Kölcsönös bizalmatlanság jellemezte az antikomitern paktum aláíróit
2024. november 25. 19:05 Múlt-kor
Mindkét állam ugyanazt a célt, a nagyhatalmi státusz megerősítését tűzte zászlajára. A Német Birodalom Európában tört hegemóniára, míg Japán a Távol-Kelet „védelmezőjeként” lépett színre, és az ellenfél – ideológiájában a kommunizmus, valójában a Szovjetunió – természetes szövetségesekké formálta őket az 1930-as években. A két fél 89 éve, 1936. november 25-én kötötte meg az antikomintern paktumot, amelyet a második világháborúhoz vezető út egyik legfontosabb diplomáciai lépéseként tartunk számon.
Útkeresés a két világháború között
Míg a Német Birodalom vesztes félként kereste a kiutat az első világháború utáni elszigeteltségből, és tört nagyhatalmi státuszra, addig Japán az első világháborút – hivatalosan – a győztesek között zárta le.
Nem hivatalosan az 1922-es washingtoni konferencia egyik pontja, a Japán számára megalázó, a Csendes-óceán pacifikálására törekvő flottaegyezmény elégedetlenné tette a japán politikai vezetést. Az Egyesült Államok és a Brit Birodalom a tengereken megőrizte fölényét, erre – és az 1920-as évek válságaira – válaszul Japán Kelet-Ázsiában keresett kárpótlást.
A nagy rivális Kína ellen 1931-ben, Mandzsúria elfoglalásával – és Mandzsukuo bábállam megalapításával – lépett fel a szigetország, amely önmagát a kontinens katonailag és gazdaságilag legfejlettebb országaként, „Kelet-Ázsia védelmezőjeként” definiálta.
A Német Birodalomban Hitler 1933-as hatalomra kerülésével kiéleződött a revans vágya, fokozódott az állami propaganda. Az 1920-as években tapasztalható szovjet orientáció – a rapallói egyezmény 1922-ben, valamint a német-szovjet barátsági szerződés 1926-ban – megakadt, helyette az ideológiai szakadékra, a kommunizmus elleni harcra helyeződött a hangsúly.
Hitler és Hindenburg a hatalom átvételének évében (1933) (Bundesarchiv, Bild 183-S38324 / CC BY-SA 3.0)
A 1930-as évek közepén Hitlernek még nem állt érdekében a britekkel való viszony elmérgesítése, a nyugati szomszédok helyett elsősorban a Szovjetuniót tekintette fő ellenségnek. Ennek fényében 1935. június 18-án a britekkel flottaegyezményt kötött, amellyel újabb lépést tett kommunista vetélytársa elszigetelése felé.
Az események alakulásával a németek és a japánok között magától értetődőnek tűnt a természetes szövetség kialakulása, ezzel véglegesen harapófogóba szorítva szovjet riválisukat. Az agresszív politika korlátozására törekvő Népszövetség elhagyása 1933-ban mindkét fél részéről fontos lépés volt a barátság felé vezető úton. Mindeközben a pártpropaganda magas fokon izzott, hogy közvetítse a választott népek – hamis – mítoszát.
A szövevényes politikai viszonyok és az ellentétes érdekek gátat szabtak a gyors szövetségkötésnek. A náci ideológiában a japánok „másodrendű” fajnak számítottak, időre volt szükség, hogy a propagandagépezet változtasson a kialakult képen. A japánok mindvégig bizalmatlanul közelítettek a németek felé, akik ősellenségükkel, a kínaiakkal ápoltak szoros gazdasági kapcsolatot: ezt igazolja, hogy 1936 márciusában 100 ezer márka kölcsönt biztosítottak Kínának német termékek vásárlására.
A bizalmatlanságot felülírta a Komintern 1935-ös, VII. kongresszusa, ahol a hangsúly a kommunista ideológia erőszakos terjesztésétől az egyéb baloldali irányzatokkal lehetséges szövetségkeresés irányába mozdult el. A fasizmus elleni koalíciót – akár a centralistákkal kiegészülve – a közös fellépésben látták megvalósíthatónak, erre válaszul elkerülhetetlenné vált az ellentábor közös zászló alá rendeződése. A konfliktus első eszkalálódására a spanyol polgárháborúban került sort, amely végül Franco győzelmével – és diktatúrájának kezdetével – zárult.
A kommunistaellenes hatalmak közeledése kerülőutakon valósult meg. Német részről a külügyminiszter, Konstantin von Neurath helyett Joachim von Ribbentrop, Hitler bizalmi embere irányította a tárgyalásokat, aki a Japánnal történő szövetségkötést elkerülhetetlennek tartotta. Az egyeztetések már 1935 őszén megkezdődtek Berlinben. A szövetség gondolatát a német fővárosban tartózkodó diplomata, Ósima Hirosi népszerűsítette Japánban.
Hiroshi Ōshima Japán németországi nagykövete
A puhatolózásokat felgyorsította az 1936-ban, a szovjet és a francia fél között kötött kölcsönös segítségnyújtási egyezmény, amelyből a németek összeurópai fenyegetésre gyanakodtak. Az antikomintern paktum első tervezetét a japán kormány még elfogadhatatlanul nyersnek tartotta, így kérésükre finomították az október 23-i előzetes szöveget. Rögzítették a paktum defenzív voltát, így a végső változatot – a nyilvános, titkosítással nem védett cikkelyeket – inkább lehet közös állásfoglalásként, semmint politikai szövetségként értelmezni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
