Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Közel negyedmillióan voltak kíváncsiak Puskásra Angliában

2016. március 2. 09:45 MTI

A nagy sikerre való tekintettel március közepéig meghosszabbították a manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban a minden idők egyik legnagyobb góllövője, Puskás Ferenc tiszteletére létrehozott kiállítást, amelyet eddig közel negyedmillióan láttak.

<

A puskas.com beszámolója szerint a befogadó intézmény a gyűjtemény kezelője, a Puskás Intézet engedélyével két hónappal toldotta meg az eredetileg januárig tervezett tárlat nyitva tartását. Karácsonyig több mint 150 ezer, február végéig pedig már 235 644 látogató tekintette meg a szeptemberben nyílt tárlatot.

A futballmúzeumban kiállítottak mintegy hetven felbecsülhetetlen értékű ereklyét, köztük azt a zászlót, amit David Wright angol csapatkapitány adott a Népstadion kezdőkörében Puskás Ferencnek a 7-1-re végződött magyar-angol találkozón 1954. május 23-án. Emellett az érdeklődők megtekinthetik többek között Puskás olimpiai aranyérmét, vb-ezüstérmét, a helsinki olimpiai döntőben viselt cipőjét, Real Madrid-mezét, a spanyol bajnokság gólkirályának járó Pichichi-trófeákat, a spanyol bajnoki címért járó kupákat, a BEK-serlegek kicsinyített másolatát, a FIFA-érdemrendet és a FIFA Puskás-díjat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Közel negyedmillióan voltak kíváncsiak Puskásra Angliában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra