Kőarcával és halált megvető mutatványaival lett a némafilmek sztárja Buster Keaton
2023. február 1. 11:20 Múlt-kor
Joseph Frank Keaton szinte járni sem tudott, de már háromévesen a világot jelentő deszkákon állt, pontosabban csetlett-botlott – és gyakran repült is. Joseph Frank, azaz Buster ugyanis mutatványos családba született és látványos esésekkel és borulásokkal szórakoztatta már kiskorától a nagyérdeműt. Keaton visszaemlékezései szerint a Buster nevet is egy vérfagyasztó zuhanás után adta neki a család barátja, a híres szabadulóművész Harry Houdini, aki döbbenten figyelte, amint a hat hónapos Joseph Frank lebucskázik a lépcsőn, majd sértetlenül feláll. Houdini állítólag felkapta a gyermeket és elnevezte Busternek, ami az amerikai szlengben annyit tesz, mint összetör, szétzúz. Keaton megúszta az eséseket és csak 57 éve, 1966. február 1-jén, hetvenedik életévében érte a halál.
Művészneve egyfajta talizmánként védte: az 1895-ben, Kansas államban született Buster Keaton háromévesen már a színpadon lépett fel szüleivel, ahol hajmeresztő jelenetekben vett részt. Gyakran röpült, azaz édesapja gyakran hajította a zenekari árokba, a díszletbe vagy a közönség közé. Az idősebb Keaton dobótechnikáját a fia fellépőruhájába varrt bőröndfülek tették hatásosabbá.
Busternek, ha életben akart maradni, muszáj volt megtanulnia tökéletesen esni, vagy rosszabb esetben biztonságosan becsapódni. A Három Keaton produkciói sokakban visszatetszést keltettek, a repülő gyermek láttán ugyanis egyeseket a nevetés helyett a szívinfarktus kerülgetett. Többen a tettek mezejére léptek és gyermekbántalmazásért feljelentették a művész házaspárt.
Buster Keatont azonban úgy tűnik, nem nagyon zavarta a „repülő életforma”, csak 21 évesen vált le szüleiről és kezdett önálló karrierbe. 1917-ben New Yorkba költözött, ahol Roscoe „Fatty” Arbuckle rövidfilmjeiben szerepelt és vezette Arbuckle „geg főosztályát”. 1917 és 1920 között 14 alkotásban kapott szerepet, de ezekben még gyakran mosolygott. Buster Keaton védjegyévé váló kőarca az 1920-as évek, a művész aranykorszakának terméke volt. A nézők tekintetét vonzó, életveszélyben és a boldog, intim pillanatokban is rezzenéstelen fizimiska Keaton társává szegődött a filmvásznon és ugyanolyan elválaszthatatlan része lett a művésznek, mint a végtagjai.
Buster Keaton (b), Roscoe „Fatty” Arbuckle (k) és Al St. John az Out West című néma vígjátékban (1918)
A „kőarc” a némafilmek sztárja lett, azon belül is a komédiáké, amelyeket gyermekkora óta művelt. Keaton képekben gondolkozott és nem szerette, ha a celluloidra vett történeteket a szövegfeliratok segítségével mondják el a nézőknek. Amíg egy átlagos némafilmben 240 szövegfeliratot alkalmaztak, Keaton filmjeiben nem használt 60-nál többet; a gesztusokra és a pantomimra építette műveit. Az első nagyjátékfilmjét 1920-ban mutatták be. Az aranykorszak három legjelentősebb alkotása a Navigátor (1924), A generális (1927), illetve az Ifjabb Gőzhajós Bill (1928) voltak.
Filmjei bővelkednek hajmeresztő jelenetekben, amelyeket trükkfelvételek híján élesben vettek fel. Buster Keaton maga végezte minden mutatványát. Karrierjére visszatekintve gyakran mondogatta, hogy élete során gyakorlatilag a testében lévő csontok mindegyike eltörött. Az Ifjabb Sherlock detektív című 1924-es filmjének forgatása alatt a nyakcsigolyája repedt el, miután Keatont, aki egy vasúti víztartály csapján lógott, a kiömlő folyadék elemi erővel a vágányokra taszította. A gegmester szervezete azonban olyannyira hozzászokott a megpróbáltatásokhoz, hogy erre a komoly, gyakran bénulással járó sérülésre csak évek múltán, egy röntgenfelvétel készítése után derült fény. A nyaktörő jelenetek valószerűségét Keaton azzal is növelte, hogy azokat vágás nélkül, gyakran egyetlen snittben rögzítette.
Keaton egy időutazó szerepében az Alkonyzóna című tudományos-fantasztikus televíziós sorozat egyik epizódjában (1961)
A húszas évek végén a némafilmek kora leáldozott, a „kőarc” zsenialitására pedig nem volt már kíváncsi sem a szakma, sem a közönség. A mellőzött művész az alkoholban keresett vigaszt; magánélete, akárcsak a karrierje romokban hevert, kétszer is elvált. Alkoholizmusa miatt szanatóriumban is ápolták. Állapota olyan súlyos volt, hogy kényszerzubbonyt is ráadtak, amelyből azonban évtizedes színpadi és kaszkadőri tapasztalatait felhasználva könnyűszerrel kiszabadult.
Az ekkor már leginkább gegíróként tevékenykedő Keaton az 1940-es évek végén mászott ki a gödörből, amikor az emberekben újra feltámadt a nosztalgia a némafilmek iránt. Az újra felfedezett művész számos televíziós showműsor vendégeként szerepelt, és több nagyjátékfilmben is megjelent – igaz, többnyire csak epizódszereplőként.
Bár a hangosfilm korszakában a háttérbe szorult, nagyságát a filmszakma 1960-ban egy tiszteletbeli Oscar-díjjal ismerte el. A „kőarcú” zseni 1966-ban hunyt el Kaliforniában. Hollywoodban a Hírességek Sétányán két csillaggal is őrzik emlékét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
