Koporsójában szülte meg gyermekét a lékelt koponyájú longobárd nő

2018. március 27. 13:53 Múlt-kor

A bolognai Imolában 2010-ben talált sírban a jó állapotban fennmaradt csontváz arccal felfelé feküdt egy téglából készült szarkofágban, ami tisztességes temetésre vall. Az első vizsgálatok alapján az úgynevezett lombard korba datálható, a Kr. u. 7.-8. századokra. A magzat és a fejsérülés azonban további vizsgálatot igényeltek.

A ferrarai és a bolognai egyetemek kutatói huszonöt-harmincöt évesre becsülték a nő életkorát, míg a magzat – combcsontjának hossza alapján – harmincnyolc hetes lehetett. A teljes terhesség negyven hétig tart, tehát a nő nagyon közel járt már a szüléshez. A magzat a sírban igen különös pozícióban volt – feje és felsőteste a nő lábai között, a lábai viszont még az alhasi üregben, mintha részlegesen ki lett volna nyomva. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ez a „koporsószülés” nevű jelenséggel vág egybe. Az orvostudományban postmortem fetalis extrusio néven ismert jelenség igen ritka, vélhető oka maga a holttest oszlásnak indulása. Mivel első kézből még sohasem figyelték meg, a tudósok csupán következtetni tudnak arra, hogy a rothadó test üregeiben felgyülemlő gázok idővel kitolják a testből a magzatot.

Mivel létezik már egy út a magzat számára – a hüvelycsatorna –, erre távozik, így úgy tűnhet, mintha a nő a halála után megszülte volna gyermekét. De a koporsószülés folyamata vélhetően sokkal durvább, mint a szülésé. „A méhnyak nem szokott elernyedni a hullamerevség vége után sem” – mondta Jen Gunter nőgyógyász. „Gyanítom, hogy a gáznyomás megnövekszik, és a halott magzat egy szakadáson keresztül jut ki – tulajdonképpen lyukat robbant a méhből a hüvelybe, mivel annak fala lényegesen vékonyabb, mint a méhnyak.”

A koporsószülés meglehetősen ritka, és vélhetően még ritkább manapság, mivel a holttestek többségéből temetés előtt lecsapolják a testnedveket, és különféle vegyszerekkel is kezelik őket, így még inkább figyelemreméltó egy régészeti példa a jelenségre. A kutatók azonban úgy gondolják, hogy a terhesség, a halál és a koponyán található lyuk ebben az esetben összefügghetnek. A csoport úgy gondolja, hogy a koponya közepén található lyukat koponyalékelés okozta – az ősi orvosi gyakorlat, mellyel egy sor betegséget igyekeztek az idők folyamán enyhíteni vagy gyógyítani. Magát a nyílást a jelek szerint egy kör alakú vágóeszközzel okozták, körülötte pedig párhuzamos vízszintes barázdák láthatók a koponya felszínén, amelyek egybevágnak azzal a gyakorlattal, hogy a fejbőrt elvágták és odébb hajtották ott, ahol a vágást szándékozták ejteni. A csont még a gyógyulás jeleit is mutatta, arra utalva, hogy a nő a lékelés után még legalább egy hétig életben volt.

De miért is akarná bárki meglékelni egy terhes asszony koponyáját? Vélhetően a preeclampsia, azaz a terhességi mérgezésnek nevezett tünetegyüttes lehetett az oka. „Mivel a koponyalékelést gyakran alkalmazták a magas vérnyomás kezelésére a koponyában lévő nyomás csökkentésével, arra következtettünk, hogy ez a sérülés magas vérnyomással járó terhességi betegség kezelésére tett kísérlet eredménye lehet, mint amilyen a terhességi mérgezés” – írták a kutatók. „Az eclampsia [terhességi rángógörcs] a preeclampsia eredménye, amely a terhesség huszadik hete után mutatkozhat, és a magas vérnyomással járó betegségek a mai napig az első számú halálozási okot jelentik a terhes nők körében. A betegség leggyakoribb jelei a magas láz, rángatózás, állandó homloki és nyakszirti fejfájás, koponyaűri nyomásfokozódás, és az agyvérzés. E tünetek mindegyikét, az őskortól egészen a 20. századig, koponyalékeléssel kezelték.”

A kezelés ellenére (vagy éppen miatta), a nő nem élte meg a szülést, vagy esetleg annak szövődményeibe halt bele. Mindazonáltal a felfedezés rendkívül érdekes (egyúttal hátborzongató), mivel egyszerre tartalmazza a középkori koponyalékelés egy ritka példáját a koporsószülés még ritkább esetével.