Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Leleplezték a Budapestet száz éve megszálló román tábornok szobrát Kolozsváron

2019. augusztus 9. 12:46 MTI

Kolozsváron Gabriel Les román védelmi miniszter jelenlétében leplezték szerdán a Budapestet száz éve megszálló román tábornok, Gheorghe Mardarescu egész alakos köztéri szobrát. Az eseményről a Faclia kolozsvári napilap számolt be csütörtöki számában.

<

Az esemény szónokai valamennyien azt hangsúlyozták, hogy a román csapatok történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy megszállták Budapestet, és menekülésre késztették a Kun Béla vezette bolsevik kormányt. Ezzel ugyanis távol tartották a kommunizmus rémét Európa szívétől.

Gabriel Les miniszter beszédében felidézte: az 1918-as román benyomulás után a tábornokot az Erdélyben állomásozó román csapatok parancsnokává nevezték ki. Ilyen minőségében indított támadást Kun Béla bolsevik hadserege ellen, és verte vissza a Tisza vonaláig. "A végső győzelmet 1919. augusztus 4-én, a román hadsereg budapesti bevonulásával sikerült elkönyvelni" - állapította meg a miniszter. Hozzátette: három és fél hónapon át Mardarescu tábornok vezette a magyar főváros közigazgatását, és biztosította "a háború és a bolsevik terror által elnéptelenített város lakosságának az élelmiszert és az alapszolgáltatásokat".

Gabriel Les idézte Mardarescu 1919. november 12-i kiáltványát a budapestiekhez, amelyben a tábornok bejelentette a román hadsereg visszavonulását, és közölte: "Románia ismételten kijelenti, hogy a tiszai támadás utáni katonai intervencióját kizárólag a jogos védekezés és a katonai követelmények tették szükségessé, a leigázás gondolata távol állt tőle". A miniszter azt is megemlítette, hogy a háború után Mardarescu tábornok szorgalmazta, hogy Románia kössön szövetséget Jugoszláviával, Csehszlovákiával és Lengyelországgal, ami aztán később meg is valósult.

Ioan Aurel Pop történész, a Román Akadémia elnöke kijelentette: "Európa civilizált népei tudják becsülni a hőseiket". A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektori tisztségét is betöltő történész arról beszélt, hogy Románia a XX. században két Európát fenyegető veszéllyel is szembeszállt. A román hadsereg 1919-ben a magyarországi hadjáratával a bolsevizmus és a szovjet típusú kommunizmus európai térhódítását akadályozta meg, 1944-45-ben pedig a fasizmus fölötti győzelemhez járult hozzá. "Ezek a fegyvertények tették lehetővé, hogy Erdély jogilag és ténylegesen is a román államhoz tartozzék" - idézte a Faclia napilap az akadémia elnökét.

A Valentin Tanase által készített szobrot a BBTE gazdaságtudományi kara előtti téren állították fel Románia Kereskedelmi és Iparkamarája kezdeményezésére, annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet Nagy-Románia megalakulásának centenáriumára tartanak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Leleplezték a Budapestet száz éve megszálló román tábornok szobrát Kolozsváron

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra