Lányai megerőszakolása miatt indíthatta lázadását Boudica, a britek harcos királynője
2018. május 16. 16:44 Múlt-kor
Boudica bukása
Kevés részlet maradt fenn Paulinus délkeleti meneteléséről, melynek végén megütközött Boudicával. Még csak távolról sem tudjuk meghatározni ennek helyszínét sem. Tacitus a lehető leghomályosabban írja le: egy völgy bejárata, ahol erdő volt a csapatok háta mögött, előttük pedig nyílt mező, ahol az ellenség gyülekezett. Cassius Dio szerint Boudica serege 230 000 emberből állt, szemben 10 000 rómaival, de fontos különbség volt a megszokott taktikájukban: a britek a gerilla-hadviseléshez értettek, míg a rómaiak magas szinten szervezett hadigépezetként működtek a nyílt csatamezőn.
Mind Tacitus, mind Dio beszámolójában szerepel Boudica lelkesítő beszédének egy változata, amely minden valószínűség szerint többet köszönhet a szerzők túlzásának, mint a valóságnak. Ennek ellenére valóban érdekesek abból a szempontból, hogy miként ábrázolják Boudicát római elnyomóival szemben. Tacitusnál Boudica a harcos királynő szerepében hívja harcba seregeit, azzal érvelve, hogy az igazság, a bátorság és az istenek is az ő oldalán vannak. Ezzel ellentétben a Cassius Dio által rögzített igen hosszú beszéd a rómaiak britekkel kapcsolatos képzeteiből építkezik, légies, csaknem mitikus lényekként írva le őket – bátrak, de ősi és titkos tudást, istennőket és jövendölést használnak ellenségeik legyőzésére a hideg, kemény acél helyett (Dio szerint a csata kezdetén Boudica egy nyulat eresztett szabadon ruhájából, az állat futásának irányát értelmezve jelként, továbbá segítségül hívta Andraste istennőt).
Még az istenek sem menthették meg azonban ez alkalommal a briteket. A rómaiak tartották alakzataikat, majd elsöprő támadásba mentek át. Boudica hatalmas serege a mezőn ragadt kiút nélkül, mögöttük ugyanis családjaik várakoztak tulajdonukkal és addigi zsákmányukkal együtt. Harcolni nem volt helyük, menekülni pedig nem tudtak, így lemészárolták őket.
Mi történt ezután Boudicával? Tacitus szerint méreggel követett el öngyilkosságot, Cassius Dio szerint megbetegedett és meghalt, majd pompás temetést rendeztek neki. Lányai a királynő halála után eltűnnek a feljegyzésekből, míg törzseiket csaknem teljesen kiirtották a rómaiak. A trinovantok és icenusok földjeit és településeit elpusztították. Helyüket római erődítmények vették át, legalább annyira a római hatalom jelképeiként, mint a katonai készültség érdekében.
Boudica azonban nem vesztette el minden hatalmát: szerte a birodalomban intő példaként maradt fenn arról, mi történik, ha hagynak egy nőt uralkodni. Emiatt a sors fintora, hogy neve széles körben ismert maradt, míg Paulinusé elkopott. Az idegenek ellen küzdő harcos brit királynő figuráját felidézte a 16. században I. Erzsébet saját uralma és a spanyolok elleni harc legitimálására, és ugyanígy tett Viktória a 19. században, amikor birodalmat kellett kormányoznia.
Boudica alakja kétezer éve időről időre újjászületik, hősként és eretnekként, szabadságharcosként és veszélyes vörös hajú asszonyként. A harcos királynő paradoxona tovább él: a nő, akinek hatalmában áll életet adni, de halált hozni is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
