Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”

Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”

„Ha Moszkvát egy földrengés elpusztítja, addig a pillanatig, elvtársak, amíg a TASZSZ ezt nem jelenti, egy mukk sem jelenhet meg a földrengésről, s pláne nem a pusztításról!” Számtalanszor példálódzott így Lakatos Ernő azokban az években, amikor is az ő kezében összpontosult a magyar sajtó irányítása. 

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (KB) „apóként” becézett-csúfolt Agitációs és Propaganda Osztálya élére 1982 nyarán kinevezett „katonás” Lakatosban a jelek szerint teljességgel megbízott a párt első titkára. Noha ennek okát csak feltételezhetjük, de igen valószínű, hogy a „Keresd a nőt!” szállóige ezúttal is igaznak bizonyul. Ugyanis káderügyekben Kádár János gyakran kérte ki (és fogadta meg) felesége tanácsait. S amikor az 1980-as évek elejére „elkanászodott sajtó” megregulázására a pártvezér megfelelő embert keresett, alighanem Tamáska Mária hozta szóba az igen határozott, de vele mindig készséges és mérhetetlenül udvarias embert, aki a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyetteseként – legalábbis formálisan – főnöke volt Kádár asszonyának, a sajtót felügyelő szervezet örökös, elmozdíthatatlan osztályvezetőjének.

1982. június 23-án a KB soros ülésén az MSZMP-vezér Lakatost „jó szervezőnek”, „taktikusnak” nevezte, s legnagyobb érdemeként azt domborította ki, hogy „kiváló napi végrehajtó”. Végrehajtani való pedig a sajtó és propaganda terén is bőven akadt. A Politikai Bizottság ülésein az évtizedforduló óta egyre többször került szóba, hogy „nincs biztos kezekben a tömegkommunikáció sem”, a szerkesztőségek gyakorta nem adnak „megfelelő eszmei-politikai támaszt a vezetésnek”, ezért hát sürgős feladat a „rendcsinálás”. Ennek nyitányaként eldöntetett, hogy menesztik a központi napilapok – „idők szavát nem értő” – főszerkesztőit. A végeredményben példastatuáló váltások zökkenőmentes levezénylését kapta első és legfontosabb feladatául Kádár kiszemeltje, aki – olvasható a kinevezés indoklásában – „a sajtó számos frontján” már bizonyított.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. tavasz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra