó főosztályán dolgozott, de az erkölcstelennek ítélt Fűszálakért elbocsátották állásából. 1873-ban agyvérzést kapott, és részlegesen megbénult. Orvosai tanácsára ekkor hátat fordított a fővárosnak, és a New Jerseyben található Camdenben telepedett le. A betegség sem vette el élet- és íráskedvét, folyamatosan dolgozott tovább a Fűszálak újabb kiadásain, kiterjedt levelezést folytatott irodalmár barátaival, 1882-ben pedig Specimen Days címmel megjelentette önéletírását is. 1888-ban November Boughs címmel kis kötete jelent meg prózai és verses műveiből, ezt követően azonban egy újabb szélütés következtében állapota súlyosbodott. Részlegesen felépült ugyan, s még arra is volt ereje, hogy előkészítse a Fűszálak kilencedik kiadását, de szervezete már nem viselte el a különböző betegségeket, s 1892. március 26-án meghalt.

Whitman jelentős hatással volt a versnyelvet megújító, a konvenciók ellen lázadó modern költészetre, honfitársa, a beatköltő Allan Ginsberg tudatosan választotta egyik mintaképének. Magyarországon a 20. század elején jelentkező avantgárd irodalom egyik ihletője volt, a többi között Pásztor Árpád, Kassák Lajos, Kosztolányi fordította le műveit, amelyekből Kassák lapja, A Tett is közreadott néhányat.