Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Klimt utolsó festménye is ott lesz a bécsi Belvedere-palota kiállításán

2021. március 17. 12:35 MTI

A bécsi szecesszió vezéralakja, Gustav Klimt talán utolsó befejezett festménye, a Nő legyezővel is látható lesz a bécsi Belvedere palotában március 25-én nyíló, nagyszabású Klimt-kiállításban.

<

A Nő legyezővel Gustav Klimt valószínűleg utolsó, szinte teljesen befejezett festménye, ezért eszmei és kulturális értéke egyaránt felbecsülhetetlen.

A kép szerepel a röviddel a festő 1918-as halála után a műterméről készített fényképen, utoljára pedig 1920-ban volt látható az osztrák fővárosban – idézi fel a Bécs Város Külképviseleti Irodája által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.

Mint a közlemény emlékeztet, a festmény az 1920-as évek után valószínűleg a svájci Böhler család birtokában volt, majd 1950-ben a híres osztrák műgyűjtő, Rudolf Leopold tulajdonába került. Leopold adósságai miatt később túladott a képen, amelynek holléte ezután sokáig ismeretlen volt.

Az 1990-es években a műkincs már Amerikában bukkant fel: 1994-ben 9,3 millió euróért kelt el egy New York-i árverésen. A hatóságok akkor a kiviteli engedély állítólagos hiánya miatt nyomozást indítottak, de az eljárást leállították, mert az érintetteket nem sikerült felkutatni.

A jelenlegi birtokos előtt a festmény előélete ismeretlen volt. Hogy a képet ilyen körülmények között mégis el lehetett hozni Ausztriába és egy kiállítás keretében meg lehet majd tekinteni, annak köszönhető, hogy az osztrák kormány védettséget ígért a tulajdonosnak a kiállítás idejére – áll a közleményben.

Azt, hogy a kép kit ábrázol, nem lehet pontosan tudni. Szakértők úgy vélik, nem a korabeli Bécs egyik ismert nőalakjáról van szó, inkább egy modell lehetett az illető, akit Klimt gyakran festett le tanulmányaihoz.

A Belvedere palotában 2021. március 25. és 2022. február 13. között látható a Nő legyezővel. Gustav Klimt utolsó művei című kiállítás időben két részre oszlik. A művet először más befejezetlen Klimt-festményekkel összefüggésben mutatják be, majd október elején új összeállítás következik, amely az ázsiai művészet Klimt kései művészetére gyakorolt hatására összpontosít.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Klimt utolsó festménye is ott lesz a bécsi Belvedere-palota kiállításán

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra