Kitört a társadalmi béklyóból, majd a kórtermek őrangyalaként mentett életeket a „lámpás hölgy”
2021. október 21. 13:13 Múlt-kor
„Isten szólt hozzám, és meghívott szolgálatra. Hevesen vágyom értelmes és rendszeres foglalatosságra, amely megéri, hogy csináljam, ahelyett, hogy semmiségekre vesztegessem az időt.” Naplója szerint az Úr szólította meg a 17 éves Florence Nightingale-t, aki ezután mindent megtett annak érdekében, hogy hasznára legyen az emberiségnek. Ennek szellemében cselekedett 1854. október 21-én is, amikor 38 nővérrel egyetemben útnak indult, hogy segítséget nyújtson a krími háború sebesültjeinek.
Mennyei hivatás
Florence Nightingale-nek rengeteget kellett küzdenie – elsősorban szüleivel –, hogy ápolónő lehessen. Az ifjú hölgy ugyanis bankárcsaládba született, és a tekintélyes vagyonnal rendelkező szülők lányuknak is a viktoriánus korabeli jómódú hölgyek társadalmi szerepét szánták: egy jó házasságot, jómódú férjjel, majd a család, illetve az utódok felnevelésének igazgatását.
Az 1820-ban született Florence a német, az olasz és a francia mellett görögül és latinul is tanult, de leginkább a matematika világában érezte otthon magát. Florence 17 éves korában meghallotta a mennyei hívószót, és ezek után már hallani sem akart a tehetős leányok tradicionális szerepéről, a házasságról és a gyermekvállalásról.
A szülők egyáltalán nem nézték jó szemmel leánygyermekük világmegváltó ambícióit. Florence viszont továbbra is lázadt a társadalmi skatulya ellen, négy kérője is kosarat kapott. A szülőket kétségbe ejtette lányuk makacssága, mivel a nővéri hivatás a 19. század közepén egyáltalán nem bizonyult megbecsült szakmának.
Az ápolók alacsony bérezést kaptak, sőt, gyakran lenézték őket. A felépülőben lévő ápoltak között pedig szép számmal akadtak olyan „úriemberek”, akik igen tágan értelmezték a betegápolást, és a nővérek nyújtotta testi örömöket is a kezelés részének tartották.
Így nem csoda, hogy a szülők lányuk jó hírneve miatt aggódtak. Florence azonban hajthatatlan volt, titokban egészségügyi szakkönyveket bújt, majd 1844-ben szülei tudta nélkül részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon. 1849-ben felbontotta hét éve tartó jegyességét Richard Monckton Milnes báróval.
Ezek után a család úgy döntött, hogy nem áll az elhivatottság útjába, és hagyják, hogy Florence megvalósítsa álmait. 1851-ben visszatért a korábban már meglátogatott diakonissza nővérekhez a németországi Kaiserswerth-be, és kitanulta az ápolónői szakmát. 1853 nyarától Londonban dolgozott főfelügyelő nővérként a Harley Streeten található „Beteg Úrihölgyek Kórházában”. Munkájáért bért nem kapott, megélhetéséről szülei gondoskodtak.
Humanitárius misszió
1853-ban kitört a krími háború, amelybe az oroszok ellen a törökök oldalán a britek is beavatkoztak. A világtörténelemben ez volt az első olyan fegyveres konfliktus, amelyről a sajtó részletekbe menően tudósított, így a közvélemény hamar tudomást szerzett az ott folyó szörnyűségekről. A briteknek hamarosan több mint tízezer sebesült katonáról kellett gondoskodniuk.
A hivatásától eltántoríthatatlan ápolónő 1858 körül
A kormányra humanitárius szempontból óriási nyomás nehezedett, végül Sidney Herbert befolyásos államférfi és parlamenti képviselő megkérte jó ismerősét és bizalmasát, Florence Nightingale-t – aki addigra az egészségügyi szakmában már széles körben ismert volt –, hogy állítson össze egy nővérekből álló csapatot és utazzon török földre, hogy a sebesültek megfelelő ellátást kapjanak.
Florence elvállata a felkérést, és az általa kiválasztott 38 világi és egyházi nővérrel 1854. október 21-én az Oszmán Birodalomba utazott, ahol Üsküdarban, (ma Isztambul egyik ázsiai városrésze) egy brit katonai kórházban kezdte meg ténykedését.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
