Különös spirituális jelenség is szerepet játszott abban, hogy Sztálin kikerült a Lenin-mauzóleumból
2019. október 31. 08:39 Múlt-kor
Nem szóltak a fanfárok és diszsortűz sem dördült. A moszkvai Vörös tér sötét és kihalt volt, amikor több mint nyolc évvel halála után, 1961. október 31-én végre örök nyugalomra helyezték Sztálint.
Évekkel korábban, 1953 márciusában még egy egészen másfajta hangulatú temetés játszódott le a szovjet fővárosban. Sztálin, a nagy kormányos bebalzsamozott holtteste körül ugyanis tumultuózus jelenetek zajlottak le.
Bár több millió ember haláláért volt felelős, a Szovjetunióban rengeteg ember őszintén gyászolta a „generalisszimuszt”, akinek irányításával a Szovjetunió, legyőzve a náci Németországot, világhatalommá emelkedett. A gyászolók három napon keresztül özönlöttek a vezér kiállított koporsója elé.
Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a rendfenntartók képtelenek voltak kezelni az egyre duzzadó, hullámzó tömeget, amelynek következtében, a becslések szerint 500 embert tapostak halálra. A viharos tiszteletadás után a testet 1953. március 9-én ágyútalpon, díszsortüzek közepette a Vörös téren álló Lenin-mauzóleumhoz szállították.
A balzsamozási procedúra Sztálin testén csak novemberben zárult le. A konzervált szovjet vezért egy üvegkoporsóba helyezték régi mestere és riválisa, a Szovjetunió alapító atyjaként tisztelt Vlagyimir Iljics Lenin mellé a Lenin-mauzóleumban.
A két bolsevik félisten békében feküdt egymás mellett egészen 1961-ig, amikor is Sztálin örökkévalóságnak szentelt testét eltávolították a kommunista szentélyből.
A lépést egy több éven át tartó, desztalinizációs folyamat előzte meg, amely a Szovjet Kommunista Párt 1956-os XX. pártkongresszusán kezdődött, ahol a Szovjetunió újdonsült vezetője Nyikita Szergejevics Hruscsov feltárta és elítélte a sztálini éra rémtetteit és jogtiprásait.
A Sztálin feje köré vont glória lassan halványulni kezdett, és a generalisszimusz bebalzsamozott testének sorsa a XXII. pártkongresszuson 1961-ben végleg megpecsételődött. A nevezetes gyűlésen ugyanis egy bizonyos Dora Lazurkina, az SZKP tagja, aki mellesleg tíz évet töltött a sztálini gulágon, emelkedett szólásra.
Bár hallgatósága ateista és materialista alapokon álló elvtársak és elvtársnőkből állt, Lazurkina teljesen meglepő módon egy spirituális történettel tette fel a pontot az i-re.
A korosodó hölgy ugyanis megosztotta vízióját az egybegyűltekkel, amelyben Lenin nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy teste a bajkeverő Sztálin mellett kell, hogy nyugodjon. Hruscsov desztálinizációs harca az utolsó fejezetéhez érkezett.
1961. október 31-én a rendőrség kiürítette a Vörös teret és lezárta a közeli utakat. A sötétség leszálltával a hatóságok emberei egy sírgödröt kezdtek ásni a Kremlt körülölelő fal egyik félreeső részén.
A sötét mélység már várta gazdáját, Sztálin testét, amelyet az üveg szarkofágból egy közönséges koporsóba helyeztek, mialatt eltávolították a zubbonyán lévő aranygombokat és váll-lapokat.
A pletykák szerint a balzsamozók olyan jó munkát végeztek, hogy a vezér holttestén egyáltalán nem fogott az idő nyoma, sőt, az elhunyt Sztálin úgy tűnt, mint aki a feltámadására készül.
A temetéssel megbízott különítmény azonban nem bízott semmit sem a véletlenre, az esetleges paranormális jelenségek, de leginkább az ereklyegyűjtők tevékenységének kiküszöbölése végett, Sztálin koporsóját vastag betonréteg alá temették, majd földet hánytak rá, így gátolva meg a „generalisszimusz feltámadását”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
