Négymillió homokzsák és negyvenezer tonna kő mentette meg az országot a „nagy dunai árvíztől”
2021. április 22. 17:27 Múlt-kor
A legutóbbi jelentős, hazánkat is érintő dunai áradásra 2013 júniusában került sor. A Budapesten 891 centiméternél tetőző Duna minden addigi rekordot megdöntött. Az elmúlt 200 évben tíz jelentős dunai áradásra került sor. Ebből az egyik legsúlyosabb az ötvenhat évvel ezelőtt fenyegető 1965-ös árvíz volt, amelynek következtében Budapesten a Duna vízállása elérte a 845 centimétert.
Az 1964-1965-ös télen rengeteget havazott az országban és a tél végére egyes részeken a hóvastagság az évi maximumok átlagát is megközelítette. A Nyugat-Dunántúlt gyakorta 15-20 cm-es hótakaró fedte és a közeli Alpokban is nagy mennyiségű hótömeg halmozódott fel az 1000 méternél magasabban fekvő területeken. A hó többször olvadásnak indult, így a talajvízszintek egyre csak emelkedtek. Az idő csak márciusban indult enyhülésnek, az összefüggő hótakaró végre olvadni kezdett, ami tovább növelte a Duna és mellékfolyóinak vízszintjét.
A hóolvadással párhuzamosan viszont csapadékossá vált az időjárás. Áprilisban a Rába vízgyűjtőjén pár nap alatt 100-130 mm csapadék hullott, ami a megközelítette a havi átlag kétszeresét.
Az árvíz először Nyugat-Magyarországon csapott le. 1965. április 21-én a Gyöngyös, a Répce és a Rába is áradni kezdett. A Kőszeg menti falvak, illetve Szombathely belterületeinek egy része is víz alá került. „Ekkora árvíz talán még nem is fordult elő a megyében” – írták a Vas Népe április 23-i számában.
Rossz előjel volt ez, mert a nyugat-dunántúli folyók és patakok súlyos áradásai általában a komoly dunai árvizek előfutárai voltak. Fel kellett készülni a legrosszabbra, az ország egynegyedét tulajdonképpen a folyók árterétől elhódított területek tették (teszik) ki, amelyen az akkori Magyarország lakosságának megközelítőleg 50 százaléka élt.
Az 1965-ös árvíz a „nagy dunai árvízként” került be a krónikákba. Az embereknek 120 napon keresztül hét árhullámot kellett kivédeniük. A nagyjából 610 km hosszú Duna-menti töltéseknek helyenként 2-3 méter magas vízoszlop nyomását kellett kibírniuk.
A legkritikusabb helyzetek a Szigetközben, a Szentendrei-szigeten és a Mohács-szigeten alakultak ki. Az árvízvédelemnek meg kellett fékeznie a Dunát Komáromnál is, hogy a Budapest-Bécs vasúti és közúti összeköttetés fenntartását biztosítsák.
Az árvíz ellen védekezők létszáma a májusi pár ezerről a júniusi kritikus hetedik árhullámig 30-40 ezer főre nőtt (ebből 11 ezer fő katona volt). A gátakon dolgozók 4 millió homokzsákot és 40 ezer tonna követ hordtak a legveszélyeztetettebb gátszakaszokra.
Az árvízvédelmi munkálatokat ekkorra már gépesítették, így nagyjából 1200 dömper és több száz korszerű munkagép is segítette az emberek munkáját. A honvédség helikopterekkel és lánctalpas úszójárművekkel is hozzájárult a sikeres védekezéshez.
Az erőfeszítéseknek köszönhetően a magyarországi Duna-szakaszon nem történt tragédia, mivel a töltések épen maradtak. Csehszlovákiában ezt nem tudták elkerülni így ott számos magyar lakta települést öntött el a Duna.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
