Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mi történt a szülinapomon?

Keresési feltételek:
Hónap: augusztus  •  Nap: 09
27 találat
[1]

870. augusztus 9.

A Frank Birodalom két részre szakad

A meerseni szerződésben a lotaringiai II. Lothar halála után a Közép-Frank Birodalmat feloszlatták II. (Kopasz) Károly nyugati frank király (aki a nyugati részt birtokolta) és a keleti frank Német Lajos között. Ezzel véglegesen két részre szakadt a Frank Birodalom. 817-ben az "Ordinato Imperii" még a birodalom feloszthatatlanságát rögzítette, a császári címet pedig mindig a legidősebb fiú örökölte. Ezzel az egyezséggel szemben Jámbor Lajos fiai 843-ban maguk között osztották fel a birodalmat. I. Lothar, mint császár, Lotaringiát és Itáliát kapta, Német Lajos a Keleti Frank Birodalmat. Ezzel nemcsak a birodalom egysége, hanem a császárnak fivérei fölötti fennhatósága is megszűnt (843. VIII. 10.). A két birodalom szemmel láthatóan egymástól elkülönülten fejlődött, nyelvi politikai és kulturális téren egyaránt.

[2]

949. augusztus 9.

A Bajorországban kalandozó magyar seregek legyőzik a bajor sereget

[3]

955. augusztus 9.

I. Ottó német király megindul az Augsburgot ostromló magyar sereg ellen

[4]

1354. augusztus 9.

Meghal István, I. Nagy Lajos öccse

[5]

1490. augusztus 9.

II. Ulászló megérkezik Budára

[6]

1516. augusztus 9.

Meghal Hieronymus Bosch festőművész

Az észak-brabanti Hertogenboschban meghal 66 évesen Hieronymus Bosch, egy olyan festő, akinek ábrázolásai a pokolról és az ember bűnösségéről szorongásokat kavarnak fel.
Bosch művei egyrészt természetközeli ábrázolásmódjukkal, másrészt fantasztikus és nyomasztó témavilágukkal az újkor és a középkor között helyezkednek el. Bosch, aki házassága révén szerencsés anyagi körülmények között élt, és városának tekintélyes polgára volt, képein csaknem kizárólag a világ hiányosságait és visszásságait mutatja meg. Kegyetlen, gyakran nevetséges démonok és kísértetalakok gyülekezetét. A "Gyönyörök kertje", egy triptichon, amely valószínűleg röviddel 1500 előtt keletkezett, középső tábláján a földi élet forgatagát mutatja be főleg az érzékiség oldaláról. Felső részében az Élet Vize látható, mely körül lovas menet vonul az örök ismétlődés szimbólumaként. A triptichon bal szárnya a paradicsomot ábrázolja, amely egy fényes táj Istennel, Ádámmal, Évával és az Élet Kútjával. A bal szárny, egy égő város sötét háttere előtt a pokol szenvedéseit érzékelteti.

[7]

1631. augusztus 9.

Megszületett John Dreyden angol költő

Puritán nemesi családból származott, tanulmányait Cambridge-ben végezte. Jóllehet egy korai versében még Cromwellt dicsőítette, később következetesen királypárti lett, következésképp egyre nagyobb elismerésben részesült. 1662-ben a Royal Society tagja, 1668-ban koszorús költő, majd 1670-ben udvari történetíró lett. II. Jakab trónra lépésekor, 1685-ben katolikus hitre tért át, ami miatt az 1688-as dinasztiaváltást követően elvesztette minden hivatalát. Addigra azonban már a kor első számú tekintélye volt, és anyagilag szerencsés házasságának, valamint termékeny írói tevékenységének köszönhetően élete utolsó éveiben sem kellett nélkülöznie. Irodalmi munkássága kiválóan tükrözi a kor sajátos jegyeit: a klasszicizmus fő képviselőjeként a nevéhez kapcsolható a patetikus hangú, hősi színmű megteremtése. Klasszicista esztétikai nézeteit kritikai tanulmányokban fejtette ki. Noha az eredetiséget fontosabbnak tartotta a merev szabályoknál, jelentősége elsősorban az, hogy az ő nevéhez fűződik a pallérozott angol versnyelv megteremtése. Jelentősek továbbá az antik költők, köztük Vergilius műveiből készített szabadfordításai. Londonban hunyt el 1700. május 1-jén.

[8]

1848. augusztus 9.

Károly Albert szárd király és Radetzky tábornagy fegyverszüneti megállapodást köt a piemonti Vigevanóban

[9]

1849. augusztus 9.

Kossuth kormányzóelnök Dembinski altábornagy helyébe Bem altábornagyot nevezi ki a honvédsereg főparancsnokává.

Temesvárnál a Bem altábornagy vezette honvédsereg döntő vereséget szenved Haynau táborszernagy hadaitól. ~ Görgey tábornok seregével Aradra érkrzik.

[10]

1861. augusztus 9.

A nemzetiségi bizottság a képviselőház elé terjeszti javaslatát.

A bizottság többségi indítványa két alapelvre épül: 1. Magyarország bármilyen ajkú polgárai politikai tekintetben a magyar nemzet tagjai; 2. A nemzetiségek egyenjogúak, nemzetiségi igényeiket az ország politikai egységének korlátain belül szabadon érvényesíthetik.

[11]

1866. augusztus 9.

Megalapítják az Állatkertet

Az Állatkert kezdetben részvénytársasági formában működött. Első igazgatója Xantus János jogász, korábbi honvédtiszt volt, a ki még amerikai emigrációjából küldött haza növény- és állattani anyagokat, majd hazatérése után, 1864-től részt vett a kert létrehozásában. A park 1872-ben Állat- és Növényhonosító Társasággá alakult, mert a külföldi és hazai állatfajok bemutatásán túl megkezdte a hazánkban nem termesztett növények és nem tenyésztett baromfiak honosítását is. 1907-től a főváros vette kezelésbe a kertet, majd a Városligetben építtetett új Állatkertet, amelyet 1912-ben nyitottak meg. Később pálmaház és terrárium is épült. 1945 után csaknem teljes egészében újjáépítették a II. világháborúban elpusztult kertet. 2000. október 30-án tízéves munka után átadták a felújított Pálmaházat. 2001. március 9-én az Elefántház műemléki rekonstrukciója (Kugler Katalin terve) Európa Nostra-díjat nyert.

[12]

1868. augusztus 9.

Az Általános Munkásegylet első nyilvános közgyűlése elfogadja a szervezet alapszabályait.

Elnökké Hirsch Lipót nyomdászt, alelnökké Viola Károly ügyvédet választja.

[13]

1869. augusztus 9.

Megalakul a Pest-Budai Munkásképző Egylet, Horn Ede vezetésével.

[14]

1885. augusztus 9.

Megnyitják a szerb nemzeti egyházi kongresszust Karlócán.

[15]

1896. augusztus 9.

Megszületett Jean Piaget pszichológus

Neunbergurban látta meg a napvilágot. Biológus végzettsége volt, de a pszichológiában vált irányadó tudóssá. A gyermeklélektan egyik legkiválóbb képviselője, kutatója volt (Az értelem születése a gyermeknél, A szám kialakulása a gyermeknél, Szimbólumképzés a gyermekkorban). Genfben a Rousseau Intézetben kezdett a gyermeki gondolkodás fejlődésével foglalkozni. Kísérleti és kikérdezéses eljárásokat dolgozott ki a gyermek gondolkodási rendszerének vizsgálatára. A genfi Genetikus Episztemológiai Központ alapítója (1955), a neuchateli, a genfi és a párizsi egyetem tanára volt. Munkássága a modern pedagógia-gondolkodás tapasztalatai alátámasztását szolgálta. Genetikailag, azaz történetileg és fejlődésében követte végig az egyénnek a gondolkodás és a megismerés elérhető szintjéig vezető útját (Genetikus episztemológia). Munkássága hatással volt magyar pszichológusok és pedagógusok szemléletének alakulására is. Genfben hunyt el 1980. szeptember 19-én.

[16]

1902. augusztus 9.

Londonban megkoronázzák VII. Edward királyt

[17]

1914. augusztus 9.

A fővárosi tanács zár alá helyezi a malmok gabonakészletét, hogy megakadályozza a további áremelkedést.

A kereskedelemügyi miniszter a háború tartalmára felfüggeszti a vasárnapi munkaszünetet az iparban és a kereskedelemben.

[18]

1918. augusztus 9.

Anglia elismeri harcoló félnek a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot.

[19]

1919. augusztus 9.

Horthy elrendeli a Magyar Nemzeti Hadsereg felállítását

Horthy Miklós ellentengernagy, a szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminisztere, június 9-én kiadott felhívásában elrendelte a Magyar Nemzeti Hadsereg felállítását. A francia katonai hatóságok 1300 főnyi fegyveres erő szervezését engedélyezték. A hadsereg megalakulásának hírére jelentős számban érkeztek a városba hivatásos és tartalékos tisztek. Júliusban, Horthy megvált a hadügyi tárcától, hadsereg-főparancsnoki kinevezést kapott, majd felvette a fővezéri címet. A fővezér közvetlenül a minisztertanácsnak volt felelős. Augusztus 13-án, Siófokra utazott, és itt jött létre a Nemzeti Hadsereg fővezérségének főhadiszállása. Október közepén kb. 30 ezer főnyi fegyveres erő állt Horthy parancsnoksága alatt. Ez a hadsereg biztosította számára a bevonulást Budapestre 1919. november 16-án. A fővezér kormányzóvá választását követően, a Nemzeti Hadseregben helyreállt a hagyományos szervezet, 1920. április 1-jei hatállyal a fővezéri tisztség és a fővezérség megszűnt.

[20]

1921. augusztus 9.

Megszületett Hanák Péter történész

Kaposvárott látta meg a napvilágot. 1945-48-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem, 1947-48-ig a Római Egyetem hallgatója volt. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetében dolgozott, utóbb az újkortörténeti főosztály vezetője volt nyugdíjaztatásáig. 1953- 57-ig az ELTE újkori történeti tanszékének docense, 1980- 93-ig az ELTE bölcsészkarának tanára volt. Közben vendégtanárként előadott az amerikai Columbia, Yale és Rutgers egyetemen, valamint a bécsi és a bielfeldi egyetemeken. A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben választotta rendes tagjai közé. Széles körű történészi tevékenységének középpontjában a XIX-XX. századi magyar történelem, a dunai Monarchia sorsa, felbomlásának okai és következményei álltak. Főbb munkái: A magyar szabadságharc a Monarchiában, A Dunánál, Magyarország a Monarchiában, Jászi Oszkár dunai patriotizmusa, Polgári lakáskultúra és életmód a dualizmus kori Magyarországon, Magyarország története 1890-1918-ig. Történészi munkásságának elismeréseképpen kétszer kapta meg az Akadémiai Díjat. 1997 márciusában Széchenyi-díjjal tüntették ki `nemzetközileg is elismert történettudományi munkásságáért`. 1993-ban a Lengyel Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Budapesten hunyt el 1997. október 6-án.

[21]

1936. augusztus 9.

Megszületett Ratkó József költő

Gyermek- és ifjúkorának alapélménye az árvaság, a szegénység, a kisemmizettség. Tiszadobon nevelkedett állami gondozottként. A szegedi egyetem magyar-olasz szakos hallgatója volt, de tanulmányait 1958-ban abbahagyta. Ezután segédmunkás, tanító, Nyíregyházán újságíró, 1964-től a nagykállói könyvtár alkalmazottja, később haláláig igazgatója volt. Indulása, élményanyaga a Hetek költői csoportosuláshoz kötötte. Vezérmotívuma a hűség, közösség, felelősség. Előbb a helyét kereső ember szorongása, majd a közösségi eszmények és a valóság ellentéte jutott kifejeződésre verseiben. István királyról írt drámáját (Segítsd a királyt), valamint Bethlen című történelmi darabját a nyíregyházi színház adta elő. 1989. szeptember 13-én halt meg Debrecenben. 1993-ban díjat alapítottak emlékére.

[22]

1940. augusztus 9.

Közzéteszik az 5840/1940. számú kormányrendeletet.

A rögtönbíráskodást kiterjeszti a felségsértés, hűtlenség és lázadás bűntettére, az állam- és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló, továbbá a honvédelmi érdekeket sértő cselekményekre, valamint a fegyveres támadásra.

[23]

1945. augusztus 9.

Az amerikaiak atombombát dobnak Nagaszakira

[24]

1953. augusztus 9.

Korrekciót hajtanak végre a gazdaságpolitikában

1949 decemberében államosították a 10 munkásnál többet foglalkoztató ipari üzemeket. Így az állami szektor szinte kizárólagos súlyra tett szert a magyar iparban. Az ekkor még dolgozó mintegy 200 ezer kisiparos nagy része is hamarosan ipara szüneteltetésére, illetve abbahagyására kényszerült. Új iparengedélyeket viszont nem adtak ki, így 1951-re a kisiparosok száma 100 ezerre, 1953 első felére 47 ezer főre csökkent. A közszükségleti cikkek és lakossági alapszolgáltatások terén állandósult a hiány. Ugyanakkor, pl. a karbantartás területén elterjedt a feketemunka (`fusi`).
Az 1953. évi gazdaságpolitikai korrekció után újra lehetővé vált iparengedélyek kiadása, és javultak az iparvégzés feltételei is. A kisiparosok száma 1955-re 100 ezer fölé emelkedett, de Nagy Imre bukása után az adóterhek ismét növekedtek. 1957 januárjában a Kádár-kormány újabb adókönnyítésekkel, iparengedélyekkel igyekezett növelni az ellátás színvonalát, s "kísérletképpen" még állami üzletek bérbeadását is tervezte. 1964 decemberében viszont KB-határozat intézkedett a kisiparosok újabb adóemeléséről. 1960-ban a népszámlálás családtagokkal együtt 260 ezer önálló kisiparost és kiskereskedőt talált, 1970-re számuk 156 ezerre csökkent.

[25]

1965. augusztus 9.

Szingapúr elszakad Malajzijától

Szingapúr városállam, a világgazdaság az egyik távol-keleti `kistigrise` az Egyenlítőtől 100 kilométernyire északra, a Maláj-félsziget déli csúcsán. A városállam legnagyobb természeti kincse a fekvése. Ezt ismerték fel a britek, amikor 1825-ben a maláj uralkodótól megvették a területet, s ezután az India és Kína közötti kereskedelem legnagyobb átrakodó helyévé fejlesztették Szingapúrt. A városállam 1959-ben autonóm lett, utána több évig a Maláj Államszövetség tagja volt, de mivel ez sértette a gazdasági érdekeit, 1965. augusztus 9-én függetlenné vált. Ugyanebben az évben, december 22-én kikiáltották a köztársaságot. Az 1965-től 2000-ig eltelt 35 év igazi sikertörténet volt. Szingapúr gyorsan iparosodott, idetelepültek a munkaerő- és technológia-igényes iparágak, a városállam mára a térség kereskedelmi, pénzügyi és kommunikációs központja lett. Messze a legfejlettebb infrastruktúrával, a legképzettebb munkaerővel rendelkezik, s 3000-nél több multinacionális cég működik az országban.

[26]

1974. augusztus 9.

Nixon elnök belebukik a Watergate-ügybe

Richard Nixon (republikánus), az Egyesült Államok 37. elnöke egy televíziós beszédben bejelenti visszavonulását (1973. IX. 24. - XI. 15.). az ok a washingtoni Watergate-épületben, a Demokrata Párt főhadiszállásán 1972. június 17-én történt betörés, amelyet a Fehér Ház fedezett. A betörők, csupa hajdani FBI- vagy CIA-ügynök, valamint az elnök újraválasztását szervező bizottság munkatársa rajtavesztettek, amikor kamerákkal, lehallgatókészülékekkel és mikrofonokkal behatoltak az épületbe. Az 1972-es választási kampány során a Watergate-ügynek alig szenteltek figyelmet. Ám közben az elnök számos munkatársára rábizonyosodott, hogy része volt a betörésben vagy tudomása volt róla. Csak az elnök tagadta sokáig, hogy bármit is tudott volna munkatársai mesterkedéseiről. Amikor aztán végül bevallotta, hogy már hat nappal a betörés után megbeszélte tanácsadóival ennek politikai konzekvenciáit, a képviselőház jogi bizottsága követelte az impeach-ment-eljárás (az elnök leváltására irányuló eljárás) megindítását. Ezek után a republikánus frakció augusztus 6-án azt ajánlotta Nixonnak, hogy mondjon le. Ám az elnök csak két nappal később szánta rá magát a visszavonulásra, amikor már végképp sehonnan sem remélhetett támogatást. Nixon utóda az addigi alelnök, Gerald Ford.

[27]

1974. augusztus 9.

Gerald Ford lesz az Egyesült Államok 38. elnöke

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra