Múlt-kor.hu

Leprások, vámpírok és uralkodói ereklyék: miért volt szokás holttesteket megcsonkítani a középkorban?

Leprások, vámpírok és uralkodói ereklyék: miért volt szokás holttesteket megcsonkítani a középkorban?

2020. május 30. 08:27 Jon Kaneko-James

Vita a királyi testrészek fölött

A rettenthetetlen és istenfélő ősöktől származó, III. (Merész) Fülöp francia király bátor és mélyen hívő uralkodó volt. Apja, IX. (Szent) Lajos két keresztes hadjáratban is részt vett; megpróbált szövetségre lépni a mongol erőkkel, hogy kétfrontos harcra kényszerítse a pogány szaracénokat.

Lajos amellett, hogy királyságában megszilárdította a dél-franciaországi eretnekmozgalmak ellen fellépő inkvizíciót, Párizsban megalapította a szerzetesrendek mintájára működő, főként a szegénység megtartását célul kitűző női vallási mozgalmat, a beginák rendjét.

A dicső halált azonban, bármennyire óhajtották is, a sors nem adta meg sem Lajosnak, sem Fülöpnek. Apa és fia nem kard által lóháton, hanem vérhasban halt meg. Lajos a második keresztes hadjárata során 1270-ben távozott az élők sorából; Fülöp szövetségesénél, II. Jakab mallorcai uralkodónál hunyt el 1285-ben. Mindkét férfi otthonától távol fejezte be földi pályafutását, s ez nem csekély problémát jelentett, amikor dönteni kellett végső nyughelyük kijelöléséről.

Fülöp október 5-én halt meg, ám nem mondhatni, hogy örök nyugalomra szenderült: holttestét kizsigerelték és feldarabolták, majd a testrészeit kifőzték, hogy a csontokról leválasszák a húst. Mivel Fülöpöt Perpignanban érte a halál, így várható volt, hogy a megfőzött lágyrészek a közeli Narbonne-ba, a csontok a Saint-Denis-székesegyházba, míg az uralkodó szíve a párizsi Szent Jakab dominikánus monostor kápolnájába kerül.

Ez az eset jól mutatja, miként is működött a védnökség mechanizmusa. Elizabeth Brown történész szerint III. Fülöp gyóntatója, bizonyos Nicolaus Gorranus dominikánus szerzetes állt amögött, hogy az uralkodó szívét a párizsi Szent Jakab-monostorban helyezzék végső nyugalomra.

Terve, amelynek megvalósulása talán hozzájárult volna a párizsi dominikánusok presztízsének növeléséhez, végül a narbonne-i dominikánus hittestvérek vereségével zárult. Fülöp fia és utóda, IV. (Szép) Fülöp ugyanis teljesen felforgatta az eredeti elképzelést, és apja belső szerveit, valamint egyéb testrészeit – a narbonne-i dominikánusok helyett – a narbonne-i székesegyháznak adományozta.

Az új király lépését a narbonne-i érsek és a városi kanonokok jelentős sikerként könyvelhették el, viszont sokan tiltakoztak is a döntés ellen. Jean Cholet bíboros a Fülöphöz közel álló arisztokratákkal szövetkezve követelte, hogy az elhunyt király szívét és csontjait a Saint-Denis-székesegyházban helyezzék el, azt állítván, hogy az uralkodó még életében úgy rendelkezett, hogy földi maradványait, kivétel nélkül, a székesegyházban helyezzék örök nyugalomra.

A bíboros és támogatóinak érvelése bizonyos mértékig helyénvaló volt, bár Fülöp Saint-Denis-nek juttatott hagyatéka inkább a végső nyughelye iránti közönyről árulkodott, ami érthető, hiszen a Saint-Denis-székesegyház a francia uralkodók hivatalos temetkezési helye volt, így Fülöpben valószínűleg fel sem merült, hogy hamvai elhelyezése körül parázs vita fog kialakulni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Leprások, vámpírok és uralkodói ereklyék: miért volt szokás holttesteket megcsonkítani a középkorban?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra