Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kényes történelmi kérdéseket hozott felszínre II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazatérése

2021. október 29. 14:23

<

A hamvak megérkeznek

Október 25-én szállították át a koporsókat az ott várakozó különvonatra. A vonat a várható tüntetések miatt –  román kérésre – kikerülte Bukarestet. A Duna menti Varcsaró román határtelepülésről 27-én reggel indult tovább a vasút.

A hamvak ünnepélyes átadására Orsován, az első magyarországi településen került sor. A budapesti Keleti pályaudvarra október 28-án reggel futott be a vonat, ahol a kordonon belülre nem engedték be az ünneplésre érkezett küldöttségeket, csak a meghívottakat és a koporsóvivőket.

A megérkezését követően Bárczy István polgármester mondott beszédet, majd Rákóczi és híveinek hamvait a Szent István-bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték.

A bazilikában Samassa József bíboros, egri érsek tartotta az ünnepi istentiszteletet, a Deák téri evangélikus templomban Scholtz Gusztáv püspök mondott beszédet. A koporsókat délután négy óráig a templomban tartották, majd a Keleti pályaudvarról este indult tovább a hamvakat szállító vonat, amely 29-én reggel érkezett Kassára.

Itt egy külön erre a célra felállított gyászsátorban egyházi szertartással köszöntötték a bujdosók hamvait, és Thaly Kálmán tartott üdvözlő beszédet. Rákóczi és társainak földi maradványai felett ezt követően a kassai dómban Fischer-Colbrie Ágoston kassai segédpüspök tartott gyászistentiszteletet.

A hamvakat tartalmazó koporsókat csak délután vitték le a székesegyház kriptájába, addig a nagyközönség szabadon leróhatta tiszteletét Rákóczi és társai hamvai előtt.

A kriptában Forster Gyula, az országos öttagú bizottság tagja kinyitotta Rákóczi József cédrusfa koporsóját és kivette abból a csontokat tartalmazó ládát, kinyitotta Zrínyi Ilonának Konstantinápolyban ideiglenesen leólmozott koporsóját, és ebbe tette az unokának, Rákóczi Józsefnek a csontjait magában foglaló ládát.

Ezután a rézkoporsót újra leólmoztatta és a II. Rákóczi Ferenc maradványait tartalmazó rézkoporsóval együtt kőszarkofágba helyezte. Hasonlóképpen egy kőszarkofágba tették Bercsényi Miklós és felesége hamvait, valamint külön-külön Esterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványait.

Halász Hajnal, Katona Csaba és Ólmosi Zoltán írása teljes terjedelemben az MNL oldalán olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kényes történelmi kérdéseket hozott felszínre II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazatérése

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra