Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kossuth Lajos távol az otthontól

Kossuth Lajos a XIX. századi Magyarország egyik legnagyobb hatású politikusa volt. Abban is, ahogy kortársaira hatott, és abban is, ahogy az utókor számon tartja őt, viszonyítási pontként. Kossuth önkéntes száműzetésében – a kiegyezést követően mindinkább – megtestesítette az elveiből nem engedő, gerinces, a nemzete javát minden más elé helyező hazafi ideálját. Kevesen ismerték, de sokan vélték ismerni: a valódi Kossuth helyett annak eszményített mása élt a legtöbb magyar szívében-lelkében. Nem meglepő hát, hogy Szekfű Gyula 1913-ban megjelent munkája, A száműzött Rákóczi óriási mértékű felháborodást váltott ki, hiszen túl azon, hogy Rákóczi Ferenc romantikussá mázolt alakjával is leszámolt („kicsapó és megfeneklő hullám”), egyértelmű volt, hogy a Kossuthtal szemben nyíltan is kritikus Szekfű a Kossuth-emigráció „teljesítményét” is mérlegre tette, és azt könnyűnek találta.

De hát hogyan és miként lett az aktív politikusként Magyarországot elhagyni kényszerülő Kossuth Lajosból az az agg férfi, akit „turini remete”-ként tiszteltek oly sokan? Turin (vagyis Torinó: előbbi a német neve az olasz városnak) nem az első állomás volt a hazáját örökre elhagyó férfi számára. Először Vidinben telepedett meg, a mai Bulgária területén, amely azonban már hosszú ideje török uralom alatt volt. Kossuth itt vetette papírra 1849 szeptemberében azt a levelet, amelyben Görgei Artúrt nevezte meg a forradalom és szabadságharc bukásának felelőseként, hosszú évtizedekre megvetve annak alapját, hogy a hadvezért árulónak bélyegezzék.

A helyi viszonyokat jól jellemzi, hogy a városban 1850-ben felkelés tört ki a török uralom ellen, amelyet azonban levertek. Vidin Kossuth számára mégis menedéket nyújtott, hiszen a török uralkodó szívesen fogadta őt is, mint annyi más, 1848–1849-ben kompromittált személyt (mások mellett például Guyon Richárdot és Bem Józsefet, akik aztán a török seregben szolgáltak halálukig). Az egykori kormányzó következő állomáshelye Sumen volt (akkori török nevén Şumla), ahonnan azonban néhány hónap után szintén odébb állt, nevezetesen a nyugat-anatóliai Kütahyába, immáron nem európai területre. Ez a kényszerlakhely azt is jelentette, hogy távol került a kontinenstől minden értelemben. Innen indult diadalmas körútjára előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba, ahonnan visszatérve Londonban telepedett le, és aktív politikusként tovább kereste annak lehetőségét, hogy újra érdemi beleszólása legyen a magyar ügyekbe.

„Az én nevem óramutató”

A száműzetésben élő Kossuth ekkor még korántsem felelt meg a „turini remete” legendájának, de a szekfűi „hullám” képének sem: még tényező volt, még kereste a lehetőségeket politikai céljai elérésére, és személyében még mások is lehetőségeket láttak. Ehhez kellő alapot szolgáltatott élénk kapcsolata a francia, olasz, orosz, német stb. emigráns körökkel, különösen a krími háború idején. Ám mivel a Kossuth által engesztelhetetlenül elutasított Ausztria – az orosz várakozások ellenére – nem avatkozott be a törökök ellenében, Kossuth tervei dugába dőltek egy esetleges  angol–francia beavatkozásra nézve. Figyelme így Itália felé fordult, ahol a szárd–piemonti királyság olasz egységet célzó törekvéseit szándékozott ötvözni a magyar függetlenség gondolatával. Megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki László és Klapka György oldalán, és megkezdte a Magyar Légió szervezését is. A solferinói győzelem utáni gyors béke azonban megint gátat szabott elképzeléseinek. Csalódnia kellett Garibaldi nevezetes marsalai partraszállása után is: az osztrák–olasz konfliktusokat a továbbiakban nem fegyverek útján rendezték. Ezt követően megszületett ugyan a Dunai Konföderáció – utólag naivnak ható – tervezete, de a változások Magyarországon is érlelődtek. A kiegyezéshez vezető rögös út, majd maga a „kiegyenlítődés” megszületése, a létrejövő Osztrák–Magyar Monarchia, amely sokak megelégedését szolgálta, abba a helyzetbe sodorta Kossuthot, amelyről Szekfű írt a száműzött Rákócziban: megszűnt mint aktív politikai tényező. A politikus szerepét fokozatosan átvette a nemzet bálványáé. Egészen eddig, a kiegyezésig politikai ütőkártya volt a kezében, amit fel tudott mutatni a piemonti és francia politika képviselőinek, és annak képviselői szintén tényezőként tekintettek rá. A kiegyezéssel ez a számos lehetőséget magában hordozó állapot köddé vált.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tél számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra