Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Korábban kiadatlan anyaggal bővül David Bowie hagyatéka

2021. október 1. 19:03 MTI

Újabb kiadványokkal, köztük egy eddig kiadatlan anyaggal bővül a David Bowie életművét feldolgozó sorozat. A legnagyobb érdeklődéssel várt Toy című lemezt 2001-ben rögzítette a zeneszerző, ám ez hivatalosan eddig nem került kiadásra. 

<

A Warner Music a Bowie-életmű átfogó feldolgozását célzó széria ötödik darabjaként jelenteti meg novemberben a Brilliant Adventure című gyűjteményt, amely a 1992-től 2001-ig terjedő időszakra fókuszáló, tizenegy CD-t/tizennyolc LP-t tartalmazó kiadvány – írta a bbc.com.

A figyelem fókusza a Toy című anyagra helyeződött. Ezt a lemezt Bowie 2001-ben rögzítette, de az anyagot végül nem adták ki, igaz, 2011-ben nem hivatalosan megjelent egy verziója az interneten.

Bowie régebbi dalai újragondolt változatait, valamint új számokat egyaránt szánt a Toy-ra, ám akkori kiadója, a Virgin nem volt elragadtatva a végeredménytől.

Az énekes-dalszerző ezért inkább egy másik projekt felé fordult, amely a Heathen című 2002-es lemezben teljesedett ki.

A január 27-től egy három CD-s dobozban külön is elérhető Toy borítóján egy csecsemő látható, akinek fején a felnőtt Bowie ábrázata tükröződik.

Mark Plati, a producer szerint a Toy dalain érződik, hogy a zenészek örömmel készítették. Az anyagon az énekes számos, még a hatvanas években készített dala, köztük az I Dig Everything, a The London Boys és a You've Got a Habit of Leaving szerepel.

Utóbbi, amelyet 1965-ben írt, már meghallgatható a néhai dalszerző YouTube-csatornáján.

A valaha élt egyik legnagyobb hatású, újításaival a „zenei kaméleon” címet kiérdemlő brit zenész 2016. január 10-én, 69 évesen hunyt el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Korábban kiadatlan anyaggal bővül David Bowie hagyatéka

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra