Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kis csoportokban újra megtekinthető Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című freskója

2021. február 10. 18:23 MTI

Hosszú sorban állás nélkül, akár aznap megváltott jeggyel is meg lehet nézni keddtől Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című képét Milánóban.

<

80 százalékkal visszaesett a látogatók száma

A Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumát díszítő freskót tavaly február végétől június elejéig, majd novembertől ismét elzárták a látogatók elől.

A kimaradt hónapok miatt a tavalyi látogatószám 80 százalékkal esett vissza 2019-hez képest, amikor rekordszámú látogató, több mint 445 ezer ember kereste fel a világhírű falfestményt.

A 2021-es év kilátásai egyelőre bizonytalanok, a múzeum illetékesei 60 százalékos visszaesésre számítanak a látogatószámban.

Keddtől kezdődően azonban ismét látható Leonardo műve,  az első héten nyolc, jövő héttől pedig 12 embert engednek be negyedóránként a freskóhoz.

Emma Daffra, Lombardia állami múzeumainak igazgatója szerint míg korábban, részben a külföldi turisták nagy érdeklődése miatt is hetekkel vagy akár hónapokkal előbb le kellett foglalni a jegyet a festmény megtekintéséhez, addig mostantól hetente nyitják meg a foglalást és akár aznapra is lehet jegyet váltani a múzeumban.

Egyelőre Lombardia lakói élvezhetik elsősorban a múzeum újranyitását. A járványügyi korlátozások ugyanis jelenleg tiltják a régiók közötti utazást Olaszországban, kivéve munka, egészségi vagy más fontos ügyben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kis csoportokban újra megtekinthető Leonardo da Vinci <em>Az utolsó vacsora</em> című freskója

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra