Múlt-kor.hu

Lelkes, de felkészületlen katonák adták az antant támadás gerincét a Somme-nál

Lelkes, de felkészületlen katonák adták az antant támadás gerincét a Somme-nál

2019. november 18. 10:27

Közel öt hónap mészárlás után 103 éve, 1916. november 18-án Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka leállította a júliusban a Somme folyónál megindított antant-offenzívát. Véget ért a történelem valaha volt egyik legvéresebb összecsapása, amelynek során a szövetséges haderő mindössze 10 km-es mélységben nyomult be a német védelembe. 

A britek vesztesége 420 ezer, a franciáké 200 ezer, a németeké pedig mintegy félmillió főre tehető. A somme-i vágóhídon naponta 893 brit katona vesztette életét, aki pedig túlélte – mint az első világháború legfiatalabb katonája, az akkoriban mindössze 13 éves Sidney Lewis – sohasem felejtette el a borzalmakat.

A somme-i támadás elsődleges célja a Verdunt védő francia hadsereg tehermentesítése volt. Hét napig tartó tüzérségi előkészítés után július 1-jén indult meg a gyalogsági támadás, amelyben a brit hadsereg gerincét – a korábbi ütközetekkel ellentétben – a toborzást elrendelő hadügyminiszterről Kitchener hadseregnek elnevezett lelkes, de amatőr önkéntes haderő adta.

A katonák felkészületlensége és a tábornokok rugalmatlansága katasztrófához vezetett. Első nap közel 20 ezer brit katona vesztette életét, 38 ezren pedig megsebesültek. 1916. július 1-jét mindmáig a brit hadtörténet legnagyobb tragédiájaként tartják számon.

A csata azonban folytatódott. A brit hadsereg szeptember 15-én a somme-i offenzíva során vetett be a történelemben először tankokat, amelyeket ekkor még az ellenséges gépfegyverállások leküzdésére használtak.

A bevetésre váró 49 harckocsiból végül a meghibásodások következtében csak 32 indult támadásba. Bár a csatamezőn is akadtak technikai problémák, az ellenséges állásokat elérő tankok sokkolták a németeket.

A csatáról megoszlik a szakértők véleménye. Sokan értelmetlen vérfürdőnek tekintik a több mint 4 hónapos küzdelmet, Douglas Haiget pedig csak „somme-i mészárosként” emlegetik, mások azonban úgy vélik, az offenzíva nélkül az antant nem nyerte volna meg a háborút. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lelkes, de felkészületlen katonák adták az antant támadás gerincét a Somme-nál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. különszám: Egészségünk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra