Múlt-kor.hu

Kasztráltak kora: egy véres barbár szokás hódítása

Kasztráltak kora: egy véres barbár szokás hódítása

2020. július 27. 17:16 Múlt-kor

Önök kasztráltatnák a gyermeküket csak azért, hogy szerencsét próbálhasson a színház világában? Ma már biztosan nem, de volt idő, amikor évszázadokon keresztül több ezer család számára ez jelentette a kitörést a nyomorból: az 1700-as évek operaközönsége bolondult a nőies hangú énekesekért. Csakhogy a csillogás itt sem volt garantált minden „angyali hangú” férfinak: kevesen futottak be olyan kivételes karriert, mint ami Carlo Broschinak, alias Farinellinek, a XVIII. század ünnepelt énekesének kijutott. A kasztráltak többségére ugyanis nagyon nehéz élet várt.

Földre szállt angyalok

A rituális kasztráció a görögtől kezdve a föníciain keresztül a babiloniig számos antik civilizációban volt elterjedt eljárás. Létezett a nőtlenséget, s ezáltal az Isten iránti feltétlen tiszteletet és teljes odaadást biztosító autokasztráció is; az egyik legismertebb öncsonkító a Kr. u. II–III. században élt keresztény filozófus, Órigenész volt.

A kasztrált templomi énekesek az ellenreformáció idején tűntek fel Itáliában. Első képviselőjük, a Spanyolországból érkezett Francisco Torres 1562. május 20-án csatlakozott a Sixtus-kápolna kórusához. Őt követte valamivel később – testvérével és unokaöccsével egyetemben – Francisco Soto de Langa.

Spanyolországban az 1400-as évek végén, az arab uralom után is rengeteg eunuch élt, akiket addigra már egy ideje a keresztény szertartásrendnek megfelelően alkalmaztak. Franciscót és társait azért hívták Rómába, hogy az énekes liturgiák során szenteknek és hősöknek kölcsönözzék a hangjukat. Ez a szerepkör nem illett az addig alkalmazott gyermekhangokhoz, a szerzetesek hangszínéhez, a falzettek vagy éppen az egyházi kórusokból 1630-ban kitiltott nők vékony hangjához. A kórusvezetők „angyali hangok” megszólaltatására törekedtek, és az angyalok, mint tudjuk, nemtelenek.

„Éljen a kés!”

Az 1600-as évek elején Itáliában opera néven új előadóműfaj született, amely néhány évtizeden belül Európa-szerte rendkívüli népszerűségre tett szert. Az operákban megjelenített erős érzelmek, a heroikus szereplők és az olyan különleges hatást keltő elemek, mint például a kasztrált énekesek hangjának együttes hatása adta a műfaj sikerének kulcsát. Az opera, ahogy az egész barokk művészet, imádta a kontrasztokat, és a kasztráltak tökéletesen megfeleltek ennek az ideálnak.

A kristálytiszta gyermeki hang egy felnőtt férfi tüdőkapacitásával ötvözve olyan virtuozitást tett lehetővé, amely elbűvölte a közönséget. Senki nem botránkozott meg, ha az ókori mitológia vagy történelem királyai, hősei (a barokk opera kedvelt figurái) szoprán hangon szólaltak meg, vagy ha egy férfi női ruhákba öltözve lépett színpadra. Sőt, a közönség minden különleges rész után azt skandálta: „Éljen a kés!”

A fiúk a kecsegtető siker reményében a véres műtéten még pubertáskoruk előtt, 12-13 évesen estek át. Mivel a kasztrált énekesek olykor a mai rocksztárokhoz hasonló népszerűségre tettek szert, családok ezrei álltak sorban a helyi hentesnél (aki minden különösebb megrázkódtatás nélkül herélte ki a disznókat és a gyermekeket is), hogy meggátolják fiúgyermekeik mutálását.

A szülők a helyi pap véleménye és tanácsa alapján döntöttek a beavatkozásról. A Pápai Állam, a „kasztrálógyár” törvényei azonban hivatalosan csak egészségügyi okokból engedélyezték az eljárást. A gyerekeknek – mivel akkoriban az analfabetizmus még általános volt – egy X-szel kellett hitelesíteniük a nyilatkozatukat, miszerint ők súlyos sérülést szenvedtek, míg a szüleik a földeken dolgoztak. Legalább húsz olyan itáliai eset ismert, amikor disznóharapással magyarázták a műtét szükségességét.

Lehetséges, hogy a legendás operaénekes, Farinelli esetében is a sorsszerűnek beállított – és nem mellesleg sztenderdnek számító – lovasbalesettel indokolták a kasztrációt. A nyilvánvaló hazugsággal azt akarták elérni, hogy úgy tűnjön, mintha a gyerekek kérnék a beavatkozást. „A kisfiúnak jó hangja van, tehetséges, és nagy álma, hogy kasztrálják” – olvasható egy levéltárban őrzött kérvényben.

Előfordult, hogy a családoknak még pénzt is ajánlottak a beleegyezésükért. Ennek köszönhető, hogy a történészek körében korábban elterjedtté vált az a vélekedés, miszerint a nyomorgó, szűkölködő családok utolsó esélyét a szegénységből való kilábalásra sok esetben kasztrált fiaik karrierje jelentette, mint például a pistoiai dóm harangozója, Domenico Melani esetében, aki az 1600-as évek közepén hét fia közül négyet fektetett kés alá.

Mások szerint viszont árnyalni kell a képet, ugyanis számtalan példát találhatunk arra is, amikor a családi megfontolások nem játszhattak szerepet. Farinelli rokonsága, a pugliai Andriából származó Broschi család a jómódú helyi nemességhez tartozott. A pistoiai Cancellierik a város sokadik generációs bankárai voltak, ennek ellenére gondolkodás nélkül csonkíttatták meg a kis Felicét, aki a Sixtus-kápolna kórusából elindulva később számos európai udvarban fordult meg nagykövetként.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kasztráltak kora: egy véres barbár szokás hódítása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra