Kis kék cédulák a csalás szolgálatában: így nyertek választást a kommunisták 

2022. augusztus 31. 09:05 Múlt-kor

A második világháborút követő első szabad választások világosan jelezték, hogy a háborús vereségből csak nagy áldozatok árán felocsúdó magyar társadalom nem kér a kommunizmusból. Az 1945 novemberében megtartott egyenlő, titkos és általános választáson a kisgazdapárt a maga 57%-val abszolút többséget szerzett, míg a kommunisták csupán 16,95%-ot szereztek.

Moszkva azonban nem hagyhatta, hogy egy megszállása alatt tartott országban a „demokratikus” átalakulás a helyi kommunisták részvétele nélkül menjen végbe, ezért gyakorlatilag utasította a kisgazdákat, hogy egy olyan nagykoalíciós kormányt hozzanak létre, amelyben a kulcspozíciók (például a Belügyminisztérium a rendőrséggel együtt) a kommunisták kezébe kerülnek.

Az új kormány, amelynek miniszterelnöke Nagy Ferenc, az FKGP vezető politikusa lett, 1946. február 1-én kikiáltotta a köztársaságot, amelynek elnökévé Tildy Zoltán református lelkészt, szintén kisgazdapárti politikust választották meg.

A kommunista párt vezetői azonban közel sem elégedtek meg azzal a szereppel és helyzettel, amelyre az 1945-ös választási eredmények predesztinálták őket, és szép lassan nekiálltak kikövezni a hatalom átvételéhez vezető utat. Rákosi Mátyás kezdeményezésére a kommunista párt (MKP) a szociáldemokratákkal (SZDP) és a parasztpárttal (NPP) együtt közösen létrehozták a Baloldali Blokkot, amelynek fő célja az volt, hogy az úgynevezett szalámitaktika segítségével fokozatosan felőrölje a kisgazdapárt hatalmát.

Az SZDP-ben és NPP-ben helyet foglaló és titokban a kommunista párthoz tartozó képviselők, a megszálló szovjet hadsereg, valamint a mind inkább kiépülő politikai rendőrség (ÁVO) sokat segített abban, hogy Rákosiék szalámitaktikája sikeresen működjön. A hidegháború kibontakozásával párhuzamosan Moszkva úgy érezte, hogy újonnan megszerzett gyarmatain már nem kell tartania a nyugati államok retorzióitól, ezért a minél gyorsabb kommunista hatalomátvétel mellett tette le a voksát.

Rajk László belügyminiszter irányításával a politikai rendőrség a jobboldali Magyar Közösség nevű szervezetet államellenes összeesküvéssel vádolta meg, és a nyomozást kézi vezérléssel úgy irányították, hogy a szálak a Kisgazdapártig vezessenek. Amikor magát Nagy Ferencet is megvádolták, az éppen Svájcban tartózkodó miniszterelnök inkább az emigrációt választotta a hazug és igaztalan meghurcoltatás helyett.

Rákosi Mátyás az 1945-ös nemzetgyűlési választások idején (Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)

Nem volt ilyen szerencsés a Kisgazdapárt titkára, Kovács Béla, akit a kommunisták szintén belekevertek az összeesküvésbe: mivel parlamenti képviselőként mentelmi joggal rendelkezett, amely a nemzetgyűlés hozzájárulása nélkül nem volt megvonható tőle, a szovjet hatóságok egyszerűen elrabolták és a Szovjetunióba hurcolták. Ennek az eseménynek az évfordulója – 1947. február 25. – ma a kommunizmus áldozatainak az emléknapja Magyarországon.

Az új kormányfő, Dinnyés Lajos, annak ellenére, hogy kisgazdapárti politikus volt, hűen kiszolgálta a kommunista érdekeket, és asszisztált azokhoz a törvénymódosításokhoz, amelyek már az új, 1947-es választást készítették elő. Rákosiék semmit nem bíztak a véletlenre. Okulva a két évvel korábbi választási vereségből, egy sor olyan törvénymódosítást eszközöltek ki, amelyek a Kommunista Párt malmára hajtották a vizet: kizárták a választójogból a német nemzetiségűeket, a lakosságcserével Csehszlovákiából áttelepített magyarokat, és azokat, akik 1945 előtt tagjai voltak valamilyen jobboldali szervezetnek. Az 1945-ös választáshoz képest a törvénymódosításnak köszönhetően 10%-kal csökkent a választásra jogosultak száma.

Ezen kívül a Rajk László vezette Belügyminisztérium további félmillió állampolgárt „felejtett ki” a választójogi névjegyzékből, akik alapvetően a polgári pártok vagy a szociáldemokraták támogatói lettek volna.

A kommunistáknak sem a kizárások, sem a megfélemlítések, sem a demokratikus pártok kampányainak adminisztratív eszközökkel való akadályoztatása nem volt elég, az MKP egy konkrét, jól előkészített választási csalást is megtervezett, amelyeket az úgynevezett „kék cédulákkal” igyekezett végrehajtani.

A kék cédula eredetileg a lakóhelyüktől ideiglenesen távol tartózkodó és nem a lakóhelyeiken szavazó választópolgárok igazolására szolgáló dokumentum volt. Az elvileg csak egyszer használható dokumentumot a kommunisták nagy mennyiségben hamisították és a teherautókon, vonatokon, sőt kerékpárokon településről településre szállított aktivistái között szétosztották, így sokan többször, akár 15-20-szor is leadták voksaikat az MKP-re. Ma sem tudjuk pontosan, hány hamis szavazatot kaptak így a kommunisták, de a kutatók 60-120 ezer közé teszik ennek a számát. (Az összes kommunista szavazat 1,113 millió volt.)

Egy, a több százezernyi kékcédulából

Az 1947-es, kékcédulás választás végeredménye végül így alakult:

Bár a választási csalások sok helyütt nyilvánvalóak voltak és több körzetben a választási jegyzőkönyvekbe is bekerültek, a kommunisták csalása legitimálta magát. Amikor a Magyar Függetlenségi Párt vezetősége petíciót nyújtott be a választásokat felügyelő Országos Nemzeti Bizottsághoz (ONB), Rákosi Mátyás polgárháborúval fenyegette meg annak vezetőjét és a Függetlenségi Pártot vádolta meg választási csalással. Sztálin legnagyobb magyar tanítványának erődemonstrációja megtette hatását: a megfélemlített ONB megsemmisítette a Függetlenségi Pártra leadott mintegy 13,43%-nyi voksot, ezzel jócskán félrebillentve az erőviszonyokat.

A Baloldali Blokk pártjai (MKP, SZDP, NPP) együtt sem értek el többséget (45.5%), sőt a két munkáspárt együtt is csak 3%-kal szerzett több szavazatot, mint két évvel korábban (akkor 34,4%, most 37,17%). Ezzel szemben a Kisgazdapárt a többi demokratikus párttal együtt is 52%-os eredményt produkált, amely azt jelentette, hogy a csalások, a visszaélések és a megfélemlítések ellenére a nem baloldali pártok alig gyengültek valamit 1945-ös eredményükhöz képest.

Amikor már nem kellett izgulni: Rákosi Mátyás és jakut származású felesége, Fenya Fjodorovna Kornyilova szavazatukat adják le az 1950. október 22-i első tanácsválasztáson. (Fortepan / Bauer Sándor)

A későbbi történések megértéséhez azt a tényezőt sem hanyagolhatjuk el, hogy a választójogi törvény értelmében az a négy párt, amelyik egymással koalícióba lép és együttesen megszerzi a szavazatok 60%-át, a parlamentben 75%-nyi mandátumhoz jut. Ezért fordulhatott elő, hogy a Baloldali Blokk és a Dinnyés vezette, alaposan megtépázott, és leszalámizott Kisgazdapárt a Függetlenségi Párt voksainak megsemmisítése után egymásra talált, és közösen kormányt alakított.

A világháború lezárását követő években a kezdeti reménykedés és a demokratikus átalakulásba vetett feltétlen bizalom hamar alább hagyott a megszálló szovjet csapatok tartós jelenlétének, a kommunisták egyre fokozódó térnyerésének és a szovjet mintára létrehozott politikai rendőrség ténykedésének köszönhetően. Az 1947-es kékcédulás választások azért tekinthetőek a fiatal magyar demokrácia halottas menetének egyik fontos állomásának, mert ekkor vált végleg nyilvánvalóvá: Magyarország jövőjét egy Moszkvából irányított, még csalással is csak 22%-os szavazói bázissal rendelkező párt fogja végérvényesen meghatározni.