Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Különleges kiállítással emlékezik Rembrandt halálának 350. évfordulójára a Szépművészeti Múzeum

2019. szeptember 20. 20:30 MTI

Új nézőpontból, tanítványaira gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja az egyik legnagyobb holland mester művészetét a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és tanítványai címmel csütörtökön megnyílt kamarakiállítása.

<

A Szépművészeti legutóbb 2006-ban mutatta be ilyen átfogó módon Rembrandt rajzművészetét, a mostani tárlattal pedig a mester halálának 350. évfordulójára emlékezik grafikákkal, rajzokkal, rézkarcokkal – mondta a kiállítás megnyitóján Baán László főigazgató.

Mint hozzáfűzte, a múzeum grafikai gyűjteménye több mint 40 rajzot őriz Rembrandttól és tanítványaitól, a mester rézkarcai közül pedig szinte az összes lapot.

Tóth Bernadett kurátor emlékeztetett arra, hogy Rembrandt már 26 éves korától fogadott tanítványokat, és műhelye legalább 50 festőnövendéket vonzott, mások mellett Samuel van Hoogstratent, Ferdinand Bolt, Barent Fabritiust.

A 2020. január 5-ig látogatható tárlat közönsége megfigyelheti, hogy a mester a szolgai másolás helyett miként ösztönözte tanítványait saját útjuk megtalálására – mondta el a kurátor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Különleges kiállítással emlékezik Rembrandt halálának 350. évfordulójára a Szépművészeti Múzeum

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra