Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kass János grafikus ereklyéivel gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum

2019. július 3. 12:50 MTI

Kass János-relikviákkal, levelekkel, bélyegekkel, fotókkal gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, a tárgyakat Sárközi Mátyás író adományozta a közgyűjteménynek – tájékoztatta Arany-Tóth Attila sajtóreferens az MTI-t.

<

A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában július 21-ig látogatható Kass János gyűjteményes kiállítása, amelyet néhány hete Sárközi Mátyás nyitott meg.

Az író gyermekként ismerkedett meg a szegedi születésű grafikusművésszel, akit később londoni otthonában is többször vendégül látott, galériájában képeit rendszeresen bemutatta, sőt a Londoni Magyar Kulturális Intézetben rendezett kiállítását is ő nyitotta meg.

Kass Londonban ismerkedett meg az akkor már híres filmanimátorral, John Halas-szal, akivel együtt készítették el a világ első digitális animációs filmjét, a Dilemmát, melyet a vásárhelyi tárlat látogatói is megismerhetnek a kiállításon.

Sárközi Mátyás tizenhárom relikviát adományozott a múzeumnak, közöttük Kass kézzel írott levelét, négy, Kass János által tervezett bélyeget elsőnapos bélyegzéssel ellátott borítékkal, egy lektori véleményt a művész Fejek című sorozatáról, egy karácsonyi képeslapot, amelyet Kass és John Halas közösen készített, valamint két fényképet és Kass gyászjelentését.

A Kass János műveiből rendezett, Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítás az alkotó életművének komplexitását igyekszik bemutatni.

Az Alföldi Galériában láthatók a többi közt a Kékszakállú herceg várához 1970-ben készült szitanyomatai, a Fejek című konceptuális sorozata, számos Kass János tervezte bélyeg és ex libris, valamint az idős művész által a Mozaik kiadó ábécés könyveihez készült illusztrációk nagyméretű, színes reprodukciói is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kass János grafikus ereklyéivel gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra