Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kolumbia államadósságát is törlesztette volna pénzéből Pablo Escobar, a kokainkirály

2020. november 18. 11:46 Múlt-kor

Pablo Escobar, „a kokain királyának” megítélése a mai napig megosztja a kolumbiai társadalmat. Hatalma csúcsán, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Kolumbia a világ egyik legrosszabb gyilkossági mutatóival bíró országává vált, ugyanakkor Escobar teljes lakónegyedeket épített szülővárosa szegényei számára, s egyéb jótékony tevékenységet is végzett.

<

Szerény kezdetek

Az 1949-ben a Medellín közelében fekvő Rionegróban született Escobar szegénységben nőtt fel. Családja helyzete végül odáig jutott, hogy kamaszkorában beköltöztették Medellínbe, hogy távolabbi rokonainál lakjon.

Sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, pontosan mivel is kezdte bűnözői karrierjét. Korai tevékenységei egyike állítólag sírkövek ellopása volt – lecsiszolta róluk a feliratokat, majd újként eladta őket. Fia, Sebastián Marroquín azt állítja, apja eleinte hamis gimnáziumi diplomákat árult.

Egyre feljebb kúszott az alvilági ranglétrán, előbb helyi gengszterek testőreként szolgált, majd komoly hírnevet szerzett magának: egy medellíni tisztviselő elrablásával a beszámolók szerint 100 000 dollár értékű váltságdíjat csikart ki. Végül egy Álvaro Prieto nevű, tiltott árukban utazó csempésznek kezdett el dolgozni, azzal a céllal, hogy teljesítse gyermekkori álmát – azt akarta, 22 éves korára már egymillió pesós vagyona legyen.

Ebben az időszakban a kokainüzlet még éppen csak megjelenőben volt Kolumbiában, az Egyesült Államokban egyre növekvő kereslet alapján azonban Escobar arra következtetett, sok pénz lehet még a csempészetben.

Escobar kicsiben kezdte műveleteit. 1975-ben, 26 évesen elkezdett Peruban kokapasztát (a kokacserje nyers, feldolgozatlan kivonatát) vásárolni, majd feldolgozni azt bátyjával, Robertóval. Ezt követően repülőgépekhez való régi gumiabroncsokba rejtették az előállított kokaint, és a szomszédos Panamába csempészték. Nem sokkal később már havi félmillió dollár értékben csempészte a kokaint Panamába. Több repülőgépet is vásárolt, több helyről kezdte beszerezni az alapanyagot, és egyre több embert alkalmazott, ezáltal vállalkozása egyre nyereségesebbé vált.

1976 májusában letartóztatták Escobart több emberével együtt, miközben éppen Ecuadorból szállítottak 18 kilogramm fehér pasztát Medellín felé. Escobar először megkísérelte megvesztegetni az ellene eljáró bírókat, majd ennek kudarca után végül elrendelte a letartóztatásukat eredetileg végrehajtó két rendőr megölését.

Ennek hatására a bíróságon ejtették az ellene felhozott vádakat. Roberto Escobar szerint ez volt a kiindulópontja a drogkirály hírhedt módszerének, amellyel a hatóságokkal szemben eljárt: „plata o plomo” – „ezüst vagy ólom”, azaz a hatóságok vagy elfogadták a kenőpénzt, vagy halálos következményekkel néztek szembe.

Néhány hónappal azután, hogy elkezdett a kokainnal foglalkozni, Escobar átvette az üzletág teljes irányítását Medellínben – jobban mondva létrehozta azt. Kartellek nem léteztek még ekkor Kolumbiában, és drogbárónak nevezhető személyből is igen kevés volt. Bátyja szerint Escobar azért kezdett el a kokainnal foglalkozni, mert az egyéb tiltott árukkal való kereskedelem túl kockázatos volt. Üzlete gyors növekedésnek indult, és 1978-ra Escobar Medellín-kartell néven elhíresült szervezete havonta 55 kilogramm kokaint csempészett ki Kolumbiából.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kolumbia államadósságát is törlesztette volna pénzéből Pablo Escobar, a kokainkirály

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra