Lelkesedéstől a kiábrándulásig – miért támogatta a magyar az I. világháborút?
2015. december 15. 18:25
„Nem Uram, a háború nem a Te gondolatod!”
Fürj Zoltán, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola volt rektora előadásában az egyházak első világháborús szerepéről beszélt. „Nem Uram, a háború nem a Te gondolatod!” – idézte Prohászka Ottokár naplóba írt sorait 1915 márciusából. Az idézetben is megfogalmazott, az egyház és a háború összeegyeztethetetlensége közti feloldhatatlannak tűnő ellentét az 1910-es években sosem volt egyértelmű, derült ki az előadásból. Fürj példaként hozta fel, hogy a montenegrói király a balkáni háború előtt letérdepelt és imádkozott, egyes korabeli vélekedés szerint a mohamedánok ellen, Isten nevében indultak meg a balkáni hadak.
Más vélemények szerint ugyanakkor Jézus a hegyi beszédben világosan kifejtette, hogy semmiféleképpen nem lehet kibújni a „Ne ölj!” parancsolat kötelező érvénye alól. Fürj szerint nem illethetjük negatív jelzőkkel az egyházakat, hogy nem tettek meg mindent a háború elkerüléséért. Egyes plébánosi vélekedések szerint a háború papjává kellett átalakulniuk: „a jó pap békében szelíd galamb, de a háborúban viharmadár” – ezzel azonban nem azonosult mindenki. Aquinói Szent Tamás, a nagy egyháztanító az igazságos háború „jogszerűségét” említi egyik művében, ám cinikusan megfogalmazva: minden háború igazságos, amelyet én indítok, mondta Fürj.
Az 1914 augusztusában elhunyt X. Piusz pápa nem a fegyvereket akarta megáldani, hanem a békét. Utóda, XV. Benedek minden eszközt megragadott, hogy véget vessen a háborúnak, békejavaslatot is tett 1917-ben, sokan nem is válaszoltak felhívására, sikereket csak a hadifoglyok cseréjében tudott felmutatni. A magyar püspöki vezetők a híveket harcba hívták, míg Csernoch János esztergomi érsek a kutató szerint nem támogatta a háborút, ám nyíltan nem mondta ki. A katolikus klérusban, mint Fürj elmondta, minimális volt azok száma, akik ellenezték a háborút. Ravasz László későbbi református püspök a keresztény és a hazafi közti „ellentétről” beszélt, a megoldást így oldotta fel: nem az ellenséges katonát gyűlöljük, hanem azok vezetőit tatjuk fő ellenségnek. „Ellenük küzdünk, de értük harcolunk” – fogalmazta meg Ravasz. A debreceni kutató kiemelte, Baltazár Dezső tiszántúli református püspök támogatta a háborút.
Fráter Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Irodalomtörténeti Tanszékének egyetemi docense Irodalom a háborúban – háború az irodalomban című előadásában az 1914 nyarán a vasúti személyforgalmat korlátozó intézkedések miatt az erdélyi Csucsán ragadt Ady Endre és volt menyasszonya közötti leveleikből idézett. Jól kivehető, hogy Ady nem támogatta a háborút, ahogyan – mint mondta az előadó – Babits sem, Kosztolányi különállását jelezte, azonban a többi író lelkesen a háború mellett állt 1914 őszén. Hittek abban, hogy mindez elsőrendű nemzeti érdek, és a háború jó ügyet szolgált. Az újságírók is egy emberként álltak mellé. „Harci zajtól szalad a múzsa” – írta Rákosi Jenő, aki kiemelte, hogy a nagy műveket mind-mind a háború ihlette (Iliász), vagyis a háború a legnagyobb író, a legfőbb költő.
Krúdy Gyula a hölgyek áldozatvállalására hívta fel a figyelmet 1914 szeptemberében az egyik novellájában. Művében vonzóvá tette a háborút, amely révén akár könnyűvérű nőkre is szert lehetett tenni. Rákosi szerint szemünkről lehullottak a hályogok, és a háború megláttatta azt, amit kellett, úgy vélte, a poshadt békés évek után „kívánatos” volt a háború. Gárdonyi Krisztus bankója című 1914. szeptemberi novellájában hasonlóan gondolkodott, ám egy éven belül mint mindenkié, az ő véleménye is megváltozott. A lelkesedés a múlté lett, a sebesültek tömegei megjelentek a művekben is, a civil élet fontosabbá vált, a háború háttérbe került.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
