Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Légoltalmi kiállításon és épületbejárásokon vehetünk részt Szolnokon a Kulturális Örökség Napjain

2022. szeptember 16. 19:25 MTI

Több intézmény is rendkívüli nyitva tartással várja az érdeklődőket a hétvégén Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Kulturális örökség napjain. A programok között épületbejárások, légoltalmi kiállítás, vízműbemutató, tárlatvezetések és restaurátor-műhely látogatása is szerepel.

<

A Kulturális örökség napjai rendezvénysorozat idén a 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg. E kezdeményezéshez csatlakozott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal is, az Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály munkatársa szeptember 17-én tárlatvezetést tart a műemléki védelem alatt álló szolnoki Megyeháza épületében – olvasható a megyei kormányhivatal közleményében.

A szolnoki polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint egész hétvégén egy valódi légoltalmi helyen, a szolnoki MÁV-óvóhelyen lesz látható a Légoltalomtól a katasztrófavédelemig című kiállítás folyamatos tárlatvezetés mellett.

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban mutatják be az idén 175 éves fogadóépületet, az Indóházat tárlatvezetéssel szombaton és vasárnap. Hétvégén látogathatók a szolnoki vasútállomás emeleti, korábbi utasellátó éttermében működő Almárium Látogató Központ korlátozottan nyilvános tárlatai. Szombaton és vasárnap is várják a látogatókat a Xavéri Szent Ferenc-kápolnába, ahol a kápolna épületét és történetét mutatják be. Továbbá épületbejárásokat tartanak hétvégén a Belvárosi Szentháromság Templomban és a Vártemplomban is – közölték.

Szombaton a Szolnoki Művésztelepre szervezett sétán történeti előadást hallhatnak a jelenlevők, és kortárs kiállítást is megtekinthetnek. A Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok szervezésében betekintést nyerhetnek az érdeklődők a Tisza folyóra települt felszíni vízmű víztisztítási technológiájába. Ezen a napon a milléri Szabadtéri Vízügyi Múzeumban is látogatást lehet tenni.

A Szolnoki Galériában és a Hősök Zsinagógájában épületbejárást tartanak, és a Tabáni Tájházat is megtekinthetik az érdeklődők szakemberek vezetésével szombaton.

A Wágner Gusztáv úti sport- és szabadidőközpontban tartják szombaton a Tallin-Alcsi családi napot, ahol népi kézműves foglalkozásokkal várják majd a gyerekeket. Emellett a RajtSzínpad tart előadást Az elfeledett múlt – Szolnok legendája címmel, és a Tallinka Gyermek Néptáncegyüttes is fellép.

Idén is körbejárhatják a érdeklődők a Damjanich János Múzeum Kossuth téri épületét a „pincétől a padlásig” Gulyás Katalin történész vezetésével. Emellett a restaurátorműhelyt is megnyitják a közönség előtt. Idén a szolnoki vár területéről származó 13. századi bőr lábbelit is megtekinthetik a látogatók – szerepel a közleményben a szombati programok között. Emellett a látogatók nosztalgiafotózáson vehetnek részt a múzeum díszudvarán, ahol „tabáni napot” tartanak szombaton.

A Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárban szombaton Az óceánjáró című előadást lehet megtekinteni, valamint a Rongyszőnyeg zenekar ad koncertet. A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény szervezésében a Tisza Cipőgyár egykori irodaházának légópincéjébe és polgári védelmi parancsnoki központjába tehetnek látogatást az érdeklődők.

Az egész hétvégén nyitva tartó túrkevei Finta Múzeum Vadász Pál kiállítótermében Az agresszió évtizedei című időszaki kiállítást tekinthetik meg a látogatók. A múzeum Attila utcai épületében a Túrkeve földje és népe, valamint a Korda és a Finta testvérek életútját és alkotásait ismertető, Hírünk a világban című állandó kiállításokat láthatják a résztvevők.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Légoltalmi kiállításon és épületbejárásokon vehetünk részt Szolnokon a Kulturális Örökség Napjain

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra