Lett volna-e bethleni konszolidáció Horthy nélkül?
2014. december 8. 19:17
Volt-e alternatívája a magyar külpolitikának?
Sáringer János, a VERITAS tudományos főmunkatársa a két világháború közötti külpolitikát és diplomáciát bemutató előadásában Pritz Pál megállapításait idézve elmondta: a magyar külpolitikának nem létezett alternatívája, kényszerpályán mozgott, a mozgástér szűkült, a vezetés a nagyhatalmak kegyeiért való versengésen túl nem tehetett többet.
A nyitás látványos jele a Népszövetségbe való felvétel kérelmezése volt 1922-ben, ami indokolt, elkerülhetetlen volt - mint arra korábban Romsics Ignác is rámutatott, Bethlen, ha akart, sem tehetett volna mást. Sáringer János szerint Magyarország Trianon után sokáig őrizte birodalmi attitűdjeit, a külpolitikai korlátokat pedig nem csak Trianon sokkja jelentette, az elit hozzáállásán is sok múlott.
Első külpolitikai sikerünket az 1921. októberi velencei konferencia jelentette, ahol a kormány képviselői kiharcolták, hogy Sopron és a környékén fekvő nyolc falu népszavazás útján dönthessen hovatartozásáról. A húszas évek második felében a nemzetközi mozgástér is tágult - ekkor több bilaterális szerződés megkötésére kerül sor -, s fontos állomás volt a gazdasági és katonai ellenőrzés megszüntetése.
Ahogy arra előadásában Sáringer János is utalt, a magyar külpolitikát a korszakban a revizionizmus kérdése határozta meg. A magyar beilleszkedés feladásának nyitányát az 1927-es olasz-magyar barátsági szerződés létrejötte jelentette, 1938 novemberében pedig már kétségtelenné vált, hogy a további revízióhoz a német támogatás elengedhetetlen, ám azt Németország csak korlátozott mértékben volt hajlandó teljesíteni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
