Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Két golyóval milliókat „küldött a halálba” Gavrilo Princip

2018. június 28. 08:29 Múlt-kor

Miután felismerte, hogy hibázott, Potiorek megparancsolta a kocsit vezető sofőrnek, hogy forduljon meg. A kabriolet tolatni kezdett, de a váltó beakadt, a kocsi pedig majdnem lefulladt. A Moritz Shiller kávéház előtt álló, megdöbbent Princip először nem hitt a szemének, a lemerevedett ifjú azonban pillanatokon belül felmérte a nagy lehetőséget és akcióba lépett.

<

Pisztolyát előrántva, nagyjából 1,5 méter távolságból tüzelt az autó utasaira. Az első golyó Ferenc Ferdinánd főherceg nyakába fúródott a második pedig a férje elé vetődő Chotek Zsófia hercegnő mellkasát érte. A lövéseket követően kitört a káoszban a tömeg egy emberként vetődött rá Principre, aki fegyverével próbált véget vetni az életének.  A rendőrök azonban megragadták a karját és kicsavarták belőle a pisztolyt. Eközben a megdöbbent sofőr végre megtalálta a gázpedált és őrült tempóban a kormányzó palotája felé száguldott. Minden igyekezet ellenére, a főherceg és felesége, nem sokkal azután, hogy megérkeztek Potiorek rezidenciájára, meghalt. Ekkor még senki sem sejtette, hogy az 1914. június 28-án, Szarajevóban történt tragédia csupán egy a küszöbön álló apokalipszis előjátéka lesz.

Ferenc Ferdinánd főherceg, az osztrák-magyar trón örököse és felesége Chotek Zsófia június 28-án reggel egy hivatalos látogatásra érkezett Szarajevóba, az Osztrák-Magyar Monarchia által okkupált Bosznia-Hercegovina központjába. A tartomány katonai kormányzója Oskar Potiorek tábornok meghívására érkeztek az indulatoktól fűtött térségbe. A főherceg érkezése nagy izgalommal töltött el mindenkit, de főleg a szerb nacionalistákat, akik a látogatásban egy remek alkalmat láttak arra, hogy leszámoljanak ősellenségükkel, Ausztriával, amely terjeszkedő balkáni politikájával, a térségben vezető szerepre törekvő Szerbia érdekeit sértette.

A hét merénylőt, amelynek sorában ott találjuk az alig 20 éves Principet is, egy titkos szerb nacionalista csoport a Fekete Kéz támogatta és készítette fel. A sejtelmes nevű szervezettel egyébként a szerbiai hírszerzés és a hadsereg is kapcsolatot tartott. Miután a nacionalista hevület által hajtott fiatalokat sikerült átcsempészni a határon, az elszánt szabadságharcosok eljutottak Szarajevóba és a merénylet napján a főherceg szarajevói útvonalának különböző pontjain helyezkedtek el. Az első kísérletük kudarcot vallott, mivel a Ferenc Ferdinánd kocsija felé hajított gránát célt tévesztett és egy másik, a konvojhoz tartozó kocsi alatt robbant. A városházára megérkező főherceg őrjöngött, de Potioreknek sikerült megnyugtatnia és rávennie arra, hogy egy másik útvonalon folytassa a hivatalos vizitet. A katonai kormányzó azonban egy igazi szarvashibát vétett, mivel elfelejtette tájékoztatni a konvojt vezető sofőrt az útvonal változásról.

A merénylet után az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumot intézett Szerbiához, amelyben azt követelte, hogy ügynökei szerb területen is nyomozhassanak az elkövetők után. Ebbe a szerbek természetesen nem mentek bele, így a Monarchia végül megtámadta délszláv szomszédját.

A két táborra osztott, nacionalista és militarista eszméktől átitatott Európában, amelynek kormányai hosszú idő óta erőteljes fegyverkezési versenyben álltak egymással, ez végzetes lépést jelentett, hiszen szerbek az oroszokkal az Osztrák-Magyar Monarchia pedig a németekkel állt szövetségben; a halálos gépezet beindult, az öreg kontinenst pedig gyorsan elnyelte a globális méretűvé dagadó apokalipszis.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Két golyóval milliókat „küldött a halálba” Gavrilo Princip

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra